Kiesés szélén a Dallas; egy lépésre a söpréstől a Miami

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.05.04. 09:32
null
Dallasi bánat: Vince Carter, Brendan Haywood és Dirk Nowitzki szomorkodik, közel a búcsú (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) egyetlen sikerre került főcsoportja elődöntőjétől a Miami Heat és az Oklahoma City Thunder, miután az egyik fél negyedik győzelméig tartó negyeddöntőbeli párharcok során a két hazai mérkőzést követően az első idegenbeli meccsüket is megnyerték a New York Knicks, illetve a címvédő Dallas Mavericks ellen (17 és 16 pont döntött) – utóbbiak helyzete így roppant nehézzé vált a továbbjutást illetően.

Dallas Mavericks (7.)-Oklahoma City Thunder (2.) 79–95

Hatalmas győzelmet aratott a Thunder, mely ezzel a sikerrel gyakorlatilag ugyanabba a helyzetbe sodorhatja a Dallast, mint amilyenben volt a Mavericks második körös riválisa, a Lakers éppen egy esztendővel ezelőtt: bajnokként eshet ki egy párharcból nyert mérkőzés nélkül!

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg az NBA 2012-es döntőjét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ez maga lenne a szenzáció, de ennyire ne szaladjunk előre, hiszen már az is igazi hőstett a fiatal OKC-től, hogy idegenben ilyen szituációban nagyon jól játszva tudott diadalmaskodni, ezzel érdemben eldöntve a párharc végkimenetelét. Az NBA-ben még egyetlen csapat sem fordított meg 0–3-as hátrányból playoff-párharcot, úgyhogy fel van adva a gyakorlatilag megoldhatatlan lecke a Carlisle-legénységnek.

A Mavericks vereségének okai a rossz kezdésben és a förtelmes dobószázalékokban rejlenek, 34.2 százalékkal tüzelt csupán a hazai alakulat mezőnyből, s a triplavonalon túlról is csak egy 22-ből 7-es mutatót tudott összehozni. Ehhez hozzá jött, hogy a palánk alatti csatában is teljesen inkompetens volt a vendéglátó, a Haywood, Mahinmi párosról kiderült, hogy az egyik leggyengébb duó 5-ös poszton az egész NBA-ben. Nowitzkitől sem jött az extra (17 pont, 15-ből 6 mezőny), a másik oldalon viszont Durant, Ibaka (10 pont, 11 lepattanó, 4 blokk) és Westbrook is remekelt, teljesen megérdemelt a Thunder mai sikere.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 17, Kidd 12, Terry 11
A Thunder legjobb dobói: Durant 31, Westbrook 20, Ibaka, Harden, Fisher 10-10

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–0 a Thunder javára

New York Knicks (7.)Miami Heat (2.) 70–87

Amare Stoudemire nagyon buta módon elvágta a kezét a második találkozó után, mivel a lefújást követően mérgében ütött bele egy poroltó-üvegbe, így a New York egyik legnagyobb ásza már nem is állhatott rendelkezésre a harmadik összecsapáson. Carmelo Anthony visszakerült a négyes posztra, ami láthatóan jót tett neki és csapatának is, a Knicks már 11-gyel is ment az első félidőben és csak figyelmetlenségének köszönhette, hogy csupán 4 egységnyi előnye maradt a fordulás utánra.

PLUSZ, MÍNUSZ
A nap hőse: Az Oklahoma City Thunder, mely fiatal csapatként elment Dallasba és szépen, rutinos gárdákat megszégyenítő módon használta ki, hogy a nyomás a címvédőn van, így könnyed játékkal tudott nagyon simán nyerni Texasban.
A nap lúzere: A borzasztó dobóformát kifogó Dallas Mavericks, mely teljesen érthetetlen módon játszott a lehető legrosszabbul a számára legfontosabb meccsen, s ezzel címvédőként is hatalmas esély van rá, hogy már az első körben kiessen, netalántán kisöpörjék.

Az új apuka, Chris Bosh vállalni tudta a játékot a Miaminál, a 32 pontos LeBron James pedig az 5 triplát értékesítő Chalmers segítségével megtörte a sokáig nagyon küzdő vendéglátókat és a negyedik etapban már nem hagyott kétségeket afelől, hogy simán nyeri ezt a derbit. A New York szépen halt meg ezen az estén, de Stoudemire, Lin és Shumpert nélkül aligha van sansza a történelmi fordításra, a Heat valószínűleg már a következő összecsapáson igyekszik lezárni a párharcot.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 22, JR Smith 12, T. Chandler 10
A Heat legjobb dobói: L. James 32, Wade 21, Chalmers 19

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–0 a Heat javára

NBA TOP 5
NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
New York Knicks (7.)–Miami Heat (2.) 70–87
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Miami javára
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Dallas Mavericks (7.)–Oklahoma City Thunder (2.) 79–95
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 az Oklahoma javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik