Kiütéssel nyerte a sorsdöntő hetedik meccset a Miami

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.05.02. 09:09
null
Dwyane Wade (balra), a Miami vezére Jeremy Linnel néz farkasszemet (Fotó: Reuters)
Nem adott esélyt a Charlotte-nak a Miami az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásának hétfő hajnali játéknapján: kiütéssel nyerte a széria hetedik meccsét – ezzel továbbjutott a következő körbe. Az ellenfele a Toronto lesz, amely szintén hetedik meccset vívott, és remek védekezésével győzött is a Pacers ellen. A harmadik találkozón a címvédő Warriors Klay Thompson vezérletével elsőre lelépte a Portlandet.

 

Miami Heat–Charlotte Hornets 106–73

Ledobta láncait a Miami. Az első percekben még kissé bizonytalanul fejezték be a támadásokat a hazaiak, de így is ők jártak előrébb és ezt követően fokozatosan megnyugodtak, egyre inkább a Charlotte fölé nőttek. Az első félidőben már tíz pont körüli előnyt építette ki Wade-ék, majd a harmadik negyedben egy 11-0-s etappal megléptek és állva hagyták ellenfelüket. Ebben nagy szerepe volt Goran Dragicnak, aki messze legjobb meccsét játszotta a széria során, végig agresszív volt, támadta a gyűrűt és nem tudtak vele mit kezdeni. Az irányító már félidőben 17 pontnál járt, végül 25-tel zárt, mellette Deng és Whiteside is remekelt, így a floridai alakulat kiütéssel nyerte a szériát – a következő körben a Torontóval csap majd össze.

Összeomlott a Hornets. Az utóbbi meccseken látott és az eddigi siker kulcsát jelentő védekezésből most sokat nem mutatott a Charlotte, Dragic vezérletével folyamatosan eljutott a festékbe a Heat és innen 58-22-re (!) kaptak ki a vendégek. Emellett támadásban is elfogyott az erő, Kemba Walker nem hogy extrát nem hozott, hanem gyakorlatilag semmi nem jött össze neki, végül kilenc pontig jutott 16 mezőnykísérletből. Jól jelzi a Hornets erejét, hogy a 15 dobásból 12 pontot szerző Kaminsky volt a legeredményesebb játékosuk és mindössze 32%-kal tüzeltek mezőnyből.

A Heat legjobb dobói: Dragic 25/6, Green 16/6, Deng 15/6
A Hornets legjobb dobói: Kaminsky 12/6, Lee 11/3, Batum 10/3

A párharc végeredménye: 4–3 a Heat javára.

Golden State Warriors–Portland Trail Blazers 118–106

Elmaradt a kiütés. A Warriors Steph Curry nélkül is félelmetes formában kezdett, kihasználva a Portland hibáit hatalmas tempóban játszotta végig az első negyedet, amelyet 37-17-re meg is nyert – úgy tűnt, hogy lemészárolja ellenfelét a bajnok. A folytatás azonban nem így alakult, elveszett ez a ritmus és a Blazers is magára talált, de a tíz pont körüli előnyt végig megőrizték a hazaiak, sőt, a harmadik negyedben még rá is tettek egy lapáttal és ismét húsz egységre nőtt a különbség. Klay Thompson végül 37 pontig jutott (már az első negyedben beszórt 18-at), Draymond Green tripla-duplázott és bár mindketten 37 percet töltöttek pályán, magabiztos győzelemmel indította a párharcot a GSW.

Elsőre nem jó. Amellett, hogy védekezésben a Curry nélküli Warriors tempóját sem tudta tartani a Portland, a másik oldalon is komoly problémák adódtak – a mérkőzés elején sorra hibázták el a dobásokat, rossz helyzeteket vállaltak és ez később is csak részlegesen javult felt. Damian Lillard azért összekapta magát és eljutott 30 pontig (8/26 mezőnyből, 10/10 büntető), de McCollum (5/17) és Plumlee (0/7) is csak szenvedett a dobással, ez pedig most nem fért bele. Javulni mindenesetre van miben Terry Stotts csapatának...

A Warriors legjobb dobói: Thompson 37/21, Green 23/6, Livingston 12
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 30/12, Crabee 15, Aminu 15/9

A párharc állása: 1–0 a Warriors javára.

Toronto Raptors–Indiana Pacers 89–84

Majdnem ezt is elrontotta a Toronto. Bő három negyeden keresztül koncentrált és jó játékot mutatott be a Raptors, kőkeményen védekeztek a hazaiak, elöl pedig ismét magára talált a végül 30 pontig jutó DeMar DeRozan – hét és fél perccel a vége előtt 16 ponttal vezetett a Toronto. Ekkor azonban jött egy rövidzárlat, megállt a támadójáték, a Pacers pedig felzárkózott, sőt, az utolsó fél percben labdája volt az egyenlítéshez is – George és Mahinmi azonban hibázott, majd a vendégek faultolni sem tudtak időben. Óriásit küzdött a Raptors, de végül megtörte a 2001 óta tartó átkot és túljutott a rájátszás első körén.

Elfogyott az erő a Pacersből. A vendégek a teljes széria során kihozták magukból a maximumot, Paul George a hetedik meccsen is remekelt (26 pont, 12 lepattanó), de szemmel láthatóan elfáradt az együttes. Egyrészt kaptak hét blokkot a palánk alatt, másrészt engedtek 18 támadópattanót, harmadrészt pedig összesen nyolc büntetőt harcoltak ki, melyből hat George nevéhez fűződik. A hajrában ugyan kihasználták a Raptors leolvadását és visszajöttek a meccsbe, de az utolsó játéknál ismét fellépett némi koncentrációhiány, amelyet nem tudtak már kompenzálni, így végül vereséget szenvedtek.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 30/3, Powell 13/9, Patterson 11/9, Lowry 11
A Pacers legjobb dobói: George 26/12, G. Hill 19/9, Ellis 15/3

A párharc végeredménye: 4–3 a Raptors javára.

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
EK
Toronto Raptors–Indiana Pacers 89–84
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3, a Toronto javára.
Miami Heat–Charlotte Hornets 106–73
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3, a Miami javára.

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Golden State Warriors–Portland Trail Blazers 118–106
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Golden State javára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik