NBA: drámai meccsen nyert az Oklahoma a Memphis ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.05. 21:53
Rendkívül izgalmas hajrában az Oklahoma City a Memphis Grizzlies fölé kerekedett, és 93–91-es győzelmével 1–0-ra vezet az NBA rájátszásában, a Nyugati főcsoport elődöntőjében.

A Memphis kilencpontos előnnyel várhatta a negyedik negyedet, és még az utolsó percnek is 90–87-es vezetéssel vágott neki. A 35 pontig jutó Kevin Durant azonban két duplával fordított, majd Reggie Jackson értékesített két büntetőt, ezzel 93–90 volt már az OKC-nek.

Jackson azonban 1.6 másodperccel a vége előtt faultolta a triplát dobó Quincy Pondextert, a Memphis játékosa így három büntetőhöz állhatott oda. Egyenlíthetett volna tehát, de már rögtön az első kísérleténél hibázott, ezek után pedig hiába célzott jól a másodiknál, majd vágta rá a gyűrűre a labdát harmadikra, a lepattanót nem tudták megszerezni a vendégek, így a Thunder megtartotta pályaelőnyét, és győzelemmel kezdte a párharcot.

NBA
RÁJÁTSZÁS, NYUGATI FŐCSOPORT
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies 93–91
(14–16, 33–30, 17–27, 29–18)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, az Oklahomának.

 

Legfrissebb hírek

NBA: 49 pontos karriercsúcsot dobott az 1/1-es újonc Cooper Flagg, de a győzelemhez ez sem volt elég

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:25

Denverben is nyert a keleti első Detroit Pistons – videók

Amerikai sportok
2026.01.28. 09:14

Főcsoportelsők fekete napja az NBA-ben: az Oklahoma és a Detroit is kikapott saját közönsége előtt

Amerikai sportok
2026.01.24. 08:50

NBA: Gilgeous-Alexander 40 pontot dobott, szürreális este New Yorkban

Amerikai sportok
2026.01.22. 07:01

NBA: az Oklahoma nagyon megverte a Clevelandet, a Detroit nagy csatában húzta be a keleti rangadót

Amerikai sportok
2026.01.20. 08:04

Három vereség után a címvédő OKC legyőzte a Wembanyama vezette Spurst – videók

Amerikai sportok
2026.01.14. 07:55

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

NBA: a Utah ellen állt újra győzelmi pályára az OKC, Bostonban nyert a Denver

Amerikai sportok
2026.01.08. 07:21
Ezek is érdekelhetik