Itt van Amerika
MTI 2020.09.29 10:03 Frissítve: 2020.09.29 12:37

NBA: hét év után távozik a Clippers vezetőedzője

A következő idényben már nem Doc Rivers lesz a vezetőedzője az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő Los Angeles Clippersnek.

Doc Rivers elköszönt (Fotó: AFP)

A hírt az 58 éves tréner jelentette be Twitter-oldalán, azt viszont nem közölte, hogy elküldték, vagy ő maga döntött a távozásról.

„Amikor elvállaltam a csapat irányítását, az volt a célom, hogy győztes együttest faragjak, egy olyat, amelyhez a szabadügynökpiac legjobbjai is szívesen jönnek, és amelyik bajnokságot nyer. Jó néhányat el tudtam érni a célokból, de volt, amit nem sikerült" – írta Rivers.

A Clippers története során szinte mindig kiscsapatnak számított, Rivers érkezése előtt sosem tudott huzamosabb ideig a liga legjobbjainak az igazi riválisa lenni. A szakemberrel viszont hét szezonból hatszor a rájátszásba jutott és a klub történetének hat legjobb alapszakasz mérlegéből öt a távozó edző nevéhez fűződik.

A szakításban minden bizonnyal szerepet játszik a mostani szezon fájdalmas búcsúja. A Clippers ugyanis tavaly nyáron Kawhi Leonarddal és Paul George-dzsal erősítette meg keretét, és minden szakember szerint az egyik legnagyobb esélyes volt arra, hogy a Nyugati főcsoportból a nagydöntőbe kerüljön. A konferencia-elődöntő ötödik meccséig minden jól is alakult a Clippers számára, a Denver Nuggets ellen már 3–1-re vezetett, a folytatásban azonban sorozatban három meccset veszített és kiesett.

Doc Rivers a Clipperst megelőzően négy éven át az Orlando Magicet, majd kilenc szezonon keresztül a Boston Celticset edzette. Utóbbival 2008-ban bajnokságot nyert.

2020.10.18 07:36:01

Amerikai sportok BOBORY BALÁZS

Az aranysárga-lilák 2010 után 2020-ban értek fel ismét a csúcsra, megmutatjuk, miért csak most.

2020.10.11 14:50:14

Amerikai sportok BÁLINT MÁTYÁS

A Tampa Bay Buccaneers két ásza homlokegyenest eltérő személyiség. Na de a pályán...

2020.10.10 08:36:46

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Talán idei legjobb PO-meccsét hozta le LeBron James, aki érezhetően nagyon le akarta tudni már ezt a párharcot...

2020.10.07 07:53:29

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

LeBron James 28 pont mellett 12 lepattanót gyűjtött és nyolc asszisztot osztott ki.

2020.10.05 08:11:02

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Elképesztő meccset játszott a Heat vezére, a keleti bajnok 2–1-re szépített.