Káprázatos hajrát nyert a Chicago és a Golden State!

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2015.04.24. 12:52
null
Stephen Curry ezzel a triplával mentette hosszabbításra a meccset (Fotó: Reuters)
Derrick Rose újabb óriási estéjével dupla hosszabbítás után nyert a Chicago Milwaukee-ban az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának hatodik játéknapján, a Golden State pedig húszpontos hátrányt ledolgozva, szintén ráadásban nyomta le a New Orleanst. LeBron James parádésan játszva, igazi vezérként győzelemre vezette a Clevelandet Bostonban, ezzel mindhárom párharc eldőlni látszik – lássuk a részleteket!


Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 95–103
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Cleveland javára.

LeBron, a vezér. Már a bemelegítés előtt egy órával kint volt a csarnokban a négyszeres MVP, JR Smith-szel dobálgattak – elmondása szerint előző este mondta neki Smith, hogy korábban akar kijönni. A pályán aztán szintén vezérként viselkedett és végül 31 ponttal, 11 lepattanóval, valamint 4 labdaszerzéssel vezette győzelemre csapatát – annak ellenére, hogy az első félidőben minden labdaérintésénél pfújolt a bostoni publikum. A szoros hajrában több fontos kosár mellett kiosztott egy óriási blokkot Turnernek és egy gólpasszt a 6/10 triplával záró Kevin Love-nak – főleg azért volt rá szükség, mert Kyrie Irving pont nélküli első félidőt zárt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Boston védekezése jól működött, de James és néha Smith is egészen extra kosarakkal demoralizálta a hazaiakat.

Thomas eltűnt. Az első két találkozón szinte kizárólag Isaiah Thomas tudott eredményes lenni Celtics-részről, ezúttal azonban mindössze öt pontot tudott hozzátenni – teljesen leszedte őt a Cavs. Ennek ellenére végig partiban voltak a hazaiak, Turner, Bradley és Crowder is jól játszott, így szűk három perccel a vége előtt még csak három ponttal vezetett a Cleveland. Erre azonban jött a 23 pontos Love két triplája és James blokkja, amivel lezárta a találkozót a Cleveland – ahogy jó eséllyel az egész szériát is.

A Celtics legjobb dobói: Turner 19/3, Bradley 18/3, Crowder 16/6
A Cavaliers legjobb dobói: James 31/3, Love 23/18, Smith 15/9

Milwaukee Bucks–Chicago Bulls 106–113 – kétszeri h. u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Chicago javára.

Parádés végjáték. Bár az első félidőben közel húszpontos előnyt épített ki a Bucks, a nagyszünet után megfordult a dolog és a Chicago lépett meg – három perccel a vége előtt tíz egységgel jártak előrébb a vendégek. Ekkor azonban Middletonék megkezdték a hajrát és egy 11-0-s etapot futottak, amivel az utolsó másodpercekben átvették a vezetést. Rose betörése után faultot fújtak, ám az irányító csak a második büntetőt dobta be, így jöhetett a hosszabbítás. Sőt, mindjárt dupla, mert az elsőben csupán hat-hat pontot írtak fel a felek a táblára – a másodikban aztán már nem volt kérdés. Rose egymaga berámolt gyorsan hat egységet, csapata 8-0-val nyitotta ezt az öt percet és megnyerte a meccset – 3-0-ról pedig minden bizonnyal behúzza a párharcot is.

Ez volt a Bucks legjobb meccse? Érezhetően javult Jason Kidd csapata hazai pályán, a korai nagy fórt a lendületes és agresszív támadójátékuknak köszönhették a hazaiak. Antetokounmpo (25 pont, 12 lepattanó) és Middleton mellé most már fellépett Carter-Williams (19 pont, 9 gólpassz) és Henson (15 pont, 14 pattanó) is, de a hajrában ez is kevésnek bizonyult. Derrick Rose-zal nem tudott mit kezdeni a Bucks, az irányító újabb pazar előadással vezette győzelemre csapatát – 34 pontot szórt 8 gólpassz mellett és 48 percet tudott a pályán tölteni. 0-3-ról nem valószínű, hogy van visszaút a Milwaukee számára, illetve az is kérdéses, hogy képesek-e még egyszer ekkora hőfokon végigjátszani egy találkozót.

A Bucks legjobb dobói: Antetokunmpo 25, Carter-Williams 19, Middleton 18/9
A Bulls legjobb dobói: Rose 34/15, Butler 24/3, Gasol 17

New Orleans Pelicans–Golden State Warriors 119–123 – h. u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Golden State javára.

Elképesztő fordítás. A parádézó Anthony Davis és Ryan Anderson vezérletével tükörsimán lenyomta az alapszakasz-győztest a New Orleans, Steph Curry dobásait maximálisan kordában tartották a hazaiak és könnyed, húszpontos előnnyel kezdhették a negyedik negyedet. Itt azonban megtörtént az, amire már senki sem számított: Curry magára talált, a GSW pedig hatalmas szívvel játszva kiegyenlített a hajrában. Ehhez kellett Davis rontott büntetője, ami lehetővé tette Curry egyenlítő hármasát és hiába skandálta a közönség az M-V-P rigmust, legjobbjuk még egy kulcsfontosságú dobást elrontott a ráadásban. Itt már előnyben volt a GSW, de Davis egy büntető után még megkapta a labdát kétpontos hátrányban, ám betörésénél óriásit védekezett Bogut, a labda elkerülte a gyűrűt, így +20-ról elbukta a meccset és jó eséllyel a sorozatot is a Pelicans.

Elszalasztott esély. Amellett, hogy ma Davis jól tudott dolgozni a Green-Bogut páros ellen a találkozó nagy részében (29 pont, 15 pattanó), Ryan Anderson (10/14 mezőnyből) is villogott és ráadásul a Warriors dobásai sem estek be. Steph Curry 40 pontot rámolt be végül, de csak 10/29-et hozott mezőnyből, mellette Thompson jutott el 28 egységig és összesen csak 40 százalékkal tüzelt a nyugati első kiemelt – mégis nyerni tudott úgy, hogy a Pelicans viszont 50 százalék felett értékesítette helyzeteit. Húszpontos előnyt nem lehet leadni a rájátszásban, ezzel oda lett a hazaiak esélye, 0–3-ról egy ilyen mélyütés után szinte lehetetlen felállni.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 29, Anderson 26/6, Evans 19/3
A Warriors legjobb dobói: Curry 40/21, Thompson 28/18, Green 12, Livingston 12

Stephen Curry (Golden State) ezzel a hárompontossal harcolta ki a hosszabbítást New Orleansban:

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT
Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 95–103

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Cleveland javára.
Milwaukee Bucks–Chicago Bulls 106–113 – kétszeri hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Chicago javára.

NYUGATI FŐCSOPORT
New Orleans Pelicans–Golden State Warriors 119–121
– hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Golden State javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik