NBA: sorozatban a harmadik 1/1-es köthet ki Minnesotában

Vágólapra másolva!
2015.05.20. 18:07
Megtartották a tengerentúli profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2015-ös játékosbörzéjének sorsolását, az 1/1-es választási jogot a 82 meccses alapszakaszt csupán 16 győzelemmel záró Minnesota Timberwolves kapta meg.

A sorsoláson csak az első, a rájátszásba nem jutó 14 csapat helyét határozták meg, ennek eredményeképpen pedig a Minnesota után a Los Angeles Lakers választhat másodikként, míg a Philadelphia 76ers harmadikként.

Érdekesség, hogy a 2013-as és a 2014-es draft elsőként kiválasztott játékosa (Anthony Bennett és Andrew Wiggins, a 2014–2015-ös szezon legjobb újonca) is a Timberwolvesban kosarazik, miután a Cleveland Cavalierstől Minnesotába érkeztek a Kevin Love-ot érintő cserében.

Érdekesség, hogy a 2013-as és a 2014-es draft elsőként kiválasztott játékosa (Anthony Bennett és Andrew Wiggins, a 2014–2015-ös szezon legjobb újonca) is a Timberwolvesban kosarazik, miután a Cleveland Cavalierstől Minnesotába érkeztek a Kevin Love-ot érintő cserében.

A Lakers fennállása során negyedik alkalommal vett részt a sorsoláson, sorozatban másodszor. A 2014-es draft hetedik helyén választott Julius Randle eltörte a lábát az alapszakasz első mérkőzésén, és kihagyta a szezon hátralevő részét. A nehéz szezon után megkönnyebbülés a 2015-ös második cetli a Los Angeles rajongóinak, Kobe Bryant, a kaliforniai csapat ikonja szerint is járt már egy kis szerencse a csapatának.

 


 

A szakírók szerint a 2015-ös játékosbörze első három helyén minden bizonnyal Karl-Anthony Towns, a Kentucky centere, Jahlil Okafor, a Duke centere, valamint D'Angelo Russell, az Ohio State irányítója kelhet el.

A szakértők a New York Knickst tartják a sorsolás nagy vesztesének, akik csupán negyedikként választhatnak, így lemaradnak a kiszemelt magasemberekről. Az ESPN úgy tudja, Steve Mills vezérigazgató hajlandó elcserélni a cetlit.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik