MLB: félelmetes „hazafutó páros” jött össze a Yankeesnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.14. 11:01
Az egykori Yankees-legenda, a Miami Marlins jelenlegi igazgatója, Derek Jeter viheti el a balhét, amiért az idei MVP, Giancarlo Stanton éppen New Yorkba igazolt – csalárd háttérindokok miatt döbbenetesen olcsón.

Nehéz lehet odafönt, ahol feltehetőleg tudják, mi következik idelent, és végig kell nézni, hogy az ember tervez, olykor cselekszik is – aztán persze teljesen más történik…

Az észak-amerikai bajnokság, az MLB, és így a világ baseballjának leghíresebb klubja, a New York Yankees azt tervezte mostanra, hogy a Japánból a legnagyobb színpadra átvágyódó Otani Sohejjel parádézik Amerikában, őt illeszti az új szupersztárja, Aaron Judge mellé, és mivel a csapat a főcsoportdöntő 7. meccsén bukta el World Series-szereplését, jövőre nem eggyel, hanem kettővel továbblép.

Az észak-amerikai bajnokság, az MLB, és így a világ baseballjának leghíresebb klubja, a New York Yankees azt tervezte mostanra, hogy a Japánból a legnagyobb színpadra átvágyódó Otani Sohejjel parádézik Amerikában, őt illeszti az új szupersztárja, Aaron Judge mellé, és mivel a csapat a főcsoportdöntő 7. meccsén bukta el World Series-szereplését, jövőre nem eggyel, hanem kettővel továbblép.

Giancarlo Stanton érte el az előző szezon legtöbb hazafutását
Giancarlo Stanton érte el az előző szezon legtöbb hazafutását

Otaniban tényleg olthatatlan a vágy, hogy megméresse magát az MLB-ben, viszont nem a keleti, hanem a nyugati part legnagyobb városára, Los Angelesre (földrajzilag pontosabban a negyven kilométerre délre lévő Anaheimre) szavazott és az Angelshöz írt alá. Japán-angol tolmácsán keresztül tudatta, valami „kapcsolat” van közte és a szülővárosától, Osutól 8549 kilométerre lévő egyesület között. Na most az Angel Stadiumban is „dupla dinamit” lesz, hiszen itt ütöget a főcsoport kétszeres MVP-je és hatszoros All Star-válogatottja, Mike Trout.

De most valahogy ez a Trout-Otani páros semmiség ahhoz képest, amilyenje a Yankeesnek lesz.
Merthogy az idén 52 hazafutással a kategória 2. helyén záró Judge párja az 59 home runnal a versenyt megnyerő Giancarlo Stanton lesz!

A történelemben másodszor fordul elő, hogy a Yankees azután szerződteti a legtöbb hazafutást elérő játékost, hogy a legtöbb home runt elérő csapatként végez – az első alkalommal Babe Ruth érkezett Bostonból. És ugyancsak a második alkalommal fordul elő, hogy a Yankeesben két, egyaránt ötven hazafutás felett termelő ász szaladgáljon – az első alkalommal Roger Maris és Mickey Mantle voltak az érintettek...

Magyarul egészen döbbenetes csapata lesz a New Yorknak – és döbbenetes áron. Merthogy a Miami Marlins meg akart szabadulni az idén MPV-nek választott, de közben nyilván sokat kereső Stanton zsíros szerződésétől, amely értelmében a következő évtizedben 295 millió dollár jár még neki: a déliek egy közepes MLB-s és két alsóbb osztályú játékosért cserébe engedték át, úgy, hogy 30 millió dollárt még ki is fizettek a Yankeesnek! Mindennek az oka, hogy MLB-szinten érthetetlen szintre, a ligaátlag harmadára, 55 millió körülire akarják levinni a bértömeget. Szürreális elképzelései vannak a tulajdonosnak, Bruce Shermannek, akiről a legfinomabb jellemrajz, hogy megszerez cégeket és kiszipolyozza őket. Most az lehet a terve, hogy miután részben kölcsönből vásárolta fel a klubot, a csapat profitjából visszafizeti a 400 milliós hitelét, majd eladja az egészet, közben jókora profitot termelve persze – ha tényleg ez történik a Miamivel, csakis azért élheti túl a népharagot, mert a balhét elviszi Derek Jeter.

Az éppen a Yankees tagjaként ötszörös bajnok, 14-szeres All Star-válogatott a Marlins adásvételekor lett 4 százalékos tulajdonos meg ügyvezető igazgató, így névleg az ő döntése az átigazolás. Állítja, ez a legjobb üzlet, amit köthettek – Stanton viszont azt, hogy a Miami őt is beáldozva nem fejlődni, még csak nem is újjáépíteni akar, hanem egyszerűen szétlopja, amit talál…

Legfrissebb hírek

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Kupp bosszúja, Payton mohósága, Adams bánata, Vrabel rekordja – sztorik az NFL főcsoportdöntőiből

Amerikai sportok
2026.01.27. 13:48

NFL: csereirányítóval sansztalan a Broncos a Super Bowlra a Patriots ellen?

Amerikai sportok
2026.01.24. 17:03

Kezdőirányítója nélkül várja a Denver a New Englandet, jön a Seahawks–Rams dráma harmadik felvonása

Amerikai sportok
2026.01.20. 17:40

Amerikából jöttem: ezúttal tényleg a védelem nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
2026.01.16. 20:56

NFL: már most elvérezhet a Bills? Wild Card-kör beharangozó Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2026.01.09. 16:42

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

NFL: kész a playoff első körének menetrendje; már több edzőtől elköszöntek

Amerikai sportok
2026.01.05. 18:30
Ezek is érdekelhetik