NBA: története első nagydöntőjére készül a Toronto Raptors

Vágólapra másolva!
2019.05.26. 06:52
null
A Toronto Kawhi Leonard (jobbra) vezetésével újfent két számjegyű hátrányból fordított (Fotó: NBA)
Óriásit fordult a világ a Toronto Raptors kosárlabdacsapatával, amely az első két mérkőzését elveszítette a Milwaukee Bucks ellen az NBA keleti főcsoportfináléjában, majd miután a harmadik meccset kétszeri hosszabbítás után megnyerte, sorozatban még három sikert hozzátéve bejutott története első nagydöntőjébe, ahol a Golden State Warriors lesz az ellenfele.

Győzött a rutin – de hogy?! Már a párharc előtt is egyértelműnek tűnt, hogy minél szorosabb, kiélezettebb széria lesz ez, annál jobb esélyei lehetnek a pályahátrányból induló Torontónak. Nos, a vendégeknek 14 pontos előnynél labdájuk volt a 17-es fórhoz bő három perccel a harmadik etap vége előtt, innen fordított és lépett el nyolccal a kritikus időszakban három triplát is értékesítő Kyle Lowry és a 27 pontos, 17 lepattanós dupla duplát produkáló Kawhi Leonard főszereplésével a keleti második kiemelt. A labdával addig nagyon keveset találkozó centerek, Serge Ibaka és Marc Gasol is fontos kosarakat szereztek a hajrában, így nem tudott már két pontnál közelebb jönni a véghajrában a támadásban totálisan széteső Milwaukee. Ennek tetejébe kulcspillanatban megint beesett a sarokból Leonard triplája, Pascal Siakam (18 pont, 4 lepattanó) pedig bedobta a kritikus büntetőket, így az előnnyel jól is gazdálkodott a lefújásig a Toronto, ezzel pedig nem volt már dobása sem az egyenlítéshez vagy a vezetés átvételéhez Mike Budenholzer legénységének, mely zsinórban negyedszer is kikapott ellenfelétől, így kiesett.

30 percig pontosan azt csinálta a Bucks, amit kell, mégsem ért célba. 6–3-ra vezetett a Raptors, ami után azonnal egy 0–11-es rohammal reagált a vendégcsapat és egészen a negyedik negyed elejéig őrizte 8-15 pontos előnyét a Milwaukee. Hiába működött szinte tökéletesen a védekezés Antetokunbón (7/18 mezőnyből, 2/5 triplából), előbb a 4/8-as triplamutatót produkáló Middleton, majd a védekezésben és támadásban is x-faktornak bizonyuló Ilyasova (13 pont, 6 lepattanó) élt az üresebb területek által adódó lehetőséggel és nagyon jó ritmusban hozta le az első negyedet a Bucks (31–18). A folytatásban támadásban erősen visszavettek, de jól menedzselték az előnyt és a harmadik etap vége előtt labdájuk volt a 15 feletti fór kialakítására is, ekkor viszont valami telesen eltört náluk és támadásban leálltak. Leonard bődületes zsákolása és a hazaiak nagy fordítása után még egy pontra visszajöttek, ám az utolsó öt percben csak Brook Lopez (18 pont, 9 lepattanó) villanásaival tartották magukat meccsben, görög vezérük egyszerűen lefagyott a negyedik negyed érdemi részében és az edzői stáb sem tudott érdemben változtatni, így elmondhatjuk, hogy a jó szellemiségen felül egyszerűen nem tudott ehhez a feladathoz felnőni ezen a derbin a Bucks.

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Toronto Raptors–Milwaukee Bucks 100–94
(18–31, 25–19, 28–26, 29–18)
A Raptors legjobb dobói: Leonard 27/3, Siakam 18/3, Lowry 17/9
A Bucks legjobb dobói: Antetokunbo 21/6, B. Lopez 18, Middleton 14/12
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Toronto Raptors javára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik