Megégett a Boston Chicagóban, újabb OKC-blama

Vágólapra másolva!
2017.12.12. 08:29
null
Nem bírta el Kyrie Irving hiányát a keleti listavezető Boston (Fotó: Twitter)
Nem bírta el Kyrie Irving hiányát a keleti listavezető Boston az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, és 23 pontos vereséget szenvedett a liga egyik leggyengébb csapata ellen – a Bulls viszont ezzel a sikerrel már jelezte, hogy ideje komolyan venni. A Thunder is zakózott, ezúttal hazai pályán, a Charlotte ellen, a címvédő Warriors viszont három kezdőjátékosa nélkül sem hibázott – a ligaelső Houston pontfesztivált nyert meg a Pelicansszel szemben, a Clippers legyőzte a Torontót, a Miami pedig Memphist vette be.

 

Chicago Bulls–Boston Celtics 108–85

Irving hiánya nem fért bele. Az egyébként is back-to-backet játszó keleti listavezető nem bírta el, hogy elsőszámú támadófegyvere nem tudott pályára lépni egy izomsérülés miatt, Kyrie Irving hiánya nagyon meglátszott a játékon. Ugyan a helyén kezdő Smart, valamint a padról beszálló Rozier igyekezett bontani a védekezést, Horford is próbálta mozgatni a gárdát, de nagyon akadozott a gépezet: 40 százalék alatt maradtak mezőnyből, csak 25 százalékkal tripláztak és negatív szezoncsúcsot jelentő 85 pontig jutottak. A meccs a második negyedben ment el számukra, amikor egy 24–2-es futást produkált a Bulls, onnantól nem volt reális esélyük a sikerre a vendégeknek – valamelyest váratlan, de a körülményeket tekintve annyira nem meglepő vereséget szenvedett Brad Stevens alakulata, amely még így is magabiztosan őrzi első helyét Keleten.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Mirotic és Portis a játékkal törődik. A két Bulls-játékos szezon eleji balhéja már a múlté, mindketten visszatérhettek és arra koncentrálnak, hogy mérkőzéseket nyerjenek, ezúttal pedig ők ketten vezették sikerre a Chicagót. A sérülés miatt hiányzó Markkanen helyén kezdő Mirotic elég hamar jelezte, hogy jó napja van, a második negyedben bemutatott döntő futásból Portis is tíz ponttal vette ki a részét és a nagyszünetben ez a páros már 31 egységnél járt, míg a teljes Celtics csak 42-nél. A fordulás után is ők villogtak leginkább, ketten együtt végül 47 ponttal, 19/29-es mezőnymutatóval és 6/10 triplával segítették csapatukat, de a Bulls most egyébként is jól játszott – figyeltek az eladott labdákra Dunnék, határozottan és pontosan védekeztek, a kiharcolt 18 pontos előnyt pedig különösebb gond nélkül menedzselték le a végéig. Amikor kicsit feljebb kapaszkodott a Celtics a végén, akkor még tudtak javulni és újra ellépni, így zsinórban harmadik győzelmüket aratták és ideje komolyan venni őket.

A Bulls legjobb dobói:Mirotic 24/9, Portis 23/9, Nwaba 13
A Celtics legjobb dobói:Horford 15, Smart 13/9, Brown 13/9, Rozier 13/9

Houston Rockets–New Orleans Pelicans 130–123

Nem lehet túldobni a Houstont. Anthony Davis nélkül is elképesztő támadójátékot produkált a Pelicans, négy extra teljesítmény is akadt a csapatban, ez azonban végül mégsem eredményezett győzelmet. A tripla-duplázó (13 pont, 12-12 lepattanó és gólpassz) Rajon Rondo ezúttal is levette az irányítást terhét Jrue Holidayről, aki megint gyilkos dobóformát mutatott (37 pontos szezoncsúcs, 16/21 mezőnyből), mellette szintén hatalmas extrát hozott E'Twaun Moore (36 pontos karriercsúcs, 15/20 mezőnyből, 6/8 tripla) és azért DeMarcus Cousins (24 pont, 14 lepattanó, 8 gólpassz) is hozzátette a magáét – a gárda 57.6 százalékkal tüzelt mezőnyből, 54.5 százalékkal vert be 18 triplát, kiosztott 32 gólpasszt és a negyedik negyed nagy részében is vezetett. Ezt a Houstont azonban egész egyszerűen nem lehet túldobni, pedig a fenti számok gyakorlatilag bárki más (a GSW-t leszámítva) ellen kiütéses győzelmet jelentenének, de ezúttal nem így történt – a záró etap végén elég volt egy kisebb hullámvölgy, hogy a ligaelső ezt a meccset is behúzza. Fájó vereség ez Cousinsék számára, hiszen Davis nélkül is nagyon közel álltak a bravúrhoz és olyan extrát játszottak, ami ritkán látható tőlük, de védekezésben képtelenek voltak elfogadható munkát végezni Hardenéken, így 14–14-gyel fogadhatják a Milwaukee-t.

Megállíthatatlanul. A Portland ellen is rezgett a léc és most is a végén kellett hajráznia a Houstonnak ahhoz, hogy életben maradjon a győzelmi széria, de hiába omlott össze sorozatban kétszer az utóbbi időben ligaelit védekezés, így is behúzta zsinórban tizedik sikerét a gárda. Az első félidőben a társak kiszolgálásával volt elfoglalva James Harden, ki is osztott már 14 gólpasszt a nagyszünetig, majd a harmadik negyedben neki és csapatának is jött egy hullámvölgy, de a záró etapra ismét felszívták magukat. Előbb Chris Paul (20 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz) vezetésével felzárkóztak, majd jött Harden (26 pont, 17 gólpassz, 6 labdaszerzés) és egymaga bevert sorozatban tizenkét pontot, ezzelelőnyhöz juttatta csapatát - itt gyakorlatilag három perc alatt el is döntötte az összecsapást és összetörte a Pelicans reményeit. A két hátvéd mellett ki kell emelnünk a palánk alatt domináló és 28 pontig jutó (13/14 mezőnyből) Clint Capelát, aki minden kettő-kettő végén komoly fegyvernek bizonyult, illetve Eric Gordont is, aki 5/6 triplával húzta szét a pályát – a ligaelső következőleg a Charlotte-ot fogadja.

A Rockets legjobb dobói:Capela 28, Gordon 27/15, Harden 26/12
A Pelicans legjobb dobói:Holiday 37/12, Moore 36/18, Cousins 24/6

Memphis Grizzlies–Miami Heat 82–107

A második félidő már a Heaté volt. Az első két negyedben még birkóztak egymással a csapatok, a nyitó tizenkét percet meg is nyerte a Memphis, de a folytatásban már érvényesítette akaratát a Miami és a második félidőben nem adott esélyt ellenfelének. Ennek kulcsa a jelentősen feljavuló dobóforma volt, a nagyszünetet követően 65 százalékkal tüzeltek Dragicék, az utolsó negyedben 11/14 (!) dobásukat küldték a gyűrűbe és végül 62–40-redobták túl a harmadik-negyedik játékrészben a Grizzliest – heten is elérték a tízpontos határt, a kispadról is érkezett több kiváló teljesítmény, jól működött a gépezet. A floridaiak ezzel a sikerrel elérték az 50 százalékos mérleget és ott billegnek a playoffvonalon, csütörtök hajnalban már otthon, a Portland ellen folytathatják.

Amíg nincs Conley, nincs remény. Jól kezdte a szezont a Grizzlies, 7–5-re állt tizenkét találkozót követően, de ekkor kidőlt Mike Conley és mióta ő nem bevethető, 1–14-et hozott a társaság. Ezúttal is nagyon hiányzott, Tyreke Evans nem tudott mit kezdeni támadásban (11 pont, 5/17 mezőnyből), Chalmerstől, Parsonstól, vagy Harrisontól pedig nem lehet elvárni, hogy vezér legyen, vagy olyan szintű playmaker, aki működteti a rendszert – most is csak addig voltak partiban, amíg a Heat adott erre esélyt. Marc Gasol szerint a csapatnál mindenki érezze magáénak a kialakult helyzetet és tegyen érte, hogy a dolgok megváltozzanak, az kevés, hogy beszélnek róla...

A Grizzlies legjobb dobói:Gasol 19/6, Harrison 16/6, Evans 11/3
A Heat legjobb dobói:Dragic 19/3, Richardson 17/9, Adebayo 14, T. Johnson 14/12

Oklahoma City Thunder–Charlotte Hornets 103–116

Megtörte a jeget a Hornets. Október 30-a óta először nyert idegenbeli mérkőzést a Charlotte, amely ráadásul az utóbbi nyolc találkozójából hetet elveszített és ezúttal is le kellett küzdenie több kisebb hullámvölgyet. Az extra dobóforma azonban meghozta a sikert, a liga egyik legjobb védekezése ellen sikerült 50 százalék felett célozni mezőnyből és távolról is, a harmadik negyedben beszórt negyven pont pedig döntőnek bizonyult: 66–66 után egy 20–2-t rohantak a vendégek, bevertek 7/10 (!) hármast ebben a játékrészben és innentől már nem forgott veszélyben a győzelmük. Egyénileg Dwight Howard (23 pont, 9/13 mezőnyből) és Kemba Walker (19 pont, 9 gólpassz) emelhető ki leginkább, de most csapatként dolgozott remekül a Hornets – jó szájízzel mehetnek tovább, igaz, a következő ellenfél a Houston lesz idegenben...

Mi történik Oklahoma Cityben? Most nem a támadójáték volt nagyon akadozó, hanem a védekezés omlott össze a Thundernél, ami írható akár Andre Roberson hiányának számlájára is – a védőspecialista nélkül sokszor csúsztak el hátul, de ez még nem indokolja a 40-22-re elvesztett harmadik negyedet és a hazai vereséget. Hiába tért vissza Paul George (20 pont, 7/14 mezőnyből), hiába dobott harminc pontot Russell Westbrook, ez egy újabb komoly blama számukra, hiszen a pocsék formában lévő, idegenben borzalmasan játszó Charlotte-ot kötelező lett volna megverniük – ehelyett ismét mélyebbre lökték magukat, csütörtök hajnalban pedig Indianába látogatnak.

A Thunder legjobb dobói:Westbrook 30/3, George 20/6, Abrines 12/6
A Hornets legjobb dobói:Howard 23, Walker 19/9, Williams 18/12

Golden State Warriors–Portland Trail Blazers 111–104

A vége szoros lett. Három kezdőjátékos, Steph Curry, Draymond Green és Zaza Pachulia, valamint egy csere, Javale McGee hiányzott a Golden State-ből, majd a 13 perc alatt 12 pontot szóró Nick Young is kidőlt a harmadik negyedben agyrázkódással, eléggé elfogyott a címvédő. Meg is torpant kicsit a gárda, a félidei 13 pontos előny ugyan 18-ra nőtt a harmadik negyed végén, de a záró etapban jött egy hullámvölgy és nagyon zárkózott a Portland, ám Kevin Durant (28 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz, 3 blokk) és a gyengén kezdő, de eddigre feljavuló Klay Thompson vezetésével megoldotta a helyzetet a GSW és végül hozta sorozatban hetedik győzelmét is – ezzel egyébként már csak fél meccsre van a Bostontól, de a parádézó Houstonhoz nem tud közelíteni.

Lillard szezoncsúcsa sem ért semmit. 39 pontot szórt a Portland irányítója és a Blazers az ő vezérletével ismét megpróbálta túldobni ellenfelét, hiszen Jusuf Nurkic hiányában a védekezésazért nem az igazi - a játék viszont nem nagyon működött, sok volt az egy-egyezés és valóban csak Lillard extrájában bízhattak. A második negyedben azonban meglépett a Warriors és beosztotta az előnyét, hiába emelt a tempón a Portland, a Durant-Thompson párosnak mindenre volt válasza – összességben sokkal gyengébben (42 vs. 55 százalék mezőnyből, 25 vs. 50% kintről) dobtak ellenfelüknél a vendégek, így komoly esélyük nem nagyon lehetett a győzelemre.

A Warriors legjobb dobói:Durant 28/6, Thompson 24/12, Young 12/6
A Trail Blazers legjobb dobói:Lillard 39/15, McCollum 21/3, Turner 10

Los Angeles Clippers–Toronto Raptors 96–91

Csapatmunka, végjáték, Teodoszics. Nem kellett extra egyik meghatározó Clippers-játékostól sem ezen az estén, a lelkes és szervezett csapatvédekezés mellett ugyanis előlépett a kispad: Lou Williamstől megszoktuk a ponterős játékot, de kulcsfigurának bizonyult Montrezl Harrell, a cseresor pedig összességében 50–17-re nyomta le a Raptors kispadját. Sokat segített a hosszú idő után visszatérő, 12 pontot, közte egy clutch triplát jegyző Milos Teodoszics, a hajrában pedig egyszerűen jobban hajtotta végre a játékokat a hazai alakulat: az utolsó egy percben jött egy támadópattanó Jordantől, az említett tripla Teodoszicstól, valamint négy clutch büntető, ez pedig elégnek bizonyult a sikerhez. A védekezést viszont mindenképpen ki kell emelni, mert a liga egyik legjobb támadójátékát limitálták le 91 pontra, ez elengedhetetlen volt a győzelemhez – egy hazai bravúr ésa kezdő irányító visszatérése talán elindíthatja őket felfelé, csak két meccsre vannak a playoff-helyektől.

Vége a sorozatnak. Zsinórban hat győzelem után kapott ki a Raptors, méghozzá magához képest nagyon gyenge játékkal – talán a back-to-backet érezték meg ennyire Valanciunasék, talán csak nagyon nem ízlett nekik a LAC védekezése. A Lowry-DeRozan kettős mindössze 9/26-ot szenvedett össze mezőnyből, Lowry 0/8 triplával zárt és bár a többieket próbálták helyzetbe hozni (13 gólpassz, 7 eladott labda), egyszerűen nem működött a játék az ő jó dobóteljesítményük nélkül. Ibaka és Valanciunas próbálta átvenni a stafétát, utóbbi egy 23 pontos, 15 lepattanós dupla duplát össze is hozott, de a hajrát végül nem tudták behúzni a két vezér jó játéka nélkül – most folytatják idegenbeli túrájukat, következőleg Phoenixbe látogatnak.

A Clippers legjobb dobói:Harrell 17, Williams 17/9, Rivers 15/9
A Raptors legjobb dobói:Valanciunas 23/3, Ibaka 17/6, DeRozan 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik