Mínusz 18-ról fordított, és döntőzhet a Thunder!

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.06.07. 09:52
Ellentétes félidők után a nagyszünetet megelőzően még 18 pontos hátrányban lévő Oklahoma City Thunder sorozatban negyedszer is legyőzte a San Antonio Spurst, így bejutott az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjébe.

Durant a nagydöntőbe vezette a Thundert (fotó: Reuters)
Durant a nagydöntőbe vezette a Thundert (fotó: Reuters)
Durant a nagydöntőbe vezette a Thundert (fotó: Reuters)
Durant a nagydöntőbe vezette a Thundert (fotó: Reuters)
Durant a nagydöntőbe vezette a Thundert (fotó: Reuters)

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában csütörtök virradóra rendezték meg a Nyugati főcsoport döntőjének hatodik felvonását, amely hatalmas fordulatokat és Oklahoma City-győzelmet hozott. A fináléba jutó Thunder egy ideig képtelen volt feltartóztatni a már a félidő előtt 21 pontnál és 10 gólpassznál tartó Tony Parkert, illetve hihetetlen jól triplázó társait, viszont a második félidőben jött a már megszokott elsöprő lendület, és a 34 pontot szóró Kevin Durant bevitte csapatát a győzelem kapujába. Nézzük, mit érdemes még tudni az összecsapásról!

OKLAHOMA CITY THUNDER (2.)–SAN ANTONIO SPURS (1.) 107–99

Bár az utóbbi évek során számtalan nyilatkozatot hallhattunk a San Antonio ászaitól, hogy mennyire nehéz dolog korán jelentős előnyre szert tenni egy mérkőzésen, majd azt meg is tartani, de álomszerűen kezdődött a derbi Tim Duncanék számára, hiszen ültek a dobások, védekezésben pedig szépen sikerült tartani az ellenfél dobógépeit az első félidőben, a fór pedig épült. Tony Parker ficánkolt a festéken belül, 21 pont és 10 gólpassz érkezett tőle a nagyszünet előtt, Stephen Jackson pedig a padról beállítva szórta a triplákat, 4-ből 4-nél tartott két negyed után, összesen 7-ből 6-tal zárt ebben a kategóriában.

A Spurs folyamatosan nyitotta a két csapat közti ollót, mely a második játékrészben már többször is 18 pontos vendég vezetést jelentett, ám a 24. perc végén Kevin Durant gyújtott egy kis szikrát a pihenő előtt egy értékesített hármassal, ami, mint kiderült, meg tudta adni a lendületet a második félidőre is a vendéglátóknak. A Thunder 32–18-as negyedet produkált a fordulást követően, tehát már a záró etap előtt minden nyílttá vált újra.

PLUSZ – MÍNUSZ
A nap hőse: Kevin Durant, aki egy triplával megadta a momentumot a hazaiaknak a félidő előtt, majd az elkezdett munkát szépen befejezte a fordulás után, s a kritikus harmadik negyedben szétdobta a Spurs védelmét. Összesen 34 pont, 14 lepattanó, 5 gólpassz és 2 blokk állt a neve mellett a lefújáskor.
A nap lúzere: A San Antonio Spurs, amely csapatként a liga legmagasabb szintjére emelkedett 20-as győzelmi szériája alatt, majd itt a zsinórban elszenvedett 4 vereség során valami megtört, illetve elveszett Gregg Popovich legénységénél.
A negyedik negyedben nem lassított a Durantet 48 percig(!) csere nélkül játszató OKC, és igyekezett leszakítani ellenfelét, ha már egyszer megvolt a vezetés Scott Brooks csapatánál, de azért eldönteni még egy darabig nem tudta a harcot a Thunder. A 29 pontos Parker fémjelezte San Antonio még egy rohammal 4 egységnyire feljött, de Harden, illetve Fisher tripláira már nem volt ellenszere a texasiaknak, ahogy Durantre, valamint a 25-öt szóró Westbrook lendületére sem.

Az Oklahoma City Thunder tehát megérdemelten jutott döntőbe, ami a franchise költözése, illetve átnevezése óta a legjobb eredmény csapatszinten, legutóbb még 1996-ban járt a nagydöntőben az akkor még Seattle Supersonics néven szereplő klub. A San Antonio pedig első kiemeltként búcsúzott a szezontól, ami némileg csalódást keltő, ám a Thunder érését elnézve csak a párharcon belülre vonatkozólag is azt lehet mondani, teljesen megérdemelten ment tovább a csapatként is nagyot alkotó OKC. Folytatás kedden az NBA nagydöntőjében, amelyben a Boston–Miami (3–2 a párharc állása) páros győztesével mérkőzhet majd meg a Brooks-legénység.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
OKLAHOMA CITY THUNDER (2.)–SAN ANTONIO SPURS (1.) 107–99 (20–34, 28–29, 32–18, 27–18)
A Thunder legjobb dobói: Durant 34, Westbrook 25, Harden 16
A Spurs legjobb dobói: T. Parker 29, Duncan 25, S. Jackson 23
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2, a Thunder javára




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik