Itt van Amerika
HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU) 2020.01.19 09:49 Frissítve: 2020.01.19 10:04

Houstonban nyert rangadót a Lakers, megint megégett a Boston

Anthony Davisre sem volt szüksége a nyugati éllovas Lakersnek az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapjának rangadóján, LeBron Jamesék így is nyertek a Rockets otthonában. Újabb váratlan hazai pofont kapott a Celtics, ezúttal a Suns volt az elkövető, megtörte hosszú vereségszériáját a Warriors, nyerni tudott a Raptors, a Sixers, a Jazz és a Thunder is, míg a ligaelső Milwaukee-nak a Brooklyn sem jelentett kihívást.

 

Ezt az akadályt is sikerrel vette a Los Angeles Lakers (Fotó: Lakers, Twitter)

New Orleans Pelicans–Los Angeles Clippers 130–133


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

A Clippers egy kicsit még védekezett is. A nagyszünetben 80–72 állt az eredményjelzőn a Pelicans javára és bár a 80 kapott pont miatt meglehetősen csalódott volt Doc Rivers, de a vendégek vezetőedzője már akkor azt mondta, hogy amelyik csapat először képes rendezni a védekezését, az fogja megnyerni a meccset. Nos, ez végül az ő csapata lett, a harmadik negyedben ugyan még nem történt változás, de a negyedikben elkezdett védekezni a Clippers, ott összesen húsz pontot engedélyezett a Pelsnek, közben pedig a túloldalon megtáltosodott Lou Williams: a veterán hátvéd egymaga 14 egységet szórt ebben az időszakban, a LAC pedig a nyolcpontos hátrányából fordítani tudott, majd nyert. Fél perccel az órán megint csak Williams villant, Pat Beverley támadópattanójából dobott egy clutch hármast, ezzel lett 133–127, ám Leonard két hibája és Redick triplája miatt a végén maradt még két másodperce a New Orleansnak, hogy egyenlítsen – nem jött össze, így nagy győzelmet aratott a Los Angeles. Williams végül 32 ponttal, 5 gólpasszal, 14/15 büntetővel zárt, a másik szupercsere, Montrezl Harrell is beszórt 24 pontot, a továbbra is tarthatatlan Kawhi Leonard pedig 39-nél állt meg 15/28-as mezőnymutatóval, hat-hat lepattanóval és gólpasszal, valamint öt labdaszerzéssel - ismét megoldották a feladatot Paul George nélkül, Leonard pedig az elmúlt öt meccsén 36 pontot átlagol...

A végére kicsit szétcsúszott a Pelicans. Sokáig remekül játszott a New Orleans, a hazaiaknál ugyan nem voltak olyan kiemelkedő produkciók, mint a túloldalon Leonard, vagy Williams, de csapatként kiválóan dolgoztak, négyen is 18-22 pont között dobtak, a padról pedig még ketten érték el a tízes határt. Vezettek is 14 ponttal és még a harmadik negyed hajrájában is megvolt a közte tíz, onnantól azonban lelassultak és saját bevallásuk szerint ritmust vesztettek - a Clippers is lassult, de Leonardék ezt jó védekezéssel párosították, míg a Pelicans inkább megzavarodott, eladogatta a labdákat, nem zárt ki lepattanózásnál, így a LAC azonnal egyenlített egy 10–0-s futással. A végén azért még volt lehetőségük egalizálni, de kihagyták, összességében a negyedik negyedben már csak 8/21-et dobtak mezőnyből azok után, hogy addig közel 60%-kal céloztak - még néhány jó perc hiányzott az újabb győzelemhez, most viszont előbb megpróbálják megállítani a Memphist, majd megkezdi a szezont náluk Zion Williamson.

A Pelicans legjobb dobói: Favors 22, Ingram 21/6, Redick 19/9
A Clippers legjobb dobói: Leonard 39/3, Williams 32/12, Harrell 24

Brooklyn Nets–Milwaukee Bucks 97–117

Mintha ligán felül állna a Milwaukee. Újabb Bucks-meccs, újabb megnyomott első félidő, újabb lepihent második, újabb sima győzelem – ennyivel el is intézhetnénk ezt a találkozót, a ligaelső ugyanis ismét pontosan úgy nyert, ahogy a szezon során már nagyon sokszor. A nagyszünetig kiépített 15 pontos előny már jó alapot adott a folytatásra, majd a harmadik negyedben még sikerült rátenni egy lapáttal és húsz fölé növelték a különbséget, itt pedig véget is ért az este a kulcsemberek számára, a 30 játékpercet senki sem érte el. Giannis Antetokounmpo (29 pont, 12 lepattanó, 12/20 mezőnyből, 8 eladott labda, 25 perc) ennyi idő alatt is nagyon aktív volt, Khris Middleton is dobott egy húszast, rajtuk kívül még négyen érték el a tízpontos határt, csapatszinten pedig 50%-os mezőnymutatóval, 46%-os triplázással és 30 gólpasszal zártak. Mike Budenholzer együttese így január végéhez közeledve bántóan simán lépi át a komplett ligát, átlagosan 12,6 ponttal jobb ellenfeleinél és továbbra is csak két meccsel van a 2015/16-os, minden idők legjobb alapszakaszát futó GSW ritmusa mögött...

Nem volt esélye a Netsnek. Joe Harris, DeAndre Jordan és Garrett Temple is hiányzott a Brooklynnál, a többiek pedig nem igazán tudtak felnőni a feladathoz, bár az első félidőben még azért reménykedhettek. A meccs elején volt időszak, amikor ők vezettek, majd még a nagyszünet előtt is csak kilenc pont volt közte, látótávolságon belül tudtak maradni, ám még a pihenő előtt jöttek Middleton back-to-back triplái, a fordulás után Antetokounmpo is bevert egy hármast, innentől pedig nem is volt miről beszélni – a különbség hamar 25 pontra hízott, véget ért a találkozó érdemi része. A Nets végül mindössze 33%-os mezőnymutatóval zárt, sem Kyrie Irving (17 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 4 labdaszerzés), sem Spencer Dinwiddie (11 pont 12 dobásból) nem tudott csodát tenni, úgyhogy elszenvedték sorozatban harmadik vereségüket is.

A Nets legjobb dobói:
Irving 17/6, Claxton 14, Prince 13/9
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 29/6, Middleton 20/9, B. Lopez 12/3

Boston Celtics–Phoenix Suns 119–123

Bookernek fekszik ez a csarnok. Három évvel ezelőtt 70 pontot szórt a bostoni TD Gardenben Devin Booker, most pedig ismét hatalmasat játszott a Suns sztárja, hiszen 39 pontig jutott 12/20-as mezőnymutatóval, emellett leszedett 10 lepattanót és kiosztott 9 gólpasszt is – azt csinált, amit csak akart. Rajta kívül Deandre Ayton (26 pont, 15 lepattanó, 2 blokk) és Mikal Bridges (26 pontos karriercsúcs, 6/8 tripla) is parádés produkciót nyújtott és erre a trióra építve gyakorlatilag végig vezettek is a vendégek, a nagyszünetben kilenc ponttal jártak előrébb, a záró etap közte 11-ről indult, de volt 16 egység is a távolság – igaz, a végén azért izzadniuk kellett, mert egy nagy negyedik negyeddel a Boston feljött 114-111-re, de itt Bridgestől jött egy clutch dobás, majd Bookertől 6/6 büntető, úgyhogy nem engedte el a meccset a Suns. A vendégek így végig jó játékkal arattak egy óriási bravúrgyőzelmet egy keleti élcsapat otthonában, ötből négy sikerükkel pedig már ők a kilencedikek Nyugaton.

Zuhan a Boston. Sorozatban harmadik, összességében pedig nyolcból hatodik vereségét szenvedte el Brad Stevens csapata és most már otthon is jönnek a kellemetlen pofonok, a Detroit után a Suns ellen is váratlanul kapott ki saját csarnokában a gárda. Most Kemba Walker és Jaylen Brown sem játszott a kezdőből, ők nagyon hiányoztak nekik, cserébe viszont Marcus Smart karriernapot tartott, hiszen 37 ponttal egyrészt pályafutása legjobb meccsét játszotta, másrészt mindezt 11/22 triplával (!) érte el – a 11 bedobott hármas egyébként franchise-rekord, emellett pedig volt öt lepattanója, nyolc gólpassza és négy labdaszerzése is, azért amit lehetett, azt ő pótolta a Walker-Brown duó távollétében. Mellette Jayson Tatum (26 pont, 10 lepattanó, 10/20 mezőnyből) és Gordon Hayward (22 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz) is jól mozgott, a támadójátékukkal pedig összességében nem is volt gond, de a védekezésük nagyon nem állt össze, azt csinált velük a Suns, amit akart - végig üldözték ellenfelüket és bár a hajrában egyetlen perc alatt egy 11–0-s futással visszajöttek a meccsbe, de ezúttal ennyi volt tőlük a maximum. Az újabb fájdalmas vereséggel visszacsúsztak a negyedik helyre Keleten, most pedig otthon fogadják a Lakers-Grizzlies párost, majd elutaznak egy hárommeccses túrára, úgyhogy nagyon hamar össze kell kapniuk magukat.

A Celtics legjobb dobói: Smart 37/33, Tatum 26/6, Hayward 22/3
A Suns legjobb dobói: Booker 39/3, Ayton 26, Bridges 26/18

New York Knicks–Philadelphia 76ers 87–90


Megtört a jég. Sorozatban hat vereség után nyert újra idegenbeli meccset a Joel Embiidet továbbra is nélkülöző Sixers, ráadásul egy back-to-back második felén, úgyhogy bár mindezzel együtt kötelező volt győznie a gárdának a New York ellen, azért volt ok az örömre a végén. Főleg, hogy egy szenvedős, brusztolós meccset tudott behúzni Brett Brown legénysége, amely végig a védekezésére próbált alapozni – tíz pontnál nagyobb előnyben egyszer sem volt, sőt, a hajrában kis híján meg is égett. A minimális előny ugyanis 31 másodperccel az órán átfordult, egy Morris-kosárral 87–86-ra vezetett a Knicks, de az időkérés után azonnal (két másodperc alatt) válaszolt Tobias Harris, aki beverte a meccs legfontosabb tripláját – a New York válasza nem sikerült, majd Korkmaz egy büntetőt még kihagyott, így volt egy utolsó esélye a hazai csapatnak, ám azzal sem tudott élni, így nagy csatában kiizadta a győzelmet a Sixers. A játék képére nem lehetnek büszkék Ben Simmonsék, az viszont tény, hogy bármilyen negatív kicsengésű is eddig a szezonjuk, most nyertek megint zsinórban hármat, sorozatban másododszor kaptak 90 pont alatt és ott vannak a keleti élharcban, alig egy meccsre a harmadik Raptorstól.

Nem jött össze. Nem tudunk túl sok dolgot írni a New Yorkról, a hazaiak frissebben, otthon sem tudták borítani a papírformát, bár a végén nem álltak tőle messze, mert egy 10–2-vel átvették a vezetést az említett Morris-kettes fomájában - Harris triplája után azonban Randle eladta a labdát, ezzel pedig ki is dobhatták a kukába a felzárkózásukat. Támadásban nagyon szenvedtek (40% alatti mezőnymutató, 24%-os tripla) és bár hátul ők is kapartak, de igazából nem volt meg bennük az az átütőerő, ami kellett volna a győzelemhez - így egy-két clutch extra kellett volna ahhoz, hogy feléjük billenjen el a mérleg nyelve, de ezúttal ezt sem tudták összehozni. A társaság továbbra is csak az Atlantát előzi meg Keleten, most pedig Clevelandbe utazik a következő meccsre.

A Knicks legjobb dobói:
Morris 20/6, Randle 14/6, Bullock 14/3
A 76ers legjobb dobói: Simmons 21, Richardson 18/3, Korkmaz 17/9

Atlanta Hawks–Detroit Pistons 103–136


Nem volt kérdés.
Némi meglepetésre „osztálykülönbség” volt a két csapat között a Detroit javára, a vendégek az első perctől kezdve dominálni tudtak elöl-hátul, de különösen támadásban csináltak olyan dolgokat, amelyekkel megtörték az Atlantát. Dwane Casey ismét a kezdőbe tette Derrick Rose-t, aki köszönte szépen a lehetőséget és 27 ponttal, 9 gólpasszal, 12/17 jó dobással jelentkezett alig 26 perc alatt, a padról 25 pontot és 9/11-es mezőnymutatót hozott Svi Mykhailiuk, 22-t szórt Markieff Morris, de hozta magát Andre Drummond (16 pont, 17 lepattanó, 5 labdaszerzés) és dobott még 14-et Langston Galloway is - összességében 59%-kal tüzeltek, amelybe 47%-os triplázás fért bele, ráadásul volt 31 gólpasszuk is. Az ellenállhatatlan játékuknak köszönhetően folyamatosan nyílt is az olló, a nagyszünetben már 16 pont volt közte, a harmadik negyed végén 27 egység volt a differencia, ami egyébként 36-nál „tetőzött” – a bostoni győzelem után ez is nagyon jóra sikerült detroiti részről, úgyhogy továbbra sincsenek messze a playoff-helyektől.

Fáradt volt a Hawks. Egy nappal a San Antonióban aratott történelmi győzelem után nagyon érződött a hazai csapaton a back-to-back, tompán, lassan mozogtak Trae Youngék, gyengén is dobtak, de főleg védekezésben látszott, hogy nehezek a lábaik. John Collins szerint ők felkészültek a meccsre, de képtelenek voltak végrehajtani a tervet, a Detroit azonnal rájuk rontott, hamar hátrányba kerültek és nem volt elég erejük ahhoz, hogy visszavágjanak - ebből így most kiütéses vereség lett, úgyhogy továbbra is sereghajtók Keleten és csak fél meccsel előzik meg a ligautolsó Warriorst.

A Hawks legjobb dobói: Collins 20/6, Hunter 19/6, Young 16/6
A Pistons legjobb dobói: Rose 27/3, Mykhailiuk 25/15, Morris 22/9

Minnesota Timberwolves–Toronto Raptors 112–122

Teljes a torontói keret. Az elmúlt hét folyamán Siakam, Powell, majd Gasol, most pedig Fred VanVleet is visszatérhetett a Raptorsba, úgyhogy hosszú ínséges időszak után végre teljes fegyverzettel támadhatott a gárda. VanVleet nem is vacakolt sokat, rögtön bekezdett 29 ponttal és 7/8 triplával, vele a pályán +20-ban volt a Toronto, úgyhogy azonnal éreztette a hatását, a kanadaiak pedig ha nem is egyszerűen, de behúzták sorozatban harmadik győzelmüket. Az első félidőt négy ponttal még elvesztették, a back-to-back második fele kicsit lelassította őket, de aztán a harmadik negyedben Kyle Lowry egymaga 17 pontot pörkölt be, ezzel felrázta övéit, megfordította a meccset, a záró etapban pedig már végig ők jártak előrébb: egy 21-6-tal nyitották ezt a játékrészt, innentől pedig már nem lehetett kérdés. Nick Nurse egyébként érdekesen rotált, senki nem érte el a 30 perces határt (sőt, 25 fölé is csak VanVleet és Lowry ment) a sokáig nehéz meccs ellenére sem, de neki lett igaza, hiszen ismét nyertek, ezzel és a Boston bukdácsolásával pedig fel is léptek Kelet harmadik helyére - most mennek tovább Atlantába, majd jön a Sixers elleni hazai rangadójuk.

Jól kezdett, de aztán elfogyott a Minnesota.
A Wolves is back-to-backet játszott, de a hazaiakon ez máshogy jött ki, nekik a meccs elején volt még meg az energiájuk és a végére estek össze, ellentétben a lassabban kezdő, de aztán feljavuló Raptorsszal. A Minnynél Jarrett Culver 14, Andrew Wiggins pedig 11 pontot szórt már az első negyedben, utóbbi végül karriercsúcsot jelentő 11 gólpasszt osztott szét és feljegyezhette pályafutása első tripla-dupláját, előbbi pedig 26 ponttal zárta a meccset, de hiába: a 39 pontos első játékrész után előbb támadásban, majd később védekezésben is elfogytak, úgyhogy a végére igazából sima vereséget szenvedtek. A hosszú idő után visszatérő Karl-Anthony Towns játszott a b2b második felén is, de nem sok köszönet volt a teljesítményében, sorozatban ötödik vereségükkel pedig már öt meccsre vannak a playofftól, nagy kérdés, hogy a szezon második felében visszajönnek-e innen.

A Timberwolves legjobb dobói: Culver 26/12, Covington 22/12, Wiggins 18/3
A Raptors legjobb dobói: VanVleet 29/21, Lowry 28/15, Powell 20/3

Chicago Bulls–Cleveland Cavaliers 118-116

LaVine döntötte el.
Nemrég írtunk arról, hogy Zach LaVine idén nagyon szeretne All-Star lenni és mindent el is követ ezért ebben a szezonban, most pedig újabb érvet tett maga mellé: parádés meccsel vezette győzelemre a rájátszásért hajtó csapatát. Az első három negyedben ugyanis masszív hátrányba került a Chicago, ám jött az utolsó játékrész, amelyet 31–14-re megnyertek a hazaiak, LaVine pedig egymaga 21 (!) pontot szerzett ekkor, vagyis simán túldobta a komplett Clevelandet - minden róla szólt ebben a negyedben, úgyhogy csapata 19 pontos hátrányból fordítva nyerte meg a mérkőzést. A végén ráadásul a "jutalomfalat" is az övé lett, 114–113 után egy 2+1-es játékkal ő döntötte el végleg a küzdelmet, összességében pedig 42 ponttal, 19/31 jó dobással zárta a mérkőzést - óriási formában van, a Bulls pedig próbál látótávolságon belül maradni a rájátszást jelentő helyezésekhez képest.

Leolvadt a Cavs. Sokáig kézben tartotta ezt a meccset a Cleveland, hiszen többen is jó teljesítményt nyújtottak a vendégeknél, Kevin Love (29 pont, 4/8 tripla, 6 gólpassz), Collin Sexton (26 pont, 4/6 tripla), vagy Cedi Osman (16 pont, 4/5 tripla) is jól játszott, de az újonc Darius Garland is eljutott 16 egységig - az 54%-os mezőny- és 51%-os triplamutatójuk is jelzi, hogy mennyire jók voltak. Azonban az utolsó negyedre ezt mintha elvágták volna, az ott összesen szerzett 14 pont mellett 10 (!) labdát adtak el, szinte tálcán nyújtották át a győzelmet a Bullsnak azok után, hogy addig szinte uralták a mérkőzést és nagyrészt kétszámjegyű előnnyel vezettek – hiába, a végén ráadásul Love még kapott egy jó esélyt arra, hogy megnyerje a meccset, de három másodperccel az órán elhibázott egy dobást 117–116-nál. Érthetően frusztráltak is voltak a mérkőzés után, érezték, hogy győzelmet engedtek ki a kezeik közül, apró pozitívum, hogy viszont legalább véget ért a hatmeccses idegenbeli túrájuk, most már hazatérhetnek...

A Bulls legjobb dobói:
LaVine 42/6, Markkanen 17/6, Kornet 11/9, White 11
A Cavaliers legjobb dobói: Love 29/12, Sexton 26/12, Osman 16/12, Garland 16/9

Golden State Warriors–Orlando Magic 109–95


Megvan a tizedik. Sorozatban tíz vereség után tudott újra mérkőzést nyerni a Warriors, ezzel pedig mérföldkőhöz érkezett, hiszen (a ligában utolsóként) megszerezte szezonbeli tizedik győzelmét is - igaz, ezzel továbbra is sereghajtó, de ennek a csapatnak idén az ilyen dolgoknak kell örülnie. Most több jó teljesítmény is érkezett náluk, D'Angelo Russell 26 ponttal és szezoncsúcsot jelentő 12 gólpasszal állt a társaság élére, de Eric Paschall (20 pont, 9 lepattanó) is nagyon igyekezett, a padról 21 pontot szórt Jordan Poole, nem mozgott rosszul Cauley-Stein, vagy Lee sem, úgyhogy Steve Kerr összességében elégedett volt csapatával – megtették, amit tudtak, a fáradt, tompa ellenfél ellen pedig ki is tudták használni az adódó lehetőséget és megnyerték a meccset. A tréner hozzátette: a rossz szezon miatt sok mindenkit sajnál a klubnál, de annak örül, hogy a szurkolók mennyire boldogok voltak emiatt a siker miatt – úgy érzi, hogy egy-egy ilyen nap sokat jelent most mindenkinek a csapat háza táján.

Elfáradt az Orlando. Kőkemény idegenbeli túrát teljesít és annak is a végére ér most már a Magic, ez pedig jelentősen meglátszott a csapat teljesítményén – az első félidő még hagyján, a szünetben csak egy pont volt közte, de a fordulás után végleg elfogyott az erő és szépen megverte őket a Warriors. Ezen az estén egyedül Markelle Fultz ütötte meg az elégséges szintet, ő dobott 23 pontot 10/14-es mezőnymutatóval, volt 6 lepattanója és 4 gólpassza, de rajta kívül még maximum a 4/6 triplás Evan Fournier említhető meg, a többiek energia nélkül, enerváltan kosárlabdáztak – ebből nem is lehetett más, mint vereség, bár baj igazából nincs, hiszen a Brooklyn is kikapott ismét, úgyhogy továbbra is tartják a keleti hetedik helyüket.

A Warriors legjobb dobói:
Russell 26/12, Poole 21/12, Paschall 20/6
A Magic legjobb dobói: Fultz 23, Vucsevics 13/3, Fournier 12/12

Houston Rockets–Los Angeles Lakers 115-124

A Lakers ráhangolódott a szezon második felére. A remekül játszó, még MVP-rigmust is kapó LeBron James (31 pont, 13/25 mezőnyből, 12 gólpassz) a meccs után elmondta, hogy a Magic elleni vereséget mindenki utálta a csapatban, és megbeszélték, hogy az alapszakasz második felét egy jó meccsel kellene indítani. Az első félidőben akadtak azért gondok, végig vezetett a Houston, azonban a nagyszünet után más sebességi fokozatba kapcsolt a Lakers védekezésben, előbb átvették a vezetést, majd 10 pont körüli előnyt építettek ki, ami a negyedik negyedben 16 pont is volt, szó sem volt szoros végjátékról. Tették mindezt Anthony Davis nélkül (aki azért a padról összeszedett egy páros technikait Westbrookkal), aki helyett ezúttal Kyle Kuzma volt az egyik kulcs, a jó dobások mellett a 32-17-re megnyert harmadik negyedben kiválóan védekezett Westbrookon, JaVale McGee és Dwight Howard (összesen hat blokk) pedig remekül védte a festéket. Ki kell még emelnünk Danny Greent és Kentavious Caldwell-Pope-ot, előbbi bevert 4 hármast és szerzett 4 labdát, utóbbi pedig a padról beszállva szórt egy húszast, voltak labdaszerzései, blokkja és 4 gólpassza is. Összességében megint jól működött a rendszer, a második félidőben ellentmondást nem tűrően bedarálták a Houstont, így jó hangulatban folytatódhat a túra, amely érinti Bostont, New Yorkot, Brooklynt és Philadelphiát is.

Valami szétcsúszott a Houstonnál.
Zsinórban harmadszor, utóbbi öt meccséből negyedszer bukott a Rockets, többen is arról beszéltek, hogy az utóbbi időben egyszerűen nem játszanak jól, és keményen kell dolgozniuk, hogy ez megváltozzon. James Harden és Russell Westbrook a szép dobóstatisztika ellenére sem játszott jól, 14 gólpasszukra 11 eladott labda jutott, védekezésben is sokat hibáztak, de azért ha a két húzóembered 50 százalék feletti hatékonysággal szór be 69 pontot, akkor velük van a kisebbik gond. Eric Gordon hiába dobott 13 pontot, hátul óriási lyuknak bizonyult, Clint Capelát semlegesítették a Lakers centerei, a kiegészítők közül pedig Tucker és House is borzasztóan célzott, egyedül Ben McLemore dicsérhető. Már most a hiányzókra sem lehet fogni a bukdácsolást, és nagyon gyorsan reagálniuk kell, mert legközelebb a tabellán mögöttük álló Thunder érkezik, a rendszerüket igen jól ismerő Chris Paullal...

A Rockets legjobb dobói: Westbrook 35, Harden 34/6, Gordon 13/9.
A Lakers legjobb dobói: James 31/6, Kuzma 23/9, Green 20/12, Caldwell-Pope 20/3.

Utah Jazz–Sacramento Kings 123–101


Gyorsan új sorozatot kezdett a Jazz. Tízgyőzelmes szériától búcsúztak legutóbb New Orleansban, de hamar visszaültek a lóra Rudy Goberték: az All-Starra vágyó center idei sokadik parádés meccsét játszotta, 28 pontját 9/11-es mezőnnyel és 10/11 büntetővel szerezte, volt 15 lepattanója és 3 blokkja is. Mindenki dicsérte a meccs után, de a győzelemhez persze többen is kellettek: Bojan Bogdanovic például bevert 30 pontot, Donovan Mitchell rossz dobásokkal is eljutott 22-ig, míg a padról Jordan Clarkson ezúttal 20 ponttal tolta meg a gárdát. A Jazz az első perctől kezdve dominált, első kilenc támadásukat kosárral fejezték be, pillanatok alatt 14 pontos előnyt építettek ki, és a kétszámjegyű különbséget végig tartották is. Annak is örülhettek, hogy az utóbbi 20 meccsből 19-en hiányzó Mike Conley kiheverte combhajlító-sérülését, és egyelőre még csak csereként, de 15 percre már beszállhatott. Kelleni is fog a frissítés, hiszen a Jazz jelenleg negyedik  Nyugaton, de egy meccsre a második és kettőre a hatodik helytől, minden győzelemre szükségük lesz - legközelebb jön a Pacers, majd az All-Starig kétszer a Dallas, kétszer a Houston, kétszer a Denver, kétszer a Portland, egyszer pedig a Spurs–Heat duó ellen is kell játszaniuk.

Bogdanovics visszatért, de ennyi volt az örömteli hír. Bogdan Bogdanovics hat meccset hagyott ki bokasérülése miatt, nélküle nem is nagyon működött a gárda, elsőre pedig biztatóan mozgott (11 pont, 4 gólpassz) - győzelemről viszont nem is álmodhattak. Egyrészt a Jazz legyalulta őket rögtön a mérkőzés elején, másrészt három játékosuk (Ariza, Gabriel, Swanigan) már át sem öltözött, hiszen elcserélték őket Portlandbe. Marvin Bagley és De'Aaron Fox nem mozgott rosszul támadásban, de az egész teljesítményüket zárójelbe teszi, hogy a Jazz első sora ellen esélyük sem volt. Utolsó előttiek Nyugaton, öt meccsre a rájátszáshelyektől, a következő négy meccsük idegenben lesz, ahol be kellene építeni Kent Bazemore-t és Anthony Tollivert a rotációba – nem irigyeljük Luke Walton vezetőedzőt...

A Jazz legjobb dobói: Bogdanovic 30/18, Gobert 28, Mitchell 22/9.
A Kings legjobb dobói: Fox 21, Bagley 17/3, Hield 14/6.

Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers 119–106


Túl kellett esni ezen a mérkőzésen
. Ahogy fentebb már írtuk, cserélt a Kings és a Blazers, így értelemszerűen Lillardéknál is hiányzott két játékos, akik mellett CJ McCollum előző meccsen összeszedett lábsérülése sem gyógyulhatott még meg, így aztán elég foghíjas volt a rotáció. Bár a túloldalon sem álltak fel teljes fegyverzetben, a Blazersnek reális esélye nem volt ma nyerni, ugyanakkor dicséret illeti őket, hogy nem adták fel, végig kellemetlenkedtek a hazaiaknak. Lillard ugyan picit haloványabb volt a megszokottnál (10/23 mezőnyből, 6 gólpasszra 4 eladott labda, lepattanó nélkül), de a cseresorból előugrott Gary Trent Jr., aki 67%-os pontossággal szórt kerek 30 pontot, amivel meccsben tartotta csapatát. A sikerhez azonban kellett volna egy legalább átlagos Carmelo Anthony, aki ma nem találta dobásait egykori csapata ellen (4/13), Whiteside a négy blokkja ellenére hátul sem alkotott nagyot, azt pedig már nem lehetett elvárni, hogy még egy kiegészítő 20-30 pontot szórjon Trent mellett. A playoff-helyekért folyó harcban ez a vereség nyilván nem jött jól, de talán kevésbé fájdalmas veszteség - most otthon fogadják a Warriorst, ott már győzni kell.

Chris Paul változtatott a szokásokon.
Az idei Thunderre jellemző, hogy nagy hátrányba kerülnek, majd azt igyekeznek megfordítani – ez a szezon korábbi szakaszában működött, mostanában viszont nem. A veterán irányító is átérezte ezt, az első félidőben bevert 22 egységet, végül 30 pontig jutott, és 7 gólpasszal is kiszolgálta társait, miatta volt előnyben a nagyszünetben az OKC. Steven Adams visszatért kisebb sérüléséből, Danilo Gallinari viszont pihenőt kapott, a helyén kezdő Darius Bazley hátul jól teljesített (13 lepattanó), a további pontokért pedig Gilgeous-Alexander (22 pont, 9/17 mezőnyből, 10 lepattanó, 5 gólpassz), illetve a padról érkező Nerlens Noel (6/7 mezőnyből, 5 pattanó, 2-2 blokk és szerzett labda) és Dennis Schröder (15 pont, 4 gólpassz) felelt. A második félidőben szükség is volt rájuk, mert a Portland nem tette meg a szívességet, hogy leszakadjon, de összességében azért magabiztosan nyertek – most mennek Houstonba, ami több szempontból is érdekes összecsapásnak ígérkezik...

A Thunder legjobb dobói: Paul 30/9, Gilgeous-Alexander 22, Schröder 15/6, Noel 15
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 34/15, Trent Jr. 30/15, Simons 12/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Brooklyn Nets–Milwaukee Bucks 97–117
Boston Celtics–Phoenix Suns 119–123
Atlanta Hawks–Detroit Pistons 103–136
New York Knicks–Philadelphia 76ers 87–90
Chicago Bulls–Cleveland Cavaliers 118–116
Minnesota Timberwolves–Toronto Raptors 112–122
Golden State Warriors–Orlando Magic 109–95
Houston Rockets–Los Angeles Lakers 115–124
Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers 119–106
Utah Jazz–Sacramento Kings 123–101
New Orleans Pelicans–Los Angeles Clippers 130–133

2020.02.14 08:57:21

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Paul George megsérült • Hárman is 30 pont fölé jutottak az All Star előtti utolsó játéknap rangadóján.

2020.02.13 10:47:44

Amerikai sportok HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

LeBron James remeklésével fő riválisa otthonában nyert rangadót a Lakers.

NBA
2020.02.12 08:57:29

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Otthon égett meg az OKC, Zion Williamson sok volt a Portlandnek, megint nyert a Washington.

NBA
2020.02.11 10:02:28

Amerikai sportok HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Denver 23 pontos hátrányból állt fel, nem hibázott a Lakers, javított a Heat, a listavezető nem hibázott.

2020.02.10 09:48:53

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Portlandben is kikapott a Miami, nyerni tudott a Sixers, a Grizzlies, valamint a Clippers is.

NBA