Már csak a Bucks hibátlan, újabb triplarekord a Golden State-től

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.10.30. 08:52
null
A Torontót is legyőzte, ezzel továbbra is hibátlan a Milwaukee Bucks az NBA-ben (Fotó: Twitter/NBA)
Újfent parádés támadójátékot mutatott be, így különösebb gond nélkül nyerte a keleti rangadót a Bucks az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, ezzel egyedüli veretlenként vezeti a tabellát – a játéknap sztorija azonban Klay Thompsoné, a GSW dobógépe ugyanis 14 triplát rámolt be, ezzel új ligarekordot állított fel. A Minnesota szoros végjátékban legyőzte a Lakerst, hosszabbításban nyert a Spurs, ismét remekelt a Kings, ötödik sikerét is behúzta a Nuggets, hozta a kötelezőt a Sixers.

 

Indiana Pacers–Portland Trail Blazers 93–103

Szokatlan módon nyert a Portland. Damian Lillard elrontotta az első öt dobását, nem talált a gyűrűbe az első félidő hajrája előtt és végül mindössze 16 pontig jutott, ami negatív szezoncsúcs számára mellette CJ McCollum sem dobta le a csillagokat, 17 egységig jutott 15 mezőnykísérletből. Ha csak ennyit tudunk, akkor azt gondolhatjuk, hogy simán kikapott a Blazers, de ezúttal elbírta a társaság a két sztár gyenge napját, a kispadról ugyanis Swanigan, Collins, Stauskas és Turner is elérte a tízpontos határt, a teljes cseresor extra teljesítményt nyújtott és még ennél is fontosabb, hogy idén először eredményes volt a védekezés: most fértek be először száz, sőt, száztíz kapott pont alá, ami meg is hozta a győzelmüket. A második negyedben ugyan nem találták a ritmust, de előtte alapvetően jól kezdték a meccset, majd a harmadik-negyedik játékrészt összesen 14 ponttal húzták be, itt már teljes mértékben ők uralták a játékot és a záró etapban kézben is tudták tartani a találkozót – fontos győzelmet arattak, most pedig back-to-back lépnek pályára Houstonban.

Ez most a gyenge Pacers volt. Továbbra is ingadozik az Indiana teljesítménye idén, amikor beletalálnak valamibe, akkor megállíthatatlanok, amikor viszont nincs meg a ritmusuk, akkor csak szenvednek – ezúttal az utóbbit láthattuk. Hiába lassították le a Lillard-McCollum párost, a többiek megbüntették őket, 50–35-re elvesztették a lepattanózást, támadásban pedig képtelenek voltak felpörögni: csapatszinten alig hat hármast küldtek a gyűrűbe, kikaptak a festékben is és a jóval kevesebb eladott labdájukat sem tudták kihasználni – a kispadról összesen 15 pont érkezett náluk, a kezdőben pedig Oladipo és Bogdanovic is gyengén dobott, ez megpecsételte a sorsukat.

A Pacers legjobb dobói: Oladipo 21/6, Collison 17, Young 16/3
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 17/3, Collins 17/3, Lillard 16/6

Philadelphia 76ers–Atlanta Hawks 113–92

Egy Simmons-extra kellett a Philly sikeréhez. Kötelező győzelem volt ez a Sixers számára, de nem nagyon tudott belelendülni a hazai csapat, az első negyedet el is vesztette és a nagyszünetben egálra állt – nagyon akadozott a gépezet, JJ Redick triplái nem ültek, Joel Embiid, Dario Saric és Robert Covington pedig eléggé elveszett (25 pont, 8/30-as mezőnymutató jött ettől a triótól) támadásban. Úgyhogy Ben Simmonsnak kellett előlépni, aki a harmadik negyedben ezt meg is tette, 5/6-os mezőnymutatóval és 5/5 büntetővel egymaga 15 pontot rámolt be ebben a játékrészben, amivel túldobta az Atlantát, Markelle Fultz is hozzá tudott szólni, a 31–13-ra megnyert negyed pedig végül eldöntötte a küzdelmet. Összességében nagyon elégedettek nem lehetnek Brett Brownék, az első félidő végén némi pfújolás is hallható volt a lelátóról, de végül csak sikerült 21 pontos győzelmet aratni, otthon veretlennek maradni és 50 százalék fölé javítani a mérleget – van még min dolgozni, most például Torontóba utaznak, ott ennél több kell majd...

Nem volt átütőerő az Atlantában. Ugyan egy félidőn keresztül egálban volt a Hawks, már akkor sem igazán játszott jól a gárda támadásban, a fordulás után pedig tovább romlott a helyzet – összességében 40 százalék alatt maradtak mezőnyből a vendégek, 8/37 triplával zártak és egyénileg sem volt senki, aki kirángatta volna őket ebből a gödörből. Taurean Prince 1/11-et dobott mezőnyből, Trae Young 5/13-at és még Kent Bazemore is csak erőlködött, így az volt a csoda, hogy legalább a második negyed végéig tartani tudták magukat – reális győzelmi esélyeik ilyen támadójátékkal nem nagyon lehettek, nem tudták borítani a papírformát.

A 76ers legjobb dobói: Simmons 21, Fultz 16/3, Muscala 14/12, Redick 14/12
A Hawks legjobb dobói: Bazemore 18/6, Young 11/3, Spellman 11/3, Dedmon 11/3

Miami Heat–Sacramento Kings 113–123

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Mi történik Sacramentóban? Még csak hét meccs telt el, de már nem egyszer, nem kétszer volt rendkívül ponterős és hatékony a Kings támadójátéka, ez pedig újfent egy olyan este volt, amikor átrohant ellenfelén a társaság. Az első negyed még ráment arra, hogy felvegyék a ritmust, itt tíz pont feletti hátrányba kerültek, ezt követően azonban ízekre szedték a Miamit, a nagyszünetre már kiegyenlítettek, a harmadik játékrészben pedig 43 pontot dobtak, közel három éve nem produkáltak egyetlen ilyen negyedet sem. Ennek alapja pedig a félelmetes sebesség és atletikusság volt, most már tudják rendszerszinten használni a fiatal keret előnyeit, ezt pedig kamatoztatták ezen a találkozón is: 27–9-re nyertek az eladott labdák utáni pontokat tekintve, behúzták a lepattanózást és 68–38-ra győztek a festékben. De'Aaron Fox vezette a show-t (20 pont, 8 gólpassz), Buddy Hield (23 pont, 4/6 tripla, 5 gólpassz), Nemanja Bjelica (19 pont, 5 gólpassz) és Willie Cauley-Stein (26 pont, 13 lepattanó) dobott, dobott és dobott, ez a tempó pedig újabb győzelmet ért – már másodszor nyertek vendégként, összességében 4–3-ra állnak, most pedig Orlandóba utaznak, eddig kifejezetten jó nézni ezt a csapatot.

Ez most sok volt a Miaminak. A hazaiaknál is akadtak remek egyéni teljesítmények, Josh Richardson 31 pontot dobott, Goran Dragic 20 ponttal és 5 gólpasszal zárt, Hassan Whiteside pedig 16 pontig, 24 lepattanóig és 5 blokkig jutott, ő ezúttal is szenzációs volt a gyűrű alatt – egymaga azonban nem ért semmit, a gyors, atletikus, energikus Kings túlnőtte őt is. Dwyane Wade és Erik Spoelstra is arról beszélt a meccs után, hogy ugyan ők is szeretnek gyorsan játszani, de amit a Sacramento művelt, az nekik is nagyon sok volt, Wade pedig egyenesen különlegesnek nevezte Hieldéket a támadójátékot tekintve. A hazai vereség után 3–3-ra állnak a floridaiak és most Charlotte-ba látogatnak.

A Heat legjobb dobói: Richardson 31/12, Dragic 20/12, Whiteside 16
A Kings legjobb dobói: Cauley-Stein 26, Hield 23/12, Fox 20/3

New York Knicks–Brooklyn Nets 115–96

Frissebb volt a New York. A back-to-backet játszó Nets igazából csak az első negyedben tudta tartani a lépést, a Knicks onnantól a remeklő (25 pont, 8 gólpassz) Tim Hardaway Jr. vezetésével átvette az irányítást, a két középső játékrészben 18 pontot vert ellenfelére és 25 egységnyi előnye is volt már – nem volt kérdés, ezen az estén egyértelműen jobb volt Dave Fizdale legénysége. Hardaway mellett még hatan érték el a tízpontos határt, simán (53–32-re) nyerték a lepattanózást és most a védekezésük is egyben volt, úgy játszottak, ahogy kell, a rotáció pedig működött – ismét a Hardaway-Ntilikina-Dotson-Robinson-Vonleh sor kezdett, a padról pedig Kanter, Hezonja és Trier felelt a pontokért. Külön öröm számukra, hogy ha csak két perc erejéig is, de pályára léphetett már Emmanuel Mudiay, róla Fizdale azt mondta, hogy ha utoléri magát, akkor ő lesz az első számú irányító.

Atkinson nem szereti a kifogásokat. Eléggé úgy tűnt, hogy nincs meg a megfelelő energia a Brooklynban az előző esti, GSW elleni meccs után, a lepattanóknál, az 50–50-es labdáknál ez egyértelműen látszott, a harmadik negyedben a leindításoknál is egyre inkább lemaradtak, az eddig 21 pont felett átlagoló Caris LeVert csak négy pontot dobott, de Jarrett Allen sem tudta megközelíteni megszokott teljesítményét. Kenny Atkinson vezetőedző azonban nem akarta azt hallani, hogy a back-to-back miatt játszottak ilyen enerváltan, szerinte aki akar, az mindig talál kifogásokat, de ez még csak a hetedik meccsük volt, nem a 74., nem lehet szó ilyenről...

A Knicks legjobb dobói: Hardaway Jr. 25/9, Ntilikina 16/9, Kanter 15
A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 17/6, Hollis-Jefferson 16, Russell 13/9

Chicago Bulls–Golden State Warriors 124–149

Thompson megdöntötte Curry rekordját. Eddig finoman szóval sem élete idényét futotta Klay Thompson, az első hét mérkőzés alatt 5/36 hármast tudott a gyűrűbe küldeni, most viszont (valamelyest várható módon) kiszakadt a zsák: olyannyira, hogy megdöntötte az egy meccsen bedobott triplák NBA-rekordját, amit éppen csapattársa, Steph Curry állított fel szűk két évvel ezelőtt. Thompson gyógyszere ezúttal már az első negyedben elgurult, 22 pontot szórt ebben a játékrészben, a nagyszünetben már 36-nál tartott, végül 52-ig jutott úgy, hogy közben 14/24 dobást süllyesztett el a triplavonalon túlról – embertelen számok és az tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy csak 27 percet játszott, mivel már a nagyszünetben 92–50-re vezetett a Warriors. Ez a 92 pont egyébként az NBA történetének második legeredményesebb félideje, az egy félidő alatt bedobott 17 hármas ligacsúcs, Thompson pedig „kicsit” megjavította eddigi 19 pontos szezoncsúcsát – mindez természetesen egy keleti túrán teljesített back-to-back második felén történt...

Nincs mit tenni. Az este még a chicagói szurkolók számára is a történelemről és Klay Thompsonról szólt, saját csapatukkal túl sok értelme nem volt foglalkozni, az első negyedet 44–28-ra, a másodikat 48–22-re veszítették el, hiába kozmetikáztak a második félidőben, megsemmisült a gárda. Szégyenkezni emiatt sem lehet okuk, egy ilyen napot kifogó GSW bárkivel feltörölte volna a padlót, náluk pedig a fél csapat hiányzik is sérülés miatt, ettől függetlenül persze nem érezték túl jól magukat a pályán – ez van, tovább kell lépni, csütörtök hajnalban már a Denvert fogadják.

A Bulls legjobb dobói: LaVine 21/6, Blakeney 21/12, Carter Jr. 18
A Warriors legjobb dobói: Thompson 52/42, Curry 23/6, McKinnie 19/12

Milwaukee Bucks–Toronto Raptors 124–109

A Torontónak jobban hiányzott Leonard. A játéknap előtt már csak ez a két csapat volt veretlen, a csúcsrangadó értékét azonban jelentősen csökkentette, hogy a hazaiaknál Giannis Antetokounmpo, a vendégeknél pedig Kawhi Leonard nem lépett pályára – előbbi agyrázkódás, utóbbi pedig pihentetés miatt hiányzott. Azonban amíg a Milwaukee kezelte szupersztárja hiányát, a Raptors nem tudott mit kezdeni Leonard nélkül, egyrészt szétesett a védekezés, másrészt támadásban összekuszálódtak a szerepek: Ibaka (30 pont, 9 lepattanó, 12/21 mezőnyből) és Siakam (22 pont, 8 lepattanó, 4 labdaszerzés) sokkal többet vállalt, Kyle Lowry viszont borzalmas estét fogott ki (9 pont, 3/14 mezőnyből, 0/9 tripla, 15 gólpassz) és a periméterről egyébként is alig-alig érkezett segítség. Csapatszinten 40 százalék alatt maradtak mezőnyből és hiába dobtak rá 44 hármast, alig 20.5 százalékkal céloztak kintről, ráadásul hátul képtelenek voltak lekövetni a Bucks-játékosok labda nélküli mozgásait, így igazából csak a meccs elején voltak komolyabb esélyeik – a nagyszünetben már nyolc pont volt közte, a harmadik negyed végén 15, a záró etapban pedig volt ez már 20 felett is. A veretlenségnek annyi, most hazautaznak és fogadják a Sixerst, méghozzá a hírek szerint már Leonarddal kiegészülve.

Ligaelső a Milwaukee. Mike Budenholzer olyan hamar és olyan jól reformálta meg a Bucks játékát, hogy a gárda 7–0-ra áll, beállította a franchise történetének legjobb rajtját, egyedüliként veretlen a ligában, simán legyőzte a Torontót is és eddig mind a hét meccsen elérte a száztíz dobott pontot – most pedig gyakorlatilag meg sem érezte, hogy legjobb játékosa, Giannis Antetokounmpo hiányzott. A helyén kezdő Ersan Ilyasova a csapat legjobb pontszerzőjeként és legjobb lepattanózójaként zárt (19 pont, 3/6 tripla, 10 lepattanó), a szervezésből többet vállalt Eric Bledsoe és Khris Middleton (együtt 31 pont, 16 gólpassz), a triplaeső pedig szintén nem apadt el Antetokounmpo nélkül: 19 hármast pörköltek be a hazaiak, amivel beállították az éppen három nappal korábban megszületett franchise-rekordjukat. Eddig félelmetes, amit produkálnak, következőleg pedig újabb nagy rangadót vívnak, méghozzá Bostonban.

A Bucks legjobb dobói: Ilyasova 19/9, Bledsoe 17/6, Brogdon 17
A Raptors legjobb dobói: Ibaka 30/6, Siakam 22, Valanciunas 10

Minnesota Timberwolves–Los Angeles Lakers 124–120

Feltámadt a Minnesota. Legutóbb vállalhatatlan teljesítménnyel szenvedett hatalmas vereséget a Wolves, ezen az estén viszont Jimmy Butler szerint plusz energiát adott nekik az, ahogy a Lakers játszott – gyorsan, lendületesen, agresszíven, ők is átvették ezt a stílust, ami végül nekik kedvezett. Maga Butler egyébként élen is járt a jó példával, 32 pontot szórt, kiosztott négy gólpasszt és két blokkot, ráadásul bevert 6/7 triplát, amelyből 5/5-öt a kulcsfontosságú negyedik negyedben süllyesztett el – több clutch dobása is volt ebben az időszakban, ezek jelentették az igazi különbséget a Minny javára. Persze igazságtalanok lennénk, ha csak őt dicsérnénk, Karl-Anthony Towns is szenzációs volt (25 pont, 16 lepattanó, 6 gólpassz, 4 blokk), az újonc Josh Okogie 17 pontot szórt Andrew Wiggins helyén, de Taj Gibson, Anthony Tolliver, vagy éppen Derrick Rose is hozzátette a magáét – megvolt az akarat, leszedtek húsz támadópattanót, kiosztottak 12 blokkot és elloptak 11 labdát is, nem lehetett panasz a hozzáállásra. A végén Butler vezetésével jobban is jöttek ki a lüktető iramú meccsből, így fontos győzelmet húztak be hazai pályán, amelyből talán némi önbizalmat és stabilitást is tudnak majd meríteni – csütörtök hajnalban a Jazzt fogadják, az mindenképpen értékmérő lesz.

Most már lassan javulni kell. Újabb nagyon gyenge védekezés, újabb elvesztett szoros végjáték a Lakers oldalán – nyilván továbbra is a szezon elején járunk, de a közeljövőben ki kell javítani ezeket a hibákat és elindulni felfelé, mert egyelőre a legfőbb problémákkal nem tudtak mit kezdeni. Most már Brandon Ingram (24 pont, 9/18 mezőnyből, 3 blokk) is visszatérhetett, de hiába játszott jól ő, vagy éppen LeBron James (29 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz), hátul továbbra sem tudták összeszedni magukat, a negyedik negyedben sorra követték el a hibákat és clutch helyzetben James is elrontott több dolgot – ezek visszatérő gondok a csapatnál egyelőre és ezek miatt állnak csak 2–5-re jelenleg. Maga James is ezt fogalmazta meg egyébként a meccs után: szerinte beszélhetünk türelemről, de ez nem jelentheti azt, hogy ugyanazokat a hibákat elkövetik folyamatosan és más eredményt várnak tőle.

A Timberwolves legjobb dobói: Butler 32/18, Towns 25/9, Okogie 17/3
A Lakers legjobb dobói: James 29/9, Ingram 24/9, Kuzma 19/6

San Antonio Spurs–Dallas Mavericks 113–108 – hosszabbítás után

Hosszabbítás döntött. Szoros, változatos mérkőzést játszottak a felek, tizenkétszer volt döntetlen az állás és tízszer változott a vezető kiléte, ennek megfelelően a végjátékhoz is fej fej mellett érkeztek meg a felek. A hazaiaknál DeMar DeRozan, a vendégeknél Luka Doncic volt a pontfelelős, előbbi 18, utóbbi 10 egységet rámolt be a negyedik negyedben és a hosszabbításban, de a rendes játékidő végén egyikük sem tudott dönteni – mindkettejüknek volt erre lehetősége, sőt, két másodperccel a vége előtt Dennis Smith Jr. is eldönthette volna a meccset, ám csak az egyik büntetőjét dobta be, így maradt a döntetlen. A túlórában aztán DeRozan már túlragyogta a vendégeket, a Mavs pedig elfáradt, így második hosszabbítását is behúzta Gregg Popovich csapata – a tréner nagyon dicsérte DeRozan (34 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz) játékát, szerinte új játékosa az ilyen helyzetekben él csak igazán. A dobógép mellett LaMarcus Aldridge (20 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) és Rudy Gay (15 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz, 6 labdaszerzés) is dicsérhető, a texasiak 4–2-es mérleggel utazhatnak el Phoenixbe.

Doncic egyre jobb. Eddig maximálisan beváltja a hozzá fűzött reményeket az újonc szlovén zseni, ezen a meccsen pedig úgy is csapata legjobbja volt, hogy hátfájása miatt az is kérdéses volt, hogy egyáltalán pályára tud-e lépni – a hosszabbításban aztán a bokája is kiment, de nem jött le a parkettről és végül 31 pontig (11/18 mezőnyből), 8 lepattanóig és 4 gólpasszig jutott. Az ő újabb extrája mellett Smith is beszórt 22 pontot, DeAndre Jordan 18 lepattanót tett a közösbe, Harrison Barnes pedig most először mozgott jól (18 pont, 8/14 mezőnyből), ezért is tudtak ilyen szoros mérkőzést játszani – a győzelem elmaradt, idegenben továbbra is nyeretlenek, de azért alakul a csapat, egyelőre Dirk Nowitzki nélkül.

A Spurs legjobb dobói: DeRozan 34, Aldridge 20, Gay 15/6
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 31/12, Smith 22/3, Barnes 18/6

Denver Nuggets–New Orleans Pelicans 116–111

Nem adta könnyen a Pelicans. Anthony Davis és Elfrid Payton is hiányzott a vendégeknél, a legjobb játékos és a kezdő irányító távolléte pedig természetesen erősen érződött a teljesítményen – a második negyedet 17 ponttal vesztették el és úgy tűnt, hogy nem nagyon lesz közük a győzelemhez. A harmadik negyed második felétől kezdve azonban találtak még egy sebességi fokozatot és Jrue Holiday (16 pont, 9 lepattanó, 8 gólpassz), Nikola Mirotic (17 pont, 10 lepattanó), E'Twaun Moore (18 pont) és a padról beszálló Julius Randle (24 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) remek játékával vissza tudtak kapaszkodni, egészen 96–94-ig közelítettek szűk négy perccel a vége előtt. Itt azonban megint megrázta magát a Denver és több igazi esélye már nem adódott a New Orleansnak, a szoros végjátékot nem tudták igazán jól menedzselni Holidayék – négy labdát is eladtak, kihagyták a büntetőket, ez pedig nem fért bele. A tartásuk így is megvolt, erre építhetnek, ha visszatér a két meghatározó játékosuk.

5–1-re áll a Denver. A Nuggets továbbra sincs igazán ritmusban, már ami a támadójátékot illeti, de mégis hozza a meccseit, ami a jó védekezés mellett annak is köszönhető, hogy sok lábon áll – ezúttal Garry Harris volt az, aki a negyedik negyedben és a végjátékban előlépett, de Malik Beasley is bevert két kulcsfontosságú kosarat akkor, amikor két pontra zárkózott a New Orleans. Nikola Jokics ezúttal inkább osztogatott (12 pont, 9 lepattanó, 10 gólpassz, 0 eladott labda) és bár felállt védelem ellen ismét kicsit akadozott a gépezet, a 116 pontot nem kell megmagyarázni, mint ahogy azt sem, hogy eddig egyetlen vereségük van – következőleg Chicagóba látogatnak, ott előzetesen szintén esélyesnek számítanak.

A Nuggets legjobb dobói: Murray 23/6, Harris 23/3, Millsap 18/6
A Pelicans legjobb dobói: Randle 24, Moore 18/9, Mirotic 17/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Indiana Pacers–Portland Trail Blazers 93–103
(16–23, 33–22, 20–26, 24–32)
Philadelphia 76ers–Atlanta Hawks 113–92 (20–25, 27–22, 31–13, 35–32)
Miami Heat–Sacramento Kings 113–123 (28–17, 23–34, 32–43, 30–29)
New York Knicks–Brooklyn Nets 115–96 (26–26, 26–18, 33–23, 30–29)
Chicago Bulls–Golden State Warriors 124–149 (28–44, 22–48, 39–33, 35–24)
Milwaukee Bucks–Toronto Raptors 124–109 (30–29, 32–24, 33–27, 29–29)
Minnesota Timberwolves–Los Angeles Lakers 124–120 (36–32, 28–34, 29–28, 31–26)
San Antonio Spurs–Dallas Mavericks 113–108 (20–18, 33–27, 23–29, 26–28, 11–6) – h. u.
Denver Nuggets–New Orleans Pelicans 116–111 (20–24, 38–21, 26–31, 32–35)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik