NBA: Durant sérülését ünnepelték, a játékosok is kiakadtak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.11. 10:18
Mint arról beszámoltunk, a Golden State Warriors elhalasztotta a bajnokavatást az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) döntőjében, hiszen rendkívül fordulatos meccsen egypontos (106–105) győzelmet aratott a Toronto Raptors otthonában. Az óriási izgalmak mellett Kevin Durant sérülése, valamint a kanadai szurkolók reakciója miatt is emlékezetes marad a mérkőzés.

A második negyed elején egy ártalmatlannak tűnő kitámasztásnál Kevin Durant rásérült a fájós vádlijára/Achillesére, ezért véget ért számára a találkozó, egyúttal minden bizonnyal a szezon is.

A Warriors egyik legjobbjának sérülése után a Raptors-szurkolók egy része meglehetősen sportszerűtlenül ünnepelni kezdett. Ez a pályán tartózkodók közül senkinek sem nyerte el a tetszését, így több hazai játékos is a saját drukkereinek mutogatott, hogy hagyják abba az ünneplést.

A legkeményebb véleményt Klay Thompson fogalmazta meg az esettel kapcsolatban.

„Ezt a sz.rságot. Rohadtul nevetséges volt az egész. Nem is nagyon tudom szavakba önteni, mennyire megőrjített a szurkolók reakciója” – mondta a mérkőzés után a Warriors kosarasa.

Azért nem mindenki viselkedett sportszerűtlenül, a híres kanadai rapper és Raptors-drukker, Drake teljesen le volt sújtva Durant sérülését látva.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Bob Myers, a Golden State főigazgatója könnyeivel küszködve beszélt a játékos állapotáról, ám részleteket nem közölt, csupán annyit jelzett, hogy pontos diagnózist majd a keddi MR-vizsgálatok után lehet mondani. Egy, a csapathoz közel álló forrás viszont az ESPN-nek elárulta: a klubnál egyértelműen attól tartanak, hogy elszakadt Durant jobb Achilles-ína.

NBA-RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS

Toronto Raptors–Golden State Warriors 105–106 (28–34, 28–28, 22–22, 27–22)
A Raptors legjobb dobói:
Leonard 26/6, Lowry 18/3, Gasol 17/6
A Warriors legjobb dobói:Curry 31/15, Thompson 26/21, Cousins 14/3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:3–2 a Toronto javára

A döntő menetrendje itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik