Majdnem harminc pontot vert a Thunderre a Warriors

2016.05.19. 08:59
null
Steph Curry ismét remekelt, vezetésével a Golden State simán nyert az Oklahoma City ellen (Fotó: Reuters)
Nem tudta megismételni az első mecsen mutatott játékát az Oklahoma City az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában, a Golden State végig kézben tartotta a találkozót és közel harminc ponttal legyőzte ellenfelét – ezzel kiegyenlítette a párharcot.

 

Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 118–91

Visszavágott a Golden State. Ezúttal nem engedte elúszni az előnyt a bajnok, már az első negyedben kiépített egy szabad szemmel is látható különbséget, majd a nagyszünet után robbantott – Steph Curry két perc alatt 15 (!) pontot rámolt be, ezzel pedig eldőlt a találkozó. Ezen felül nem volt extra teljesítmény a hazaiaknál, de kiegyensúlyozottan és jól működött a rendszer, most mindenben felülmúlták az OKC-t – a negyedik negyedben már főleg a cserék voltak pályán, de így is nőtt a különbség, amely volt már 35 pont is. Ezen az estén egyértelmű volt a különbség a két együttes között, de a pályaelőny még mindig a Thundernél van – hétfő hajnalban Oklahoma Cityben folytatódik a párharc.

Most semmi nem jött össze. A Thunder nem tudta érvényesíteni magas szerkezetét és elveszítette a lepattanózást, Russell Westbrook magához képest rendkívül passzív volt (5/14 mezőnyből, 12 gólpassz), Kevin Durant pedig csak az első félidőben remekelt – ekkor 23, ezt követően viszont már csak hat pontot szerzett. Ezúttal nem tudták lassítani a GSW-t és elöl sem tudtak sebességet váltani, így végül nagyon simán kaptak ki. Donovannek valamit váltania kell a hazai találkozókra még akkor is, ha jelenleg ők vannak jobb helyzetben.

A Warriors legjobb dobói: Curry 28/15, Thompson 15/6, Iguodala 14/3
A Thunder legjobb dobói:
Durant 29/6, Westbrook 16/3, Adams 9

NBA, RÁJÁTSZÁS, 2016
FŐCSOPORTDÖNTŐ
NYUGATI FŐCSOPORT
Golden State Warriors (1.)
–Oklahoma City Thunder (3.) 118–91
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–1

 

 

Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 8:58

Shai Gilgeous-Alexander 40 ponttal segítette győzelemre a rájátszásba jutó OKC-t – videó

Amerikai sportok
2026.03.18. 08:31

Ha nehezen is, de SGA tovább javította NBA-rekordját, Flagg és a Görög Szörny nagyot játszott

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:08

Wilt, Bam, Kobe – minden, amit Bam Adebayo 83 pontos meccséről tudni érdemes

Amerikai sportok
2026.03.14. 10:29

NBA: Gilgeous-Alexander a Boston elleni rangadón megdöntötte Chamberlain rekordját

Amerikai sportok
2026.03.13. 07:50

Fantasztikus végjáték a Thunder–Nuggets meccsen, Jokics tripla duplája kevés volt SGA ellen

Amerikai sportok
2026.03.10. 07:45

A Warriors ellen szerezte meg idénybeli 50. győzelmét a címvédő OKC – videó

Amerikai sportok
2026.03.08. 09:05

LeBron James mind a harminc csapatba eligazolhat? – NBA-legek

Amerikai sportok
2026.03.07. 12:29
Ezek is érdekelhetik