Most Chris Paul oktatott, zsinórban 11-nél jár a Houston

Vágólapra másolva!
2017.12.14. 09:29
null
Most Chris Paul oktatott, zsinórban 11 sikernél jár a Houston (Fotó: Bill Baptist/NBAE, nba.com/rockets)
Chris Paul ezúttal James Hardent is elhomályosította, a Houston Rockets pedig sorozatban tizenegyedik győzelmét is behúzta az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, ezzel továbbra is őrzi helyét a tabella élén. Pontpárbajt nyert az Al Horford nélküli Boston, látványos támadójátékkal verte a Milwaukee-t a Pelicans, zsinórban negyedszer is győzött a Bulls, harmadszor a Clippers, Paul George pedig győzelemmel tér vissza Indianába – nézzük, hogy mi történt hajnalban!

 

Indiana Pacers–Oklahoma City Thunder 95–100

George győzelemmel tért vissza. Nem fogadta kitörő lelkesedéssel korábbi franchise-playerét, Paul George-ot az indianai publikum, sőt, folyamatosan fújolta, ahányszor csak labdához ért, kivéve amikor hibázott, vagy faultolt, olyankor ünnepelte. Ilyen alkalomból azért elég sok adódott, mert George mindössze 3/14-et dobott mezőnyből, nagyon szenvedett támadásban, a meccset végleg eldöntő büntetőket viszont ő süllyesztette el tíz másodperccel a vége előtt – ellopta a labdát Thaddeus Youngtól három pontos OKC-vezetésnél, a két büntető pedig pontot tett a küzdelem végére. Pedig a közönségnek a meccs előtt még volt oka az örömre is, ugyanis bejelentették, hogy 2021-ben Indianapolis ad majd otthon az All-Starg-gálának.

Pocsék meccset nyert meg az OKC. Mindkét csapat támadójátéka szörnyűre sikerült, George borzalmas dobóformáját Anthony (4/14) és Westbrook (10 pont, 3/17 mezőnyből, 17 lepattanó, 12 gólpassz) „egészítette ki", a túloldalon pedig Victor Oladipo (19 pont, 9/26 mezőnyből) pörgött túl nagyon, azaz éppen a vezérek nem találták a gyűrűt. Ebből aztán egy hatalmas szenvedés alakult ki, ide-oda fordult a meccs attól függően, hogy ki tudott éppen egy kisebb futást vezetni, a hajrában pedig ebből jobban jött ki a 17 támadópattanót megszerző, 18-cal több büntetőt kiharcoló (24–6) Thunder – az utolsó percben Abrines támadópattanója és George labdaszerzése eldöntötte a küzdelmet. A vendégek így nagyon fontos idegenbeli győzelmet jegyeztek, míg a Pacers négy siker után kapott ki, Westbrookék a Philly, Oladipóék a Detroit ellen folytatják.

A Pacers legjobb dobói: Oladipo 19/3, Bogdanovic 15/9, Collison 14/6
A Thunder legjobb dobói: Adams 23, Abrines 14/12, George 12/6, Anthony 12/6

Orlando Magic–Los Angeles Clippers 95–106

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Beindult a Clippers. Sorozatban harmadik győzelmét szerezte meg a sérülésekkel sújtott LAC annak ellenére, hogy erre a listára most feliratkozott Austin Rivers is, hiszen a hátvéd az első félidő végén találkozott Simmons könyökével, a fordulás után pedig már nem tért vissza a parkettre. Ott volt viszont Lou Williams, aki megint akkor tolta meg csapata szekerét, amikor leginkább kellett, a második negyedben az ő vezetésével futottak egy 14–0-t, amivel fordítottak kezdeti 12 pontos hátrányuk után, sőt, a harmadik-negyedik játékrészben is ő maradt a vezér – ezúttal 31 pontig és nyolc gólpasszig jutott a padról beszállva, ő volt a támadójáték szíve és lelke. Mellette fontos volt Sam Dekker játéka és DeAndre Jordan sokoldalúsága (16 pont, 20 lepattanó, 2-2 labdaszerzés és blokk) is, védekezésben fegyelmezetten tette a dolgát az együttes, így fokozatosan növelte az előnyét és a hajrában már 15-16 pont is volt a távolság – szombat hajnalban Washingtonba látogat Doc Rivers csapata, ott folytatná tovább a felzárkózást.

Kevés volt a Magic. Fournier, Gordon, Isaac és Afflalo nélkül lépett pályára a hazai együttes és bár kiválóan kezdett (24–13-ra nyerte az első negyedet), innentől nem tudott mit kezdeni ellenfelével. Különösen a cserepad tűnt vékonynak, a második sor komoly hátrányt halmozott fel és onnan gyakorlatilag semmi érdemleges nem érkezett, de a kezdőben is csak Hezonja dobott jól, Simmonsnál (6/17 mezőnyből, 6 lepattanó, 8 gólpassz) és Vucsevicsnél (7/16 mezőnyből, 12 lepattanó, 3 gólpassz, 4 labdaszerzés, 2 blokk) leginkább csak a mezőnymunkát lehet kiemelni. Ez nem volt elég, hiányzott egy olyan játékos, mint a túloldalon Lou Williams, a második negyedtől kezdve a Clippers diktált, ebben a formában pedig a szombat hajnali, Portland elleni meccsen sem számíthatnak sok jóra.

A Magic legjobb dobói: Simmons 20/6, Hezonja 17/6, Vucsevics 14
A Clippers legjobb dobói: Williams 31/9, Jordan 16, Dekker 12/6

Washington Wizards–Memphis Grizzlies 93–87

John Wall visszatért. Nagyon kellett már az irányító játéka a Wizardsnak és bár most még nem brillírozott, már azzal is sokat segített, hogy levett némi terhet Bradley Bealről – 13 ponttal és négy gólpasszal zárt 27 perc alatt, a második negyedben pedig egymaga produkált egy 9–0-s rohamot. Nem tűnt úgy, hogy nagy szükség lenne rá a végjátékban, az első negyedben 12 ponton tartotta ellenfelét a Washington, a harmadik játékrészben is vezetett még 17-tel, de aztán ismét belealudt a meccsbe a gárda és a hajrában kapaszkodnia kellett – Beal 11 pontot, közte három triplát szórt a záró etapban, elő kellett lépnie, mert 67–65-nél már a Memphis járt előrébb. Beal vezetésével azonban sikerült úrrá lenniük a helyzeten a fővárosiaknak és egy 13–0-s rohammal visszaállítani a különbséget, ugyan többször volt még két labdán belül a Grizzlies, de innen már nem rontotta el Scott Brooks csapata: a végén izgulniuk kellett, de azért hozták a kötelezőt.

Pontok kellenének. A második-harmadik negyedben bemutatott védekezéssel bárhol, bárki ellen lenne esélye a Grizzliesnek, rendkívül agresszíven és tudatosan játszottak hátul Gasolék, nagyon lebontották a Washington játékát, de mivel ezt támadásban nem tudták kihasználni, így nem mentek vele sokra. Most már Tyreke Evans is hiányzott, gyakorlatilag nem volt pontszerző a csapatban, Andrew Harrison szórt húsz egységet, de tőle nem lehet elvárni, hogy playmaker és vezér legyen – az első negyedben 12, az első félidőben 29 pontot szerzett a gárda, mindkettő negatív szezoncsúcs. A fordulás után sikerült feljebb kapcsolniuk azért, ennek köszönhetően dolgozták le a hátrányukat, a negyedik negyedben kereken harminc egységet rámoltak be, de a Washington kezelni tudta a helyzetet, ennyi végül nem bizonyult elégnek a sikerhez. Az együttes egyébként ezzel a vereséggel „utolérte" a Dallast és 8–20-szal elfoglalta a nyugati utolsó helyet.

A Wizards legjobb dobói: Beal 18/9, Porter 14/3, Wall 13/3
A Grizzlies legjobb dobói:
Harrison 20/3, Gasol 15/3, Green 15/9

Boston Celtics–Denver Nuggets 124–118

Túldobta ellenfelét a Boston. Al Horford nem tudta vállalni a játékot, így az Irving, Smart, Brown, Tatum, Baynes sorral nyitott a Celtics, de védekezésben ezúttal nem tudta megközelíteni a ligaelit szintet: a denveri hátvédek olyan komoly problémákat okoztak, hogy csak előre tudott menekülni a társaság. Ez aztán elég jól sikerült, szezoncsúcsot jelentő 59.5 százalékkal dobott mezőnyből és szintén szezoncsúcsot jelentő 124 pontot szórt Brad Stevens alakulata, Kyrie Irving (33 pont, 7 gólpassz) és Jaylen Brown (26 pont, 9/12 mezőnyből) felvette a kesztyűt a Nuggets dobógépeivel, a többiek is hozzátették a magukét, a kispadról is érkezett segítség, így a második negyedben kialakított tízpontos előnyt sikerült beosztani - ebből egyszer feljöttek még egálra a vendégek, de hamar újra nyolc-tíz egységre tornázta a távolságot a Boston. A feszített dobóversenyből így végül Irvingék jöttek ki jobban, általában nem így szokták hozni a meccseiket, de most így sikerült, ezek után 24–6-tal várhatják a Jazz elleni csatát.

Helytállt, de nem nyert a Nuggets. Paul Millsap és Nikola Jokics mellett Will Barton is hiányzott ezúttal a Denvernél, de a kezdő hátvédpár annyira tarthatatlan volt, hogy így is szoros meccset tudtak játszani. Gary Harris karriercsúcsot jelentő 36 pontot szórt be, amit Jamal Murray 28 egységgel toldott meg, ketten együtt tíz gólpasszt és öt labdaszerzést is hozzátettek, folyamatosan megbontották a bostoni védekezést és sorra alakították ki a helyzeteket. Ráadásul mivel a Celtics ihletett formában dobott, szükség volt egyéb fegyverekre is, ezt pedig a húsz támadópattanó révén találta meg a gárda, rendszeresen szereztek maguknak második esélyeket, amivel ellensúlyozták, hogy ők „csak emberi" százalékkal céloztak. Nyerni azonban így sem tudtak, a védekezésre nem maradt erő, a második negyedben beszedett tízpontos hátrány miatt végig futottak az eredmény után és bár egyszer sikerült egyenlíteniük, a Celtics egy 9–0-lal válaszolt, utána pedig nem jutott már közel a vendégcsapat.

A Celtics legjobb dobói: Irving 33/12, Brown 26/9, Baynes 17
A Nuggets legjobb dobói: Harris 36/9, Murray 28/12, Plumlee 15

Miami Heat–Portland Trail Blazers 95–102

Az utolsó negyed a Portlandé volt. A nyitó játékrészt tizenkét ponttal nyerte meg a Miami és onnantól tartotta is előnyét, ám a hajrában beindult Damian Lillard és eldöntötte a találkozót. A Heat kiválóan vette le a pályáról a Blazers vezérét, az első harmincegy percben egyetlen mezőnykosarat szerzett, de a végjátékra felszívta magát: csapata McCollum vezetésével ledolgozta tíz pont feletti hátrányát, az utolsó három percben pedig Lillard egymaga beszórt hét egységet, amivel megfordították a meccset – összességében 32–16-ra nyerte ezt a negyedet a Portland, itt már abszolút ellenfele fölé nőtt. A mérkőzés színvonala elég felejthető volt, de ezt aligha bánták McCollumék, akik végül 50 szézalékos mezőnymutatóval, nagy hajrával törték meg vereségszériájukat úgy, hogy Nurkic és Leonard nem léphetett pályára.

A végére elfogyott a Heat. Wayne Ellington 5/5 hármast rámolt be az első negyedben, nagyrészt neki köszönhetően tudott 33 pontot szerezni ebben az időszakban a Miami, a folytatásban azonban fokozatosan fogyott el ez a tűzerő - a második félidőben Ellington csak három, a teljes Heat pedig 35 egységet szórt, nagyon visszaesett a támadójáték. A végén is hiányzott valaki, aki stabilan képes kosarakat dobni, az utolsó négy kísérletüket elrontották, még a büntetők sem mentek, Goran Dragic teljesen eltűnt, de Dion Waiters dobásai sem ültek – hiányzott a migrén miatt kimaradó Tyler Johnson és a továbbra is sérült Hassan Whiteside, ráadásul meccs közben Justise Winslow is kidőlt. Ezzel a vereséggel megint 50 százalék alatt vannak a floridaiak és egyszerűen képtelenek komolyan felkapaszkodni, igaz, most éppen csak egy mérkőzés választja el őket a playoff-helyektől.

A Heat legjobb dobói: Ellington 24/21, Waiters 17/6, Adebayo 12
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 28/9, Lillard 18/3, Aminu 15/15

Chicago Bulls–Utah Jazz 103–100

Nincs megállás. Sorozatban negyedik győzelmét is behúzta a Chicago úgy, hogy a szériát megelőzően összesen hármat nyert 23 meccsből, de most varázsütésre működni kezdett az együttes. Az sem számított, hogy megint nem léphetett pályára Lauri Markkanen, hiszen ott volt a parádézó (29 pont, 11/19 mezőnyből, 9 lepattanó) Nikola Mirotic, aki a gárda elsőszámú pontfelelősévé lépett elő, de a kezdőből mindenki elért legalább 12 egységet – sőt, a negyedik negyedben az addig nullán álló Bobby Portis is hozzátett kilencet, a legjobbkor. A gyengén dobó Kris Dunn is megoldotta a maga szerepét, az utolsó másfél percben két clutch duplát küldött a gyűrűbe és bár a legvégén maradtak ki hazai büntetők, összességében a letisztázott szerepek, a csapatmunka és a jó védekezés győzelmet ért – szombat hajnalban Milwaukee-ba látogatnak, ezzel az önbizalommal ott is lesz keresnivalójuk.

Megtorpant a Jazz. Egy kiváló sorozat után most zsinórban negyedik vereségét könyvelhette el a Utah és már csak 13–15-re áll, valami megint félrecsúszott a gárdánál. Quin Snyder szerint elsősorban a védekezéssel voltak gondjaik és emiatt kaptak ki, de tegyük hozzá, hogy támadásban sem brillíroztak, csak Donovan Mitchell dobott 32 pontot kiváló hatékonysággal (15/26) azért, mert ilyen jól egy-egyezett, csapatként azért voltak gondjaik - héttel több labdát adtak el, mint a Bulls, ráadásul összesen hét büntetőt harcoltak ki, míg a hazaiak 21-et. A végén lett volna esélyük, 90–90-nél még egálban voltak, másfél perccel a vége előtt is csak két pont volt a hátrányuk, de Dunn két kosara után nem tudtak már fordítani – a legvégén még volt egy kapkodva elengedett tripla Mitchelltől, de ez nem esett be, így rossz szériával utazhatnak el Bostonba.

A Bulls legjobb dobói: Mirotic 29/9, Lopez 16, Valentine 13/3, Dunn 13
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 32/3, Hood 15/9, Rubio 14

New Orleans Pelicans–Milwaukee Bucks 115–108

Nagy potenciál van a New Orleansban. Anthony Davis ezúttal teljes értékű harcosként lépett pályára és nagyot küzdött is Janisz Antetokounmpóval, valamint az atletikus Milwaukee-val, 25 pontos, 10 lepattanós dupla duplával zárt, mellette pedig ezúttal DeMarcus Cousins és E'Twaun Moore szórta meg magát – az előző meccseken parádézó Jrue Holiday a befejezéseket tekintve háttérbe szorult, Rajon Rondóra pedig nem volt szükség, csak 18 percet töltött parketten. Így is extra dobóformát mutatott azonban a gárda, 56.5 százalékkal tüzeltek mezőnyből a hazaiak és csak azért nem zárták le korábban a meccset, mert 21 eladott labdát vétettek, amelyből Cousins egymaga kilencet vállalt, pont annyit, amennyit a teljes Bucks. A szorosan alakuló meccs hajrájában azonban éppen Cousins lépett elő, két zsákolása és egy gólpassza mellett bevert egy triplát is 23 másodperccel a vége előtt, ez volt az utolsó szög a Milwaukee koporsójában, így a támadásban továbbra is szenzációs (52 százalékos triplázás, 35 gólpassz) Pelicans ismét 50 százalék felett van – szombat hajnalban a Denverhez látogat a gárda, ott is látványos összecsapásra számíthatunk.

Ilyen tűzerő nincs a Bucksban. Nem tudta felvenni a kesztyűt a New Orleans támadójátékával a vendégcsapat, csak a 14 labdaszerzés miatt maradtak végig partiban Jason Kidd tanítványai. Egyedül Janisz Antetokounmpo játszott tényleg kiválóan (32 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz, 5 labdaszerzés), a Bledsoe, Middleton páros csak 10/34-et dobott mezőnyből, másban pedig nem volt pont, így amikor figyelt a játékszerre a Pelicans, akkor leszakadt a Milwaukee. Ugyan hét perccel a vége előtt még vezettek Antetokounmpóék, de ekkor többször is villant Cousins és a NOP, a Bucks hét dobásából csak egyet értékesített, az itt beszedett párpontos hátrány pedig már soknak bizonyult, de így is 15–11-ről, keleti negyedikként folytatják a Bulls ellen.

A Pelicans legjobb dobói: Cousins 26/6, Davis 25, Moore 21/12
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 32/3, Middleton 15/6, Bledsoe 14/9, Henson 14

Phoenix Suns–Toronto Raptors 109–115

Nagy sorozatban a Raptors. Utolsó nyolc meccséből a hetediket húzta be a kanadai gárda, továbbra is tartják a lépést a Boston-Cleveland párossal, a széria értékét növeli, hogy jó részét egy idegenbeli túra keretén belül hozták össze. Az első félidőben is jobbára a Toronto volt előnyben, a harmadik negyedben pedig 18 pontot szórt a végül 37-ig jutó DeRozan, vele egész meccsen nem tudtak mit kezdeni a hazaiak. Érdekesség, hogy a hátvéd nem dobott triplát, megtette ezt helyette Ibaka (21 pont, 13 pattanó) és a sorozatban harmadik (!) mérkőzésén hármast hintő center, Jonas Valanciunas (20 pont, 11 pattanó). Bár a végén nagyot hajrázott a Suns, a végjátékban DeRozan és az egyébként gyengén játszó Lowry higgadtan büntetőzött, a gárda pedig remek formában térhet haza és fogadhatja a Brooklynt.

Daniels igyekezett pótolni Bookert. A továbbra is hiányzó első opció helyett a padról beszálló Troy Daniels lépett elő, többször is ő tartotta életben a Sunst, a negyedik negyedben is lehetett rá számítani. Támadásban a kezdő Greg Monroe (17 pont, 11 pattanó) és Tyler Ulis (16 pont, 5 pattanó, 8 gólpassz) segített, azt azonban már nem bírták el, hogy a másik három kezdőjátékos, Warren, Jackson és Chriss 5/25-tel zárjon mezőnyből. A személyes okok miatt hiányzó Tyson Chandler nélkül arra sem volt esélyük, hogy védekezésben törjék meg a Torontót – jó meccset játszottak, a végén partiban voltak az ellenféllel, de zsinórban ötödször kaptak ki, ha ez így folytatódik, a szezon második fele ismét a tankolásról fog szólni...

A Suns legjobb dobói: Daniels 32/21, Monroe, Warren 17-17.
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 37, Ibaka 21/9, Valanciunas 20/3.

Houston Rockets–Charlotte Hornets 108–96

Nem sokat teketóriázott a Rockets. A gólzáporos Pelicans elleni meccs után újra előkapta idei jó védekezését a Houston, és 100 alatt tartotta az OKC ellen 116-ot hintő vendégeket. Már az első negyed után 15 volt közte, a negyedik negyednek pedig 22 pontos előnyből vágtak neki, onnan kozmetikázott a Hornets. A hazaiaknál Chris Paul parádézott (31 pont, 7 pattanó, 11 gólpassz), Harden 21 pontig és 8 asszisztig jutott, amikor pedig egyikük nem volt fent, érkezett Eric Gordon a padról. Az újabb, zsinórban 11. győzelemből Mike D'Antoni egy jó húzással vette ki a részét, az első negyedben elég korán leültette a ritmust nem érző Hardent és Paul kezébe adta a karmesteri pálcát, aki egy 25–0-s rohanást vezényelt le az első és második negyed fordulóján.

Küzdött a Hornets, de ez ide kevés. A listavezető ellen borzasztóan szenvedett a Hornets kinti sora annak ellenére, hogy Nicolas Batum újra játékra jelentkezett – azonban ő is inkább a védekezésben tudott segíteni, az előrejátékot senki nem tudta kézbe venni. Kemba Walker teljesen eltűnt (5/15 mezőnyből, 3 gólpassz), a padról senki nem tudott igazán előlépni, így a palánkok közelében hiába harcolt oroszlánként Dwight Howard (26 pont, 18 pattanó, 3 blokk, 8/11-es büntetőzés) és Michael Kidd-Gilchrist (18 pont, 11 pattanó, 8/12 mezőnyből), a 4/21-es triplázás és a 14 kiosztott gólpassz nem az ő felelősségük. Az átmenetileg a vezetőedzői feladatokat ellátó Stephen Silas sem rakhatja be a meccset az önéletrajzába, az első félidei Houston-rohamot szépen lemozizta…

A Rockets legjobb dobói: Paul 31/15, Harden 21/9, Gordon 17/12.
A Hornets legjobb dobói: Howard 26, Kidd-Gilchrist 18, Walker 13/3.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik