NFL: a Saints sorozatban tíz sikernél tart; kiszenvedte a Cowboys

Vágólapra másolva!
2018.11.23. 07:48
null
Sorozatban tizedik a meccsén nyert a New Orleans (Fotó: Michael C. Hebert, neworleanssaints.com)
A Dallas Cowboys 31–23-ra legyőzte a Washington Redskinst az NFL 12. fordulójában, a hálaadásnapi meccsmaraton második mérkőzésén. A éjjeli program utolsó felvonásán aztán a New Orleans Saints 31–17-re nyert az Atlanta Falcons ellen.

 

DALLAS COWBOYS–WASHINGTON REDSKINS

A Redskinsnél Alex Smith horrorsérülése után Colt McCoy kezdett irányítóposzton. Noha a 32 esztendős játékosnak voltak nagyszerű passzai, valamint kiosztott két TD-átadást, a hibák is szép számmal jöttek: a labdát háromszor is eladta, ezt pedig csapata még úgy sem bírta el, hogy a washingtoni védelem sokáig meccsben tartotta az együttest.

A Dallasnál Ezekiel Elliott – szokás szerint – kiválóan teljesített, a futó a földön 121 yardot robotolt össze, emellett egy hatpontos játéka is volt, Dak Prescottnak pedig volt két touchdownpassza: mindkettő a néhány hete, csere után érkező Amari Cooper nevéhez fűződik, akinek a második villanása ráadásul egy 90 yardos TD-elkapás volt.

A Cowboys végül izgalmas találkozón 31–23-ra legyőzte a Washington Redskinst, amivel átvette a vezetést az NFC Keleti négyesében – noha a Dallas és a Washington egyaránt 6–4-es mérleggel áll, előbbi mutatója jobb a csoportriválisok ellen.

NEW ORLEANS SAINTS–ATLANTA FALCONS

Nem mondhatni, hogy a Saints a „szokásos” forgatókönyv szerint hozta volna le a Falcons elleni rangadót: noha Drew Brees kiosztott négy TD-passzt, a yardokat ezúttal nem a levegőben termelték a Szentek, Brees csupán 171 passzolt yardot szorgoskodott össze.

Alvin Kamara vezetésével a futójáték viszont remekül ment, Sean Payton gárdája összesen 150 yardot haladt a földön, mindeközben az Atlanta többször is elvesztette a labdát, a sok hiba pedig nem fért bele. A Falcons az első félidőben a bakik miatt csupán három pontot tudott felrakni a táblára, onnantól pedig már csak az eredmény után futott.

Matt Ryan végül 377 passzolt yarddal és két touchdownnal zárt, a labdát viszont kétszer is eladta. A vendégeknél a futójáték sem működött, az atlantai támadóegység mindössze 26 yardot volt képes összehozni futásokból.

A Saints győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben – a Szentek 31–17-re behúzták az összecsapást és sorozatban a tizedik sikerüket aratták az idényben. Mérlegük 10–1, míg a Falconsé 4–7-re módosult, a gárda a vereséggel rendkívül nehéz helyzetbe került a rájátszásba való bejutást illetően.

NFL 2018, ALAPSZAKASZ
12. FORDULÓ
2018. 11. 22., 18.30 Detroit Lions–Chicago Bears 16–23
2018. 11. 22., 22.30 Dallas Cowboys–Washington Redskins 31–23
2018. 11. 23., 2.20 New Orleans Saints–Atlanta Falcons 31–17
2018. 11. 25., 19.00 Baltimore Ravens–Oakland Raiders
2018. 11. 25., 19.00 Buffalo Bills–Jacksonville Jaguars
2018. 11. 25., 19.00 Carolina Panthers–Seattle Seahawks
2018. 11. 25., 19.00 Cincinnati Bengals–Cleveland Browns
2018. 11. 25., 19.00 New York Jets–New England Patriots
2018. 11. 25., 19.00 Philadelphia Eagles–New York Giants
2018. 11. 25., 19.00 Tampa Bay Buccaneers–San Francisco 49ers
2018. 11. 25., 22.05 Los Angeles Chargers–Arizona Cardinals
2018. 11. 25., 22.25 Denver Broncos–Pittsburgh Steelers
2018. 11. 25., 22.25 Indianapolis Colts–Miami Dolphins
2018. 11. 26., 2.20 Minnesota Vikings–Green Bay Packers
2018. 11. 27., 2.15 Houston Texans–Tennessee Titans
Szabadnaposok: Kansas City Chiefs, Los Angeles Rams
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik