Lillard 50-et dobott, a Celtics kikapott az NBA fekete játéknapján

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.01.27. 09:26
null
Damian Lillard 50 pontot dobott, nyert a Portland (Fotó: NBA/Twitter)
Címkék
Kobe Bryant borzalmas tragédiájáról szólt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapja: a vasárnap helikopter-balesetben elhunyt legenda halálhíre mindenkit összetört a ligában, a játékosokat saját bevallásuk szerint sem nagyon érdekelte az eredmény egyik pályán sem. Voltak azért, akik kiemelkedő teljesítménnyel tisztelegtek Bryant emléke előtt – nézzük, hogy mi történt a meccseken, amennyire lehet, a parketten zajló eseményekre szorítkozva.

 

A legtöbb pályán egyébként a csapatok lepörgettek egy-egy 24 másodperces támadóidőt, ezzel megemlékezve Bryant 24-es mezszámáról, de volt, aki erre egy 8 másodperces "saját térfélen maradással" válaszolt, hogy a legenda másik száma is előkerüljön. Kyrie Irving nem is lépett pályára a hír után, a többiek közül volt, aki nem volt hajlandó nyilatkozni, volt, aki a könnyeivel küzdött és a legtöbben azt mondták, hogy nem nagyon tudnak mit felidézni sem a meccsekről, annyira máshol jártak – olyan eredmények születtek, amilyenek, ez a játéknap most abszolút nem arról szólt, hogy ki a jobb és miért.

Denver Nuggets–Houston Rockets 117–110

Jobb volt a Denver. Az első negyedet még kilenc ponttal a Houston nyerte, utána viszont a Nuggets tudott valamivel összeszedettebb maradni és tartalékosan is jobbnak bizonyult ellenfelénél. A hazaiak nyerni tudtak a festékben, jobban büntetőztek és összességében is jobban dobtak, ráadásul Murray, Millsap és Plumlee nélkül is több jó egyéni teljesítményt tudtak felmutatni: Jokics (24 pont, 12 lepattanó, 11 gólpassz) mellett Grant (25 pont, 3/3 tripla), Porter Jr. (17 pont, 9 lepattanó, 4/6 tripla) és Morris (17 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) is remekelt, összesen hatan érték el náluk a tízpontos határt. Az első negyed után valamivel végig jobbak voltak, a nagyszünetig közelítettek, a harmadik játékrészben fordítottak, az utolsóban pedig már igyekeztek kézben tartani a dolgokat - a záró bő kilenc percben már csak ők vezettek, a hajrában mindenre válaszolni tudtak, úgyhogy visszavágtak a houstoni vereségért és tovább növelték a távolságot a két csapat között.

Harden nélkül. Sérülés miatt kiülte ezt a mérkőzést a gyenge formában lévő Rockets-sztár, a vendégek pedig nem tudták őt pótolni: Russell Westbrook most azért elég nagy hibaszázalékkal dolgozott (32 pont, 14/29 mezőnyből, 7 gólpassz, 10 eladott labda), Eric Gordon csak 5/14-et dobott, Clint Capelát nem nagyon tudták bevonni és a lepattanózáson kívül gyakorlatilag mindent egy kicsit rosszabbul csináltak, mint a Denver. Így is partiban voltak a végéig, de a remek első negyed után azért egyértelmű volt, hogy ha nem tudnak változtatni, akkor ez az este nem nekik áll - így is lett, a végjátékban sem tudtak feljebb kapcsolni, úgyhogy újabb vereséget szenvedtek el, ráadásul most back-to-back találkoznak a Jazz-zel, méghozzá Mike D'Antoni szerint Harden és Westbrook nélkül.

A Nuggets legjobb dobói: Grant 25/9, Jokics 24, Porter Jr. 17/12, Morris 17/9
A Rockets legjobb dobói: Westbrook 32, Gordon 19/6, McLemore 15/9

San Antonio Spurs–Toronto Raptors 106–110

VanVleeté volt az utolsó szó. Hullámzó mérkőzésen tudott győzni a Toronto, a vendégek sokkal jobban kezdtek és 16 ponttal nyerték már az első negyedet, ám később visszavágott a Spurs, sőt, a negyedik negyedben már a hazaiak vezettek 8 ponttal. Erre egy 14-0-val válaszolt a Raptors és úgy tűnt, hogy ezzel el is döntötte a küzdelmet, de a San Antoniónak volt még válasza és 105-105-nél megint kiegyenlített, így egálról indult az utolsó perc. 41 másodperccel az órán aztán jött Fred VanVleet és bevert egy clutch triplát, az ellentámadásból csak egy büntetőre futotta a San Antoniónak, VanVleet viszont 16 másodperccel a vége előtt kétszer is betalált a vonalról, így az ő öt pontja döntötte el a küzdelmet a kanadaiak javára. Egyénileg Pascal Siakam lógott ki felfelé (35 pont, 8 lepattanó, 5/11 tripla), rajta kívül senki nem érte el a 20 pontot egyik oldalon sem, de a végén azért VanVleet, illetve Marc Gasol is kitett magáért - alig 41%-os mezőnymutatóval, de fele annyi eladott labdával és megnyert lepattanózással tudott nyerni a Toronto, ezzel zsinórban hetedik győzelmét aratta és fellépett a keleti második helyre.

Két dobás kellett volna még. Semmi különös nem történt a San Antonióval, a szörnyű kezdés után azért voltak olyan időszakai a meccsnek, amikor a hazaiak akarata érvényesült - összességében 43%-kal tripláztak, 92%-kal büntetőztek és heten is elérték náluk a tízpontos határt. Ezúttal sokáig DeMar DeRozan jó játékára sem volt szükségük, hiszen a hátvéd a 14 pontjából nyolcat a hajrában szerzett, az ő egyéni rohamával egyenlítettek ki újra 105-105-nél, de a végén nem voltak elég koncentráltak: kaptak egy triplát, kihagytak egy büntetőt, eladtak egy labdát, majd zárszóként a szépítőnek szánt hármas is kimaradt, az utolsó egy percben semmi sem jött össze. Ennyin múlt számukra a meccs, így vereség lett a vége és másfél mérkőzésre vannak a nyugati nyolcadik Memphistől.

A Spurs legjobb dobói: White 14/6, DeRozan 14, Murray 13/9, Forbes 13/9
A Raptors legjobb dobói: Siakam 35/15, Lowry 16/3, VanVleet 13/9

Atlanta Hawks–Washington Wizards 152–133

Pontosan az történt, amit várhattunk. A két csapatot ismerve Trae Young és Bradley Beal dobópárbajára, illetve egy védekezés nélküli kosáresőre számíthattunk, ez pedig éppen így is történt, annyi, hogy az Atlanta ebben egy fokkal egyértelműen a Washington fölé tudott nőni. Young 45 ponttal, 13/24-es mezőnymutatóval és 14 gólpasszal zárt (meg egy félpályás buzzerrel a félidő végén), Beal pedig 40 pontig, 12/22-es mezőnymutatóig és 6 gólpasszig jutott, de amíg a Wizards csak 48%-kal tüzelt csapatszinten, addig a Hawks 58%-kal, ez volt a döntő - a hazaiak két negyedben is 40 pont fölé jutottak, vezettek már 25-tel is, míg a vendégek legnagyobb fórja mindössze öt egység volt. Védekezést a várakozásoknak megfelelően nem láthattunk, egyik csapat sem szeret megfeszülni a saját térfelén, ez viszont most így az Atlantának felelt meg, amely egyértelműen jobbnak bizonyult és ezzel a győzelmek számát tekintve utolérte a Clevelandet. A Washington viszont egyrészt az újabb vereségével távolabb került a playoff-álmaitól (4 meccsre van a keleti nyolcadik helytől), másrészt elveszített két játékost: Jordan McRae lábsérüléssel, Isaac Bonga pedig fogtöréssel hagyta el a parkettet, egyikük sem tért vissza, de többet egyelőre nem tudni róluk.

A Hawks legjobb dobói: Young 45/18, Hunter 25/6, Huerter 18/12
A Wizards legjobb dobói: Beal 40/3, Brown 19/9, Bertans 12/6, McRae 12

Memphis Grizzlies–Phoenix Suns 114–109

Morant kézbe vette a végét. Az első két és fél negyedben kontrollálta az eseményeket a Grizzlies, a hazaiak hamar tíz pont feletti előnyt építettek fel és tartani is tudták ezt - nagyrészt végig kétszámjegyű fórban voltak és még jó három perccel a harmadik játékrész vége előtt is ez volt a helyzet. Itt azonban megtört valami, sorra szórták el a labdákat (kilencszer adták el ebben a negyedben) és a záró etapra szinte eltüntette a különbséget a Suns, alig egy pont maradt belőle - ekkor lépett elő Ja Morant. Az újonc irányító egymaga 14 pontot szerzett a negyedik negyedben és főleg akkor tolta meg a szekeret, amikor az megsüllyedt: 82-82-nél kiegyenlített a Phoenix, majd a vezetést is átvette, de Morant kosarakkal és gólpasszokkal elkezdte húzni csapatát és volt egy időszak, amikor a Memphis tíz pontjából nyolcat ő szerzett, kettőt pedig előkészített. A végén aztán még kellett tőle egy-két villanás, bő egy perccel az órán megint egál volt az állás, de ismét ő fejezett be kosárral egy betörést, a következő játéknál alley-oop passzt adott Clarke-nak, majd 18 másodpercnél hidegvérrel elsüllyesztett két büntetőt is. Az ő játéka mellett Brooks és Jackson is elérte a 20 pontos határt, de egyértelmű, hogy az irányító volt a siker kulcsa, úgyhogy a Grizzlies fontos győzelmet aratott és otthon már 50%-ra áll.

Pedig megvolt a Suns esélye. Miután a harmadik negyed végén eltüntette a sokáig egyértelmű hátrányát, minden esélye megvolt a győzelemre a Sunsnak, hiszen át tudta venni a vezetést is és a végjátékban is dobásai voltak ahhoz, hogy nyerni tudjon. Hiába azonban Devin Booker 36 és Kelly Oubre Jr. 27 pontja, valamint Deandre Ayton dupla-duplája, ez sem volt most elég, a hajrában ugyanis túl sokat hibáztak: 106-106 után volt kihagyott büntetőjük, kapott blokkjuk, majd 15 másodperccel a vége előtt Oubre egy támadóhibával elvesztette a labdát - ez volt az utolsó szó, itt még egy triplával egyenlíthettek volna. Eközben persze hátul is hibázgattak, úgyhogy maradt az újabb vereség és a célkeresztben lévő nyugati nyolcadik helytől már három mérkőzésre szakadtak le.

A Grizzlies legjobb dobói: Morant 23, Brooks 20/6, Jackson Jr. 20/9
A Suns legjobb dobói: Booker 36/15, Oubre Jr. 27/6, Ayton 17

New Orleans Pelicans–Boston Celtics 123–108

Most a végén is fent lehetett Williamson. Ez volt a harmadik mérkőzése az idei 1/1-es Zion Williamsonnak a szezonban, az első kettőn az volt a recept, hogy a negyedek első öt perceit tölthette a parketten, most viszont a Pelicans változtatott: többet játszhatott az erőcsatár és fent lehetett a végjátékban is. Ezt meg is hálálta, 27 perc alatt egy 21 pontos, 11 lepattanós dupla-duplát jegyzett, 9/16 dobása jó volt és a végén is jelezte, hogy értékeli a változtatást: az utolsó három percben nyolc pontot pakolt fel a táblára, az ő jó játéka is kellett a magabiztos győzelemhez. Mellette Jrue Holiday (25 pont, 5 gólpassz, 4/8 tripla), JJ Redick (17 pont, 3/5 tripla), Lonzo Ball (15 gólpassz), Derrick Favors (16 pont, 10 lepattanó, 2 blokk) és Brandon Ingram (16 pont, 3/5 tripla) is hozzátette, amit kellett, a Pelicans 44%-os triplázással, 31 gólpasszal és 18 támadópattanóval zárt, összességében pedig végig kontrollálta a mérkőzést: 12 ponttal nyerte az első negyedet, 20 volt közte a nagyszünetben és bár utána a Boston még próbált veszélyeztetni, de nagyon azért nem inogtak meg a hazaiak. Ezzel a szép sikerrel lett meg Williamson első NBA-győzelme, a Pels pedig esélyesként utazhat el Clevelandbe.

Ez most a rosszabbik Boston volt. Az utóbbi időben éppen a jobbik arcát mutatta a Celtics, előtte egy ideig a rosszabbikat, most pedig ismét ez került elő, sem elöl, sem hátul nem találta a ritmust Brad Stevens legénysége. Tatum és Kanter most sem játszott, de Brown igen, a csapatszintű 24%-os triplázás viszont egy ilyen New Orleans ellen nem lehetett elég, főleg úgy, hogy 54-37-re elvesztették a lepattanózást - a meccs nagy részében csak futottak az eredmény után, de nem tudtak felnőni a Pels szintjére. Pedig Kemba Walker mindent megtett, ő beszórt 35 pontot, Hayward és Brown is eljutott 20-ig, de ez csak arra volt jó, hogy a meccs végét érdekesebbé tegyék, hiszen feljöttek 97-91-re - ott azonban egy Redick-tripla és egy Williamson-kosár elállította a vérzést a New Orleans szemszögéből, többször pedig nem kerültek ilyen közel a vendégek. A tabellán változás nem történt, Walkerék továbbra is negyedikek Keleten, most pedig rangadóra utaznak Miamiba.

A Pelicans legjobb dobói: Holiday 25/12, Williamson 21, Redick 17/9
A Celtics legjobb dobói: Walker 35/12, Hayward 23/6, Brown 20/3

New York Knicks–Brooklyn Nets 110–97

Irving nem játszott, kikapott a Nets. Kyrie Irving ugyan ott volt még a bemelegítésnél a Brooklyn oldalán, de aztán az egész sportvilágot sokkoló hírek után inkább elment, nem vállalta a mérkőzést - sőt, többen is reménykedtek benne, hogy a mérkőzést meg sem rendezik. Ez végül nem történt meg, a Nets viszont Irving nélkül, egy hosszabbításos back-to-back második felén nem bírt a városi riválissal, egy fokkal gyakorlatilag végig az ellenfél szintje alatt játszottak a "vendégek" - Spencer Dinwiddie 23 pontot dobott, de csapatszinten nem nőttek fel a feladathoz ebben a helyzetben. Olyan óriási hátrányban sosem voltak, 15 pont volt a legnagyobb különbség, de egyszer sem tudtak váltani és átvenni az irányítást, az utolsó negyedben már végig tíz egység körüli/feletti lemaradásban voltak - továbbra is nyolcadikak Keleten, következőleg a Detroit ellen fontos lenne nyerniük.

2-2 lett az idei városi mérleg. Túl sokat nem számított az eredmény ezen a mérkőzésen sem, de azt azért jegyezzük fel, hogy a Knicks ezzel 2-2-re hozta az idei mérlegét a Nets ellen, 0-2 után sikerült oda-vissza nyernie és kiegyenlítenie a számlát. A New York élt az ellenfél fáradtsága miatti eséllyel, Julius Randle (22 pont, 15 lepattanó) és Marcus Morris (21 pont, 9/18 mezőnyből) mellett még négyen érték el náluk a tízpontos határt, csapatszinten 53%-kal dobtak, kétszer annyi támadópattanót szedtek le, mint a Brooklyn és ha dominálni nem is tudtak, de egy kicsit végig jobban néztek ki - az utolsó negyedben már nem volt kérdés, kontrollálták a helyzetet és behúzták a győzelmet.

A Knicks legjobb dobói: Randle 22, Morris 21/3, Robinson 12
A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 23/6, Prince 14/9, Kurucs 12/6

Orlando Magic–Los Angeles Clippers 97–112

A meccs, amin senki nem akart játszani. Doc Rivers arról beszélt a mérkőzés után, hogy ilyen helyzetben nem lehet felkészíteni a csapatokat, mert rengetegen voltak kapcsolatban Bryanttel. Ők azt mondták a csapatnak, hogy a legenda emlékére igyekezzenek nyerni, és egyébként azzal, hogy lejátszották a meccset, talán kicsit kiléptek a valóságból, a pályán „kivehettek” két óra mentális szabadságot. Maga a meccs egyébként a papírforma szerint zajlott, kiegyenlített első félidő után a harmadik negyedben Kawhi Leonard begyújtotta a rakétákat, 31 pontjából 15-öt szerzett ekkor, akadt még 14 lepattanója és 7 gólpassza is, utána pedig álltak annyi lábon, hogy lemenedzseljék a végéig. Landry Shamet és Montrezl Harrell 19, Lou Williams 15, Patrick Patterson 10 pontot szerzett, hátul pedig végig jól zártak. Ezzel lezárták keleti túrájukat, szerda hajnalban viszont a szezon eddigi legkeményebb meccse következik, minden értelemben: Lakers-Clippers a Staples Centerben

A Clippers ellen nem megy. A mérkőzés után a játékosok közül egyedül Aaron Gordon nyilatkozott, aki szerint borzasztó kemény nap volt, de a végén felmentek és tették a dolgukat, és Kobe Bryant pontosan ezt akarta volna. Maurice Harkless érdekes statisztikában találta magát, hiszen ezúttal a Clippers kezdőjében kapott szerepet, de 2013 novemberében még a Magic kezdőjében játszott – ez azért érdekes, mert az Orlando utoljára akkor tudta legyőzni a Clipperst. Ma sem ment a hazai gárdának, ugyan öten eljutottak legalább tíz pontig, de náluk senki nem lépett elő úgy, mint a túloldalon Leonard, ez pedig a győzelmükbe került. Zsinórban harmadszor buktak, viszont még így is négy vereséggel gyűjtöttek kevesebbet, mint a már nem playoff-helyen álló Bulls, Pistons és Wizards, így azért alapvetően még nincs nagy nyomás rajtuk – most viszont mennek Miamiba, ha ott is kikapnak, elkezdhet melegedni a pite.

A Magic legjobb dobói: Carter-Williams 15/3, Vucsevics 13, Iwundu 12/6.
A Clippers legjobb dobói: Leonard 31/9, Shamet 19/15, Harrell 19.

Portland Trail Blazers–Indiana Pacers 139–129

Damian Lillard új franchise-rekordja. A meccsen a támadójáték dominált, mindenki igyekezett kiadni, ami benne van, ez legjobban a Blazers vezérének sikerült: kerek 50 pontot, közte 8/12 hármast szórt, adott 13 gólpasszt, összességében pedig sorozatban harmadik meccsén jutott el legalább 40 pontig, amire eddig senki nem volt képes Portland-mezben. Most akadt segítőtársa is, CJ McCollum visszatért bokasérüléséből és rögtön 28 ponttal, 6/9 triplával jelezte, hogy jól érzi magát. Erre a duóra építve aztán a hazaiak végig kézben tartották az eseményeket, a 21 pontot, 14 pattanót és 6 blokkot jegyző Hassan Whiteside, illetve a 14 pontot szerző Carmelo Anthony is sokat tett hozzá. A győzelem azt jelenti, hogy továbbra is versenyben vannak a playoffért, a Houston ellen pedig tovább közelíthetnek.

Ennyit már nem bírt el a keret. Victor Oladipo a következő mérkőzésen térhet vissza, Malcolm Brogdon fejsérülése még nem jött rendbe, most pedig Myles Turner dőlt ki influenzával, ez pedig a zsinórban ötödik idegenbeli meccsét játszó, nagyon fáradt csapatnak már nem fért bele. Turner nélkül teljesen összedőltek a védekezési sémák, így aztán hamar kiderült, hogy itt csak úgy nyerhetnek, ha túldobják az ellenfelet. Az édesapja egykori állomáshelyén játszó (itt is született) Domantas Sabonis újabb nyomós érvvel jelezte, hogy illene meghívni az All-Starra, egy héten belül karrierje második tripla-dupláját is leszállította (27 pont, 14 lepattanó, 11 gólpassz), és nem is maradt egyedül: Jeremy Lamb (28 pont, 10/15 mezőnyből), illetve a padról hat hármast szóró Doug McDermott és a 17 egységet termelő Aaron Holiday is villogott, de a védekezésbeli hiányosságok Lillardék ellen sokba kerültek. A Pacers egyébként zsinórban 11. alkalommal kapott ki Portlandben, a 2007-08-as szezon óta nem terem itt babér, de most inkább az érdekli őket, hogy végre hazamehetnek és a verhető Chicago ellen folytatják, immár várhatóan az egy évet kihagyott Oladipóval kiegészülve.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 50/24, McCollum 28/18, Whiteside 21.
A Pacers legjobb dobói: Lamb 28/6, Sabonis 27, McDermott 19/18.

A tabella IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik