Itt van Amerika
HERCZE KRISTÓF
HERCZE KRISTÓF
2019.06.20 12:07 Frissítve: 2019.06.20 18:05

NBA: Zion Williamsonhoz fogható zsenit Jordan óta nem látott a liga

Magyar idő szerint június 21-én, péntek hajnalban megtartják az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) 2019-es játékosbörzéjét, a draftot. Az idei esemény kiemelt jelentőséggel bírhat: jelentkezett a draftra Zion Williamson is, akit Michael Jordan óta a legnagyobb tehetségnek tartanak, s akinek elég volt egy rossz lépés, hogy milliárdos veszteséget okozzon a világ egyik vezető sportmárkájának, a Nike-nak.

Zion Williamsonhoz fogható tehetség Michael Jordan óta nem jött az NBA-be (Fotó: goduke.com, Donald Page)

 

A még mindig csak 18 esztendős Zion Williamson kölyökkorában több sportágba is belekóstolt: baseballozott, majd kipróbálta a labdarúgást, hogy aztán amerikai futballozzon egy kicsit, ám hamar eldöntötte, hogy őt bizony a kosárlabda érdekli.

A gimnázium elején jókorát nőtt, s 14 évesen már 191 centiméter magas volt, másfél évvel később pedig elérte a két métert is – Williamson a legfrissebb adatok szerint 201 centiméter, emellett ráadásul 285 fontot, vagyis 129 kilogrammot nyom!

Ám ami igazán kiemeli őt mindenki közül, az elképesztő atletikussága. A fent említett paraméterek mellett azt hinnénk, hogy egy lomha és lassú emberről van szó, de Williamson meghökkentő dolgokra képes: hol arról tesz tanúbizonyságot, milyen erős, hol a gyorsaságát kamatoztatja, hol pedig azt látjuk, milyen távolra vagy magasra képes ugrani.

Williamson egyik zsákolása a gimnáziumból



Annak ellenére, hogy Williamson először az elképesztő zsákolásaival került előtérbe, az amerikai edzőlegenda, a jelenleg Duke Egyetemen tevékenykedő Mike Krzyzewski olyan áhítattal figyelte a srácot, hogy Williamson gimnáziumi felmérő napjára egy egész egyetemi sleppel utazott oda annak érdekében, hogy meggyőzze a tehetséget arról, hogy a Duke-on folytassa a tanulmányait.

Noha több mint harminc iskola ajánlott neki ösztöndíjat, a végén Krzyzewski örülhetett, Williamson a Duke-ra ment, ráadásul kifejezetten jót tett a játékának, hogy egy ilyen elismert szakemberrel dolgozhatott együtt, Williamson Krzyzewski keze alatt kis túlzással tökéletesre lett „gyúrva”.

S hogy tényleg érezzük, Williamson milyen brutális fizikai adottságokkal rendelkezik, a fiú nem sokkal az egyetemre érkezés után megdöntötte az iskolai rekordot az egyik kategóriában – a felmérőn a súlypontemelkedése több mint 114 centiméter volt, amivel ha az örökranglistát nézzük, akkor Williamson ott lenne az NBA történetének tíz legmagasabbra ugró játékosa között.

Egy kis összehasonlítás: a sportág legnagyobb alakja, Michael Jordan a North Carolinán mindössze két és fél centiméterrel ugrott jobbat Williamsonnál, mielőtt elment volna az NBA-be.



Williamson az egyetemre érkezése után nem sokkal megmutatta azt is, hogy Jordanhez hasonlóan neki sem okoz, ha a büntetővonalról kell zsákolnia.

A büntetővonalról is megy



Mint ahogy nem egy félelmetes blokkolásánál arra is rávilágított, micsoda rugói vannak.



Williamson lehúzott egy kötelező idényt az egyetemen, ahol 33 mérkőzésen 22.6 pontot, 8.9 lepattanót, 2.1 gólpasszt, 2.1 labdaszerzést és 1.8 blokkot átlagolt – a 18 éves szupersztár mindemellett 68 százalékkal dobált, ami elképesztő pontosságra mutat. A kosaras brutális teljesítményét tükrözi, hogy az úgynevezett hatékonyságot mérő statisztikai mutatója (PER) 40.8 lett, ami az elmúlt tíz év második legjobb eredménye ebben a kategóriában. Hogy újfent összehasonlításokba bocsátkozzunk: az NBA-ben a legjobbak is 30 körüli mutatóval „dolgoznak”, s ez az érték sok esetben már MVP-címet ér a „tulajdonosának”.

És hogy mit is jelent Zion Williamson neve 2018 közepe óta? Ez a fiú olyannyira a középpontba került Amerikában, hogy egy rossz lépése után a világ egyik vezető sportszergyártó cége, a Nike néhány óra alatt több mint egymilliárd dolláros buktát könyvelhetett el!

Történt ugyanis, hogy Williamson idén februárban, a North Carolina elleni szuperrangadón megcsúszott, miután az egyik lépésnél a cipője egyszer csak ketté szakadt a bal lábfején. Williamson lent maradt, végül aztán nagy fájdalmak közepette, a térdét fogva elhagyta a pályát. Miközben egész Amerika némán figyelte a történteket, s azon morgott, mégis hogyan történhet meg, hogy egy cipő játék közben a darabjaira szakad, a Nike részvényei szépen elkezdtek zuhanni, mert hát Williamsonnál történetesen az egyik Nike-csuka mondta be az unalmast. 



A meccset számos híresség mellett például Barack Obama is élőben tekintette meg, az Egyesült Államok korábbi elnöke annyit mondott, Williamson cipője „egyszerűen csak megrepedt”.

Noha hamar kiderült, hogy Zion sérülése szerencsére nem súlyos, a Nike nagyon megsínylette a dolgot, főleg úgy, hogy az egész egy kiemelt figyelemmel kísért találkozón történt meg. Hiába jött rögtön a magyarázkodás a cégtől, az már senkit sem érdekelt, a végeredmény pedig csúnya lett: a jelentések szerint a Nike részvényei fél nap alatt 1.7 százalékot estek, ami a cégnek összesen 1.1 milliárd dolláros veszteséget jelentett. Ezt persze a rivális gyártók nagy mosoly közepette nézték végig, ugyanis amíg a Nike óriásit bukott, addig például az Under Armour részvényei egy százalékkal emelkedtek. 

Sokan óva intették Williamsont attól, hogy visszatérjen a 2018–2019-es idény végére, mondván, ne kockáztasson, ő azonban rövid kihagyás után újra játékba lendült, igaz, a bajnoki címet a várakozások ellenére nem sikerült megnyernie a több egyetemi sztárt is felsorakoztató Duke-kal. A májusi draftsorsolás óriási médiafigyelmet kapott, tekintve, hogy aki megkaparintja az 1/1-es választási cetlit, az viheti el azt a srácot, akihez hasonló tehetséget Michael Jordan óta nem látott Amerika.

Nem kis meglepetésre a New Orleans Pelicans örülhetett az esemény végén, amely épp néhány napja passzolta el legjobbját, Anthony Davist a Lakershez, az érte kapott fiatalokból és pickekből pedig hamar ütös csapatot rakhat össze.

 
Meghökkentő csere, Anthony Davis a Lakersben!

A Los Angeles az 1/4-es választási jogát, illetve további két, jövőbeli első körös cetlit, valamint a 2016-os játékosbörzén 1/2-es Brandon Ingramet, a 2017-ben 1/2-es Lonzo Ballt és Josh Hartot adja oda Davisért a New Orleansnak, amint a csere hivatalossá válik.

Mikor kiderült, hogy a nem épp sikeres NOLA-é lesz az 1/1-es cetli, sokan úgy gondolták, Williamson inkább visszamegy az egyetemre még egy évre, ám a szupertehetség mostohaapja gyorsan eloszlatta a kételyeket: fia szívesen játszana a Pelicansnél, ott lesz a drafton és alig várja, hogy pályára lépjen a profik között, nem számít, melyik együttesnél teszi meg mindezt. 

A New Orleans pedig szintén leszögezte, ha törik, ha szakad, Williamson lesz az 1/1, teljesen mindegy, ki mit mond, ha pedig a játékos nem akarna a csapatnál lenni, az sem számít, mindenképp őt viszi el a vezetőség, maximum jó drágán elcserélik a draft után.

Zion Williamson tíz legnagyobb játéka az egyetemről

Hamarosan tehát kiderül, Zion Williamson tényleg annyira jó-e, mint a szakértők mondják, s hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, amelyek igen nagyok: a következő Michael Jordannek lenni. 

2019.07.12 19:41:42

Amerikai sportok S. TÓTH JÁNOS

Sok a néző, nagy az érdeklődés, egyre több a csapat, csak éppen a saját otthon hiányzik.

2019.06.17 20:20:16

Amerikai sportok BODNÁR ZALÁN

ALAPVONAL. Szilárd meggyőződésem, hogy ez a kettő – a Bostonra máig oly jellemző szellemi frissesség és a sportcsapatok sikerhalmozása – kéz a kézben jár.

2019.06.14 22:37:53

Amerikai sportok MAROSI GERGELY

Torontóban és Kanadában a szívek bajnoka a kosárlabdacsapat, de letaszítható-e a trónról a jégkorong?

2019.06.14 21:36:41

Amerikai sportok S. TÓTH JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. A kerettagok közül tíz szabadügynökké válik.

2019.06.14 06:59:00

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Csak az utolsó pillanatokban dőlt el, hogy első alkalommal kerül Kanadába az NBA bajnoki címe.