HIRDETÉS
Itt van Amerika
BORBÉLY LÁSZLÓ
BORBÉLY LÁSZLÓ
2019.01.11 15:30 Frissítve: 2019.01.11 16:12

Még csak 19 éves, de már a lábai előtt hever Amerika!

Trevor Lawrence. Jegyezzük meg ezt a nevet, mert könnyen elképzelhető, hogy a következő két évtizedben ő lesz a meghatározó alakja a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságnak. Pedig még legalább két év (meg nyolc hónap...), mire egyáltalán pályára léphet az NFL-ben! Hogy akkor mégis miről beszélünk most? A 2000-es évek talán legnagyobb tehetségéről, aki Peyton Manning és Andrew Luck óta az első játékos, akinél már előre nagyjából kőbe lehet vésni, hogy 1/1-es kiválasztott lesz a drafton.

Trevor Lawrence (jobbra) első évében bajnoki címre vezette a Clemsont (Fotó: Getty Images)



KIVÉGEZTE AZ EGYETEMI GURU CSAPATÁT


AMERIKAI FUTBALL, NCAA
NEMZETI NAGYDÖNTŐ

Clemson (2.)–Alabama (1.) 44–16

Az egyetemi futball-bajnokságot (NCAA) nem követők is találkozhattak a nevével, hiszen a nagydöntőben a rendre kiváló védelemmel bíró Alabama ellen 44–16-os győzelemre vezette a szintén nagyszerű erőkből álló Clemsont. A fináléban 347 yardot és 3 touchdownt passzolt, a legendás Nick Saban vezetőedzővel még sosem kapott ekkora verést az amúgy mindenki ellen domináns Crimson Tide.

Az egyetemeken első évben rengetegszer fordul elő, hogy valaki valamilyen okból (tanulmányi, sérülés, egyéb) gyakorlatilag kiüli az újoncévét, valójában a második évében lesz újonc a pályán (redshirt freshman). Ő viszont ténylegesen gólyaként (true freshman) robbantott, 1983 óta ezzel ő lett az első valódi újonc, aki bajnoki címre vezette csapatát! 

A DÖNTŐBELI LEGSZEBB MEGMOZDULÁSAI



MÁR MOST KÉSZÜLJENEK AZ NFL-CSAPATOK A 2021-ES DRAFTRA?

Viszont pont ezért még két évig biztosan nem láthatjuk a profik között, mivel az NFL szabályai szerint (amelyet a játékos-szakszervezettel – NFLPA – kötött egyezség mond ki, s amelyet az egyetemi liga is támogatott) legalább három évnek kell eltelnie a középiskola elvégzése után ahhoz, hogy valaki a draftra jelentkezzen.

A Dallas Cowboysnál csaknem 30 éven keresztül a játékosszemélyzet alelnökeként ténykedő, jelenleg a liga hivatalos honlapjánál elemző Gil Brandt a döntőt követően például azt találta mondani, hogy Lawrence a legjobb első éves egyetemi irányító, akit valaha látott, és ha egy NFL-csapatot irányítana, próbálna annyi 2021-es draftcetlit gyűjteni, amennyit csak tud – természetesen azért, hogy aztán megkaparintsa őt.

 

Akad, aki odáig ment, hogy nagyobb tehetség, mint Peyton Manning volt! (Fotó: Getty Images)


NAGYOBB TEHETSÉG MÉG PEYTON MANNINGNÉL IS?!


Olyan jó, mintha az NFL tehetségkutatói egy laboratóriumban próbálták volna összeállítani a tökéletes irányítót – áll a The Guardian felütésében.

Már 2016-ban is őt tartották a legtehetségesebbnek, amikor pedig az egyetemi jelentkezés ideje elérkezett, minden fontosabb oldalnál, így a rivals.com-nál, a scout.com-nál és a 247sports.com-nál is őt tartották az első számú játékosnak, ezzel 2002 óta Vince Young, Ernie Sims, Jadeveon Clowney és Robert Nkemdiche után ötödikként őt választották meg egyhangúlag a legjobbnak. A Rivalsnél Mike Farrell nem fukarkodott a szép szavakkal:

„Ő a legkülönlegesebb irányítótehetség, akit eddig valaha láttam a Rivalsnél töltött időszakomban. Josh Rosené volt a cím (őt 2018-ban 1/10-re draftolta az Arizona Cardinals – a szerző) Lawrence felbukkanásáig, sohasem láttam még senkit, akiben a felépítés, karerő, pontosság, pályán látási képesség, mobilitás és a poszthoz szükséges, nem kézzel fogható tulajdonságok ilyen remek kombinációja található meg.

„ELÜLDÖZTE” RIVÁLISÁT
Az első idényében eleinte valóban kiegészítő szerepet kapott, ám hamar kiderült, hogy vétek lenne padoztatni, már szeptember 25-én, a negyedik mérkőzést követően jelezte Dabo Swinney vezetőedző, hogy Lawrence lesz a kezdő, Bryant pedig inkább áthelyezését kérte a Missouri egyetemre.

A kiírást végül 397 passzkísérlettel fejezte be hősünk, ebből 259 volt pontos (65.2 százalékos mutató), 3280 yardot haladt ezekből a csapat (8.3-as átlag), 30 touchdownpasszt osztott ki és csupán négy interceptionje volt. E remeklés 157.6-os irányító-mutatóra volt elég az egyetemen, ez a mutató az NFL-metódusával számolva is remek lenne, 111.9-es.

Volt már néhány elképesztő tehetség, akiket az itt töltött éveim során feltérképeztem, különböző játékstílusokkal és képességekkel Vince Youngtól Matthew Staffordon át sokakig, beleértve Rosent is, de Lawrence külön kategória. Minden alkalommal, amikor őt látom, Peyton Manning jut róla eszembe, leszámítva, hogy ő atletikusabb és jobb a karja. Tudom, hogy ez nevetségesen hat, és az engem ismerők tudják, hogy nem mondok gyakran ilyet, de ez a kölyök különleges, az összehasonlítások pontosak.”

A nagy elvárásoknak hamar igyekezett megfelelni, már januárban csatlakozott az együtteshez, és már a tavaszi edzőtábor során mindenkit lenyűgözött, már a nyár végén biztosnak tűnt, hogy bár a tisztes teljesítményt felmutató Kelly Bryant lesz a kezdő, alighanem már az első idényében sok szerephez fog jutni, és nem csupán az eldőlt mérkőzések végén, az úgynevezett „szemétidőben”.


Sőt, már egy évvel korábban is nagy hatást keltett a megfigyelőkre, akik kiemelték, hogy dobásaiban olyan lendület van, amelyre egy középiskolás elvileg nem lehetne képes. Hozzátéve, hogy bár nem minden dobása pontos, de nagyon közel áll hozzá, és ugyanúgy képes megdobni a hosszú passzokat, mint a rövidebb, pálya közepe felé érkezőket is.

MÁR AZ IDÉNY ELŐTT AZT VÁRTÁK TŐLE, HOGY DESHAUN WATSON MÉLTÓ UTÓDJA LESZ A CLEMSONON




MÁR A KÖZÉPISKOLÁBAN IS A LEGJOBB VOLT – DESHAUN WATSON REKORDJAIT DÖNTÖGETTE MEG

„LEGENDA LESZ, SŐT, MÁR MOST IS AZ!”
„Az emberem egy ténylegesen első éves játékos, még legalább két évig az egyetemen lesz, hogy még dolgozzon és még jobbá váljon. Legenda lesz. Valójában már most is az, az emberek már most is tudják ezt” – mondta a Clemsonnal két évvel ezelőtt szintén bajnoki címet nyerő (ugyancsak az Alabama ellen) Deshaun Watson, aki ma már a Houston Texans irányítója, együttesét pedig rájátszásba vezette ebben az idényben.

Persze ezt már a pályán is láthatták tőle a szakemberek, a középiskolában átlagosan 16.6(!) yardot haladt passzaival a csapata, amellyel egymást követő két állami bajnokságot nyert meg. A georgiai Cartesville Gimnázium színeiben Deshaun Watson állami rekordjait döntögetve végül 13 902 yarddal és 161 TD-passzal zárt, miközben csupán 21 interceptiont dobott.

A végzős évében 41 TD-passz mellett csak egyszer adta el a labdát, és gimnáziumi pályafutása során egyszer sem esett 60 százalék alá a passzpontossága. Az Atlanta Journal harmadévesként az év játékosának választotta, amikor is 406 passzából 250 volt sikeres, 3904 yard mellett pedig 51 TD-t is kiosztott.

NEM EGY FUTÓBAJNOK, DE NEM IJED MEG, HA LÁBON KELL MEGOLDANI A DOLGOKAT


„Fogok egy kicsit futni. Képes vagyok futni, ha arra van szükségem. Nem vagyok lassú, persze nem vagyok szuper gyors, de elég fürge, képes arra, hogy kikerüljek néhány veszélyes helyzetből és meghosszabbítsam a játékokat. Nem vagyok »dupla veszedelem« (dual-threatként szokták leírni azokat az irányítókat, akik lábon különösen veszélyesek, utalva arra, hogy nemcsak passzokkal, hanem futásokkal is komoly károkat tudnak okozni a védelmeknek – a szerző), ezt nem mondanám, de képes vagyok futni is egy kicsit” – mondta még az egyetemre kerülése előtt a 198 centiméterre nőtt játékos.

Azt egyébiránt már 2016. december 16-án eldöntötte, hogy a Clemsonon folytatja tanulmányait (és a pályafutását).

„Úgy gondolom, hogy a támadósor hasonlít ahhoz, amelyben jelenleg játszom, úgy könnyű lesz az átmenet. Az emberek ott mind rendesek, két lábbal járnak a földön, jó érzés kerített hatalmába, olyan volt, mintha otthon lennék. Ezért választottam a Clemsont” – mondta még gimnazistaként.



AZ ÁTÁLLÁS NEHÉZSÉGEI

ELRETTENTŐ PÉLDA
Nem mindenki számára jó előjel ugyanakkor az első hely, irányítóként legutóbb Matt Barkleyt vélték a legjobb középiskoláról kikerülő tehetségnek, az ő pályafutása azonban nem folytatódott tökéletesen. Már az egyetemen sem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az NFL-ben eddig jobbára csak kispadmelegítő volt, pedig tartozott az Eagles, a Cardinals, a Bears, a 49ers, a Bengals keretéhez is, a jelenlegi idényt pedig a Billsnél zárta.

Ugyanakkor nem kell messzire menni a példák keresésében addig, hogy lássuk, az egyetemi futballról a profi ligára átállás még a legtehetségesebbeknek is gondot okozhat – pláne, ha nem sikerül megfelelő támadórendszert kialakítani a számára.

Lawrence-szel kapcsolatban viszont megemlítik, hogy Andrew Luck draftolása óta nem volt senki, aki olyan jól tudta volna megtéveszteni a védelmeket, mint ő, és hogy látszólag teljesen hidegen hagyja a nyomás, a pályán és azon kívül is.

NFL-SZINTŰ DOBÁSOK

E mellett szenzációs dobásokra is képes. Az Alabama elleni utolsó TD-passzánál az érkező védelmi nyomás ellenére tökéletes ütemben engedte el a labdát, amely a védők kezeit kikerülve pont oda érkezett, ahol csak az elkapónak, Tee Higginsnek volt esélye elérni. Elég dicséretnek hangzik, ha az ember dobására azt mondják, hogy Aaron Rodgers sem csinálhatta volna jobban!

AZ ALABAMA ELLENI DÖNTŐ UTOLSÓ TD-PASSZA

 


KÜLÖN TWITTER-OLDAL – A HAJÁRÓL!

Népszerűségét pedig mi foglalhatná jobban össze, minthogy a hajáról csináltak egy Twitter-profilt... A legjobb haj (és kar) az egyetemi futball-ligában. Paródiaoldal a 2018–2019-es idény aranyhajú nemzeti bajnokáról. Ne merészelj napsugárnak hívni! Sodródj az árral! – mutatja be magát az oldal. 

 

2019.01.20 09:46:09

Amerikai sportok HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Thunder Paul George nagy dobásával nyert, a Kingsnél Buddy Hield szórt dudaszós győztes kosarat.

2019.01.19 09:24:52

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Brooklyn jelentős hátrányból állt fel a 40 pontos D’Angelo Russell vezérletével.

2019.01.18 07:46:59

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A LeBron James nélkül felálló Los Angeles a túlórában már nem rontotta el az idegenbeli sikert.

2019.01.17 10:31:23

Amerikai sportok HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Golden State két nap alatt másodszor mutatott be elképesztő támadójátékot.

NBA
2019.01.16 08:39:54

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Bucks, a Sixers és a Pacers is gálázott a kiütések játéknapján, Atlantában is kikapott a széteső OKC.