NBA: hosszabbítás és dráma, hetedik meccs lesz Miamiban!

Vágólapra másolva!
2013.06.19. 06:57
null
Megállj! A Miami a szakadék széléről táncolt vissza, és kiharcolta a hetedik meccset (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjében, a hatodik meccsen a San Antonio Spurs 19 másodperccel a végső dudaszó előtt még három ponttal vezetett, ám a hazai pályán játszó, címvédő Miami Heat Ray Allen triplájával öt másodperccel a vége előtt egyenlített, a hosszabbításban pedig 103–100-ra győzött, így péntekre virradóra jöhet a mindent eldöntő hetedik csata, ugyancsak Miamiban.

Aki eddig hiányolta volna az izgalmakat az észak-amerikai profi kosárlabdaliga első öt összecsapása után, az mára virradóra a hatodik derbin kamatostul megkapta azt. A Miami Heat az életben maradásért küzdve két számjegyű hátrány után egyenlített a rendes játékidő utolsó negyedében, majd a hosszabbításban egy igazi thrillert nyert meg, ezzel elérte, hogy mindent eldöntő, hetedik ütközetet vívjon meg két nap múlva a San Antonio Spursszel, ugyancsak Floridában.

A sorsdöntő mérkőzéseken rendre magas pontszámokkal jelentkező Tim Duncan tarthatatlannak bizonyult az első negyedben, s igazából a második etapban sem lassított. A végül 30 ponttal és 17 lepattanóval záró veterán az első nyolc mezőnykísérletét értékesítette, a félidőben pedig már 25 egységnél járt, az ő főszereplésével a Spurs hatpontos fórral rendelkezett a nagyszünetben.

PLUSZ, MÍNUSZ
A nap hőse: Ray Allen, aki a rendes játékidő végén bedobta a meccsmentő triplát, majd az általa kiharcolt hosszabbítást két jó büntetővel és előtte egy fontos kettessel nyerte meg a Miaminak.
A nap lúzere: Kawhi Leonard, aki ugyan extra statisztikákat produkált, de meg is nyerhette volna a bajnoki címet a San Antoniónak, amennyiben jobban koncentrál a rendes játékidő hajrájában, és mindkét büntetőjét bedobja.

A vendégek előnye a sokáig meglepően csendes LeBron James gyengélkedésének és a második negyedet lezáró teljes rövidzárlatnak is köszönhető volt, ám az MVP egy érdekes esetet követően szépen összeszedte magát, és a Heat élére állt.

A negyedik etapot 10 egységnyi hátránnyal kezdte meg a Miami, de a fejpántját előbb elvesztő, majd azt vissza sem tevő szupersztár 32 pontos, 10 lepattanós, 11 gólpasszos tripla duplát hozott össze, s a rendes játékidő hajrájában gyakorlatilag vagy dobott kosár vagy kiosztott gólpassz született megmozdulásaiból.

A szívós San Antonio még időben meg tudta törni a bajnok lendületét és a negyedik etap utolsó pillanatainak három egységnyi előnnyel mehetett neki, bár tény, hogy amennyiben a kiválóan teljesítő Kawhi Leonard (22 pont, 11 lepattanó, 3 szerzett labda) keze nem remeg meg a büntetővonalon állva, akkor gyakorlatilag el is dőlt volna a bajnoki cím sorsa.

Bosh megkönnyebbülhet: ez megvan! (Fotó: Reuters)
Bosh megkönnyebbülhet: ez megvan! (Fotó: Reuters)

Ekkor viszont a floridaiak megtalálták Ray Allent, aki bevágta az egyenlítő triplát, erre pedig már nem tudott reagálni a texasi gárda, ugyanis Tony Parker (19 pont, 23-ból 8 mezőnyből, 8 gólpassz) nem volt képes betalálni kiszorított helyzetből, így következhetett a ráadás!

Az extra percek őrült rohanással kezdődtek, majd újfent egy olyan szituáció alakult ki, amelynél a Spurs elmehetett volt négy ponttal, de Parker büntetőt rontott, majd Allen felhozta a Miamit, aztán James kosarával a Heat a vezetést is átvette szűk két perccel a végső dudaszó előtt. Innentől kezdve volt több kulcsfontosságú védekezése a címvédőnek, főleg Chris Bosht (10 pont, 11 lepattanó, 2 blokk) érdemes kiemelnünk, aki kétszer is szerelte a vendégek dobással próbálkozó hátvédjeit, a menetrendszerű faultnál pedig Ray Allen higgadt tudott maradni és beszórta a mérkőzést lezáró büntetőket. A Mario Chalmers (20 pont, 5-ből 4 tripla), Dwyane Wade (14 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz) hátvédpárostól összességében egész sokat kapó Heat kiharcolta a hetedik mérkőzést, amelyet szintén Miamiban vívnak meg a felek, méghozzá magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradóra.

PONTRÓL PONTRA



NBA
RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
Miami Heat (1.)San Antonio Spurs (2.) 103–100 – hosszabbítás után
A Heat legjobb dobói:
L. James 32, Chalmers 20, Wade 14
A Spurs legjobb dobói:
Duncan 30, K. Leonard 22, Parker 19
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik