NBA: 34 évesen hazájában újrakezdi a liga hülyegyereke

– Hogy jutott eszébe, hogy harmincnégy évesen újrakezdi a kosárlabdát?
– Eddig tartott, mire rájöttem, csak magamnak köszönhetem azt, hogy nem futottam be azt a karriert, amit jósoltak nekem, és amire képes lehettem volna. A legidősebb fiam nemrég kezdett el kosarazni, és amikor edzésekre vittem, elkezdett hiányozni a közeg és maga a sport. Szerettem ott lenni a pálya környékén, elterelte a gondolataimat a mindennapi problémákról. Jelenleg mezőgazdasággal foglalkozom, van egy nagy birtokom, ahol almát termesztek, de nem olyan egyszerű a helyzet. Aztán jött ez a lehetőség, hogy csatlakozzak a Novi Szad csapatához, ahol több rutinos, korábbi szerb válogatott is pattogtat, de már csak hobbiszinten, valamint vannak tehetséges fiatalok is, akikkel sokat foglalkozunk.

(…)

– Igaz, hogy többször is ittas állapotban jelent meg a tréningeken?
– Igen. Szörnyen éreztem magam, de ezért sem okolhatok mást, egyszerűen rosszul láttam akkor a dolgokat. Azt hittem, mindenki ellenem van, csak bántani akarnak, én pedig bezárkóztam, és inkább ittam. Beállítottam magamat a rossz embernek, az áldozatnak, és ezzel tökéletesen megakadályoztam, hogy a lehető legjobb játékossá váljak.

(…)

– Az ön helyzete bizonyos szempontból különleges volt, hiszen a draft szabályai miatt általában a legtehetségesebb játékosok a leggyengébb csapatokhoz kerülnek, a Pistons viszont már akkor is bombaerős volt, sőt, első évében bajnok is lett a csapattal, viszont keveset játszhatott. Szerencsétlenségnek tartja, hogy a bajnokhoz került?

– Valamennyire igen. Ahogy mondja, nem megszokott, hogy ilyen magasan draftolt játékos azonnal bajnok lesz. Nem is tudom, történt-e ilyen. Azt tudom, hogy én vagyok minden idők legfiatalabb kosarasa, aki játszott az NBA döntőjében.

– Ön előtt utoljára egy bizonyos Magic Johnson lett bajnok top 3-ban választott újoncként még 1980-ban a Lakersszel.
– Magic és én? Szép társaság. De ez is mutatja, mennyire ritka ez. Ráadásul, ha jól tudom, a Detroit nem is saját választási jogát adta értem, hanem csere útján szerezte meg korábban.

– Igen, még 1997-ben.
– Na ugye. Tizenkét éves voltam akkor, de ha úgy vesszük, ott eldőlt a sorsom. A draft előtt már tudtam, hogy a Pistons jó csapat, alig hittem el, amikor néztem őket a főcsoportdöntőben a New Jersey ellen, hogy a következő szezonban lehet, hogy ott fogok játszani. Bár akkor még nem érdekelt, csak az számított, hogy az NBA-ben kosarazhassak.

– De nem igazán játszott.
– Hát nem. A draft előtt megmondta a csapat, hogy a célja a bajnoki cím a következő szezonban. Ennek persze örültem, de nem esett le, hogy ezt gyakorlatilag nélkülem akarják elérni. A szezon elején hamar betelt a pohár, és hiába mondták, hogy legyek türelmes, baromira nem érdekelt. Elküldtem mindenkit melegebb éghajlatra, legyen az játékos, edző, vagy klubvezető. Elborult az agyam. Most így visszagondolva, nem is értem, hogy viseltek el. Egy tizennyolc éves hülyegyerek voltam Európából. Ha nekem lenne ma egy ilyen csapattársam, valószínűleg megölném (nevet). Mindent megtettem azért, hogy bosszantsam őket. Ha azt mondták, ne csináljak valamit, csak azért is megtettem.