LeBron James 51 pontos szezonrekordja

2011.02.04. 08:18
null
Eddie House (balra) pacsizik a nyerő embernek bizonyuló csapattárssal, LeBron Jamesszel (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 101. játéknapján a Miami Heat az Orlando Magic vendégeként nyert négy ponttal, miközben a Lakers Los Angelesben bukta el a San Antonio Spurs elleni rangadót egy utolsó pillanatban szerzett kétpontos miatt. A Golden State Warriors hat ponttal bizonyult jobbnak a Milwaukee Bucksnál.

A játéknap rangadója végig izgalmasan alakult, amelyben egyik fél sem tudott magának döntő előnyt szerezni. Az első negyedet a Spurs, a másodikat a Lakers nyerte négy-négy ponttal, így a nagyszünet után egálról folytatódhatott a küzdelem. A záró felvonás elején a San Antonio 9–2-es rohammal helyzeti előnybe került, de a Los Angeles szorosan tapadt. Már csak egy perc volt hátra a találkozóból, amikor a Spurs 87–83-ra vezetett, de a Lakers számára innen is volt visszaút.

Sőt, Lamar Odom triplájával – ez az egyetlen kísérlete volt egész meccsen – és Pau Gasol két sikeres büntetőjével nyerő pozícióba került, mígnem az utolsó akciónál fordult a kocka. Három rontott kísérlet után sem tudott lepattanót szerezni a Lakers, így a Spurs, név szerint Antonio McDyess szinte a dudaszó pillanatában negyedszer már büntetett. Nemcsak a döntő kosár miatt dicsérhető a játékos, hanem azért is, mert az utolsó akciónál két lepattanó az ő érdeme.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri az NBA 2010–2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Hiába dobtak tíz pont fölött öten a Lakersben és csupán hárman a Spursban, a végeredményt tekintve ez mit sem ért. A ligaelső San Antonio 41. sikerét aratta – gyorsan kijavítva elmúlt mérkőzésen elszenvedett vereségét –, a Los Angeles a 16. vereségét szenvedte el.

A Miami a szezonrekordot jegyző, 51 pontig (!) jutó LeBron James vezérletével akár könnyen ki is üthette volna vendéglátóját – a parkettre lépő kilenc társa összesen 53-ig jutott –, az Orlandót, de három harmad után a záró felvonásban lazára vette a dolgot, a tizenhat pontos hátrányból tizenkettőt ledolgozó Magic így tisztesnek nevezhető vereséggel zárt. A Miami 35. találkozóját nyerte meg, az Orlando a 19. veszítette el. James egyéni teljesítményére visszatérve, a Miami kulcsembere 3/5-ös tripla mellett 14/20-t ért el kétpontosból, míg 14/17-t büntetőből.

Hiába nyerte az első negyedet a Milwaukee és volt reménye a győzelemre a hajrában is, a Golden State Warriors jól végszavazott, így 21. győzelmét aratta a szezonban, a 29. vereségét elkönyvelő Bucks ellen. A vesztes csapatban három játékos is legalább húsz pontot dobott, ennél viszont összességében többet ért az, hogy a győzteseknél hatan minimum tízig jutottak.

GARY NEAL REMEK DOBÁSA
MCDYESS MINDENT ELDÖNTÖTT

NBA
ALAPSZAKASZ, 101. JÁTÉKNAP
Orlando Magic–Miami Heat 100–104
LA Lakers–San Antonio Spurs 88–89
Golden State Warriors–Milwaukee Bucks 100–94
Legfrissebb hírek

Ezért nincs helye a volt Fradi-csatárnak a marokkói keretben

Foci vb 2026
1 perce

Vb-2026: kolumbiai születésű csatár a sztár a mexikói válogatottban

Foci vb 2026
7 perce

Van Hooijdonk szerint Marokkó két osztállyal jobb volt Hollandiánál

Foci vb 2026
20 perce

A vb-meccsnek sem sikerült rendeznie a két ország rossz viszonyát

Foci vb 2026
22 perce

Szabó István: A Ferencváros és az ETO a román bajnokságban is meghatározó lenne

Légiósok
23 perce

Szumó Eb: négy bronzéremmel zárt a magyar válogatott

Egyéb egyéni
45 perce

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
51 perce

„Minden futballista erről álmodik” – Raúl Jiménez

Foci vb 2026
51 perce
Ezek is érdekelhetik