Joel Embiid karriercsúcsot szórt, a Clippers átgázolt a Memphisen

Vágólapra másolva!
2020.02.25. 09:36
null
Marcus Morris 13 ponttal segítette az egy negyed után 40–14-re vezető Clipperst a Memphis ellen (Fotó: Tóth Zsombor)
Joel Embiid 49 ponttal vezette győzelemre a Sixerst az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, közben pedig a Clippers átgázolt a Memphisen, míg a Suns egy húszast vert a Jazzre idegenben. Bradley Beal 55 pontja ellenére kikapott a Wizards a 40-et szóró Khris Middleton által húzott Milwaukee-tól, túlórában bukott el a Miami, nem hibázott a Houston és a Dallas.

 

Philadelphia 76ers–Atlanta Hawks 129–112

Embiid begorombult. A folyamatos kritikák, a Bucks elleni csúfos vereség és Ben Simmons hiánya ezúttal egy egészen extra estét hozott ki Joel Embiidből: a Sixers centere abszolút dominálta a mérkőzést, foghatatlan volt a festékben, dobott kosarakat betörésből, támadópattanóból, majd a végén azért még egy triplát is elsüllyesztett. Végül 49 ponttal új karriercsúcsot állított fel úgy, hogy 17/24 dobása a gyűrűben landolt és 14/15 büntetőt tett ehhez hozzá, ráadásul volt még 14 lepattanója, 3 gólpassza és 3 labdaszerzése is – saját bevallása szerint most nagyon élvezte a játékot, a végén a közönséget is tűzbe hozta, akik a kritikák után most az "MVP" rigmussal jelezték neki, hogy értékelik a látottakat. Az ő parádéjával igazából végig kézben is tartotta a meccset a Philly, Embiid mellett az előzetes hírekkel ellentétben mégis pályára lépő és 25 pontot dobó Tobias Harris is jól mozgott, 17 egységgel nyerték az első negyedet, 21-gyel mentek az első félidőben és bár a harmadik negyedben volt egy komoly hullámvölgyük (hátrányba kerültek), utána rendezték a soraikat és a záró etapban megint abszolút dominálni tudtak. Brett Brown és Tobias Harris is hozzátette, hogy Embiid amúgy minden este játszhatna így, ha akarna, mert képes rá, ami a dicséret mellett bújtatott kritika is a klasszis felé – Brown egyébként alaposan felkavarta a rotációt is most, Simmons helyén Milton kezdett, visszakerült az első ötösbe Horford, Scott és Neto pedig egyáltalán nem került pályára.

Egy futás volt csak a Hawksban. Lloyd Pierce, a vendégek vezetőedzője annyit emelt ki a meccsel kapcsolatban, hogy büszke a csapatára, mert a harmadik negyedben óriásit küzdöttek és a 20 pont feletti hátrányukból előnyt csináltak – 23-9-cel kezdték a játékrészt és utána is lendületben maradtak. A záró etapra azonban elfogyott a tudomány, ismét jött az Embiid-show és Pierce azt is elismerte, hogy a centerrel ma nem lehetett mit kezdeni, úgyhogy el kellett fogadniuk a vereséget – Trae Young (28 pont, 7 lepattanó, 10 gólpassz), De'Andre Hunter (22 pont, 7 lepattanó) és John Collins (21 pont, 9 lepattanó) jó számai nem értek győzelmet, összességében alig 21%-kal tripláztak, mezőnyből is gyengén dobtak, védekezésben pedig csak az említett harmadik negyedben tudták összeszedni magukat. A bravúr elmaradt, úgyhogy nem tudtak előrébb jönni, egálban vannak a keleti sereghajtó Clevelanddel.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 49/3, Harris 25/12, Korkmaz 15/9
A Hawks legjobb dobói: Young 28/6, Hunter 22/3, Collins 21/6

Washington Wizards–Milwaukee Bucks 134–137 – hosszabbítás után

Beal előtt illik fejet hajtani. Előző este 53 pontos karriercsúcsot szórt Bradley Beal, a Wizards sztárja, aki most a back-to-back második felén a törvényszerű visszaesés helyett még egy lapáttal rá tudott tenni elképesztő teljesítményére és ezúttal 55 pontig jutott, ezzel új karriercsúcsot állított fel. A hátvéd csak a negyedik negyedben egymaga 22 egységet termelt és kulcsszerepe volt abban, hogy csapata hosszabbításra mentette az estét, majd a túlórában is ő dobott a Washington 11 pontjából hetet – 19/33-cal célzott mezőnyből, közte 8/13 triplát is elsüllyesztett és bár a 9 eladott labda elég csúnya adat, ezt most nem nagyon illik a fejére olvasni. Beal ezzel egyébként Kobe Bryant óta az első játékos lett a liga történetében, aki egymás után kétszer is elérte az 50 pontos határt, két helyet is előreugrott a franchise örökranglistáján a bedobott kosarakat tekintve és utolérte Gilbert Arenast a 40 pontos meccsek tekintetében – győzelmet viszont sem az ő parádéja, sem Shabazz Napier 27 pontos szezoncsúcsa nem ért, még ha a vártnál sokkal jobban helyt is álltak a ligaelsővel szemben.

Most Middleton volt a nyerőember. Brook Lopez nem játszott (bár Robin Lopez pontosan azt csinálta, amit ő szokott jobb napjain, bevert 3/4 triplát és kiosztott 3 blokkot...), Giannis Antetokounmpo pedig elég összevissza estét hozott a Bucksnál, a csapat most valahogy nem állt a helyzet magaslatán, különösen védekezésben. A görög klasszis csak 25 percet tölthetett a parketten és az is elég felemásra sikerült (a 22 pont és a 14 lepattanó remek, a 8 eladott labda nem), majd a rendes játékidő hajrájában ki is pontozódott, úgyhogy másnak kellett megnyernie a meccset a listavezetőnél – megnyugtató lehet számukra, hogy amikor kellett, akkor előlépett Khris Middleton és hozta is a szükséges játékokat. Már a negyedik negyed hajrájában is volt clutch dobása (miután leadták a korábban 20, a játékrész elején 13 pontos előnyüket és szoros lett a meccs), de ott még nem tudtak nyerni, sőt, a végén Eric Bledsoe két büntetőjére és főleg Lopez blokkjára volt szükségük ahhoz, hogy életben maradjanak – aztán a hosszabbítás már Middleton terepe volt, ő szerezte csapata utolsó kilenc pontját és a végén egy triplával, valamint két büntetővel eldöntötte a küzdelmet. Middleton végül kereken 40 pontig jutott, most ő volt a nyerőember, mellette Bledsoe (23 pont, 10 gólpassz) is dicsérhető és támadásban többen is hozzá tudtak tenni, így ha a vártnál nehezebben is, de azért csak hozták a kötelező győzelmet.

A Wizards legjobb dobói: Beal 55/24, Napier 27/9, Smith 13/6
A Bucks legjobb dobói: Middleton 40/6, Bledsoe 23/12, Antetokounmpo 22

Cleveland Cavaliers–Miami Heat 125–119 – hosszabbítás után

Az újonc vezette a Clevelandet. Az elsőéves swingman, Kevin Porter Jr. volt a Cavs vezére ezen a mérkőzésen, a padról beszálló fiatal kereken 30 pontot rámolt be (szezoncsúcs) 9/18-as mezőnymutatóval, 4/7 triplával, 8/10 büntetővel, 8 lepattanóval, 3 gólpasszal és 3 labdaszerzéssel, ráadásul clutch helyzetekben is lehetett rá számítani. A hazaiak sokáig komoly hátrányban voltak, szűk három negyeden keresztül nem sok közük volt a meccshez, égtek 22 ponttal, ám az utolsó játékrészben történt valami és azt 31-12-re nyerték meg, ott lejátszották a Miamit – Porter back-to-back tripláival vették át a vezetést, majd a rendes játékidőben győzni végül nem tudtak, mert ott Porter viszont kihagyott egy büntetőt, majd az utolsó mezőnydobást is. A ráadásban viszont megint villant, először Larry Nance Jr. került előtérbe, majd Kevin Love is hozzászólt, aztán bő egy perccel az órán megint jött Porter és az ő dobásával visszavette a vezetést a gárda, ezt pedig már nem is adta ki a kezéből – a végeredményt is a fiatal két büntetője állította be, úgyhogy J.B. Bickerstaff vezetőedző érthetően elégedetten értékelte a történteket.

Már a hosszabbítás sem megy. Egyértelműen gödörbe került az utóbbi időben a Miami, a Herro-Leonard páros kidőlése után Jimmy Butler sérülése is rosszkor jött nekik és bár legutóbb otthon éppen ezt a Clevelandet dobták szét, de idegenben most megint nem tudtak nyerni – az utóbbi nyolc meccsükből ez volt a hatodik vereségük, idegenben hétből hatszor kaptak ki, valamin változtatniuk kell. Ráadásul most már a hosszabbításból sem jöttek ki jól, hiszen eddig 8-0-ra álltak idén ilyen helyzetben, most viszont ezt is elrontották, pedig sokáig úgy tűnt, hogy simán nyernek – az első három negyedet uralták, 20 pont feletti előnyben voltak, a végére azonban elfogytak, a rendes játékidő végén még Kendrick Nunn megmentette őket, a hosszabbításban azonban nem volt pardon. A hazai mérlegük még mindig remek, de Bam Adebayo (22 pont, 13 lepattanó, 9 gólpassz, 3 labdaszerzés, 4 blokk) kimondta, hogy ez így nagyon kevés lesz, a munkakörükbe az idegenbeli meccsek is beletartoznak, ott is virítaniuk kell – mondjuk a következő másfél hétben lesz sorozatban öt hazai mérkőzésük, ott muszáj lesz összeszedniük magukat.

A Cavaliers legjobb dobói: Porter Jr. 30/12, Love 17/6, Nance Jr. 16
A Heat legjobb dobói: Adebayo 22, Dragic 22/6, Nunn 21/6

Brooklyn Nets–Orlando Magic 113–115

A második félidőben a Magic diktált. A keleti hetedik helyért csatázik egymással ez a két csapat, előrébb nem tudnak kerülni, hátrébb pedig ugyan figyelniük kell, de nagy veszélyben szintén nincsenek, így jobb híján egymással küzdenek – viszont a Netsnek volt előnye, éppen ezért volt fontos az Orlando számára, hogy nyerni tudjon, főleg idegenben. Az első félidőben még csak keresték a támadójátékukat a vendégek, összesen 42 pontig jutottak a nagyszünet előtt, nem csoda, hogy hátrányban voltak, a fordulás után viszont rátaláltak valamire és megtáltosodtak: csak a harmadik negyedben hozzátettek még 40 pontot és a második félidőt összességében 15 egységgel nyerték meg. Nik Vucsevics folyamatosan erőltette, hogy járassák a labdát, Terrence Ross 8/9-et dobott a szünetet követően, Aaron Gordon (27 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk) és Evan Fournier (21 pont, 8/16 mezőnyből) is remekelt, majd a szoros végjátékból is ők jöttek ki jobban: Gordonnak volt egy clutch triplája, majd 14 másodperccel a vége előtt egy meccsnyerőnek bizonyuló blokkja, úgyhogy végül nagyon értékes győzelmet arattak. Ezzel egyrészt másfél meccsre megközelítették a Brooklynt, másrészt az egymás elleniben is vezetnek 2-0-ra, harmadrészt pedig 4,5 meccsre növelték az előnyüket a Washingtonnal szemben, magabiztosan várhatják a folytatást.

Elrontotta a Nets. Az első félidőben nagyszerűen kosárlabdáztak a hazaiak, kontrollálták Vucsevicset, levették a pályáról Rosst, kiváló védekezéssel tíz pont feletti előnybe kerültek – sőt, vezettek 19-cel is, úgy tűnt, hogy érvényesítik a papírformát, hiszen sokkal jobb formában érkeztek meg erre a meccsre. A fordulás után azonban „kilyukadt" a védekezésük, a Magic sorra dobta a kosarakat, Dinwiddie-ék pedig ilyen ütemben nem tudtak válaszolni, igyekeztek ugyan, de a végére egy dobásnyival rövidebbnek bizonyultak – Dinwiddie szerint itt nincsenek csodák, ha megfelelően védekeznek, akkor nyernek, de most nem tették ezt, az ellenfél pedig megbüntette a hibáikat. Nagyon aggódniuk azért nekik sem kell, még kétszer játszanak az Orlandóval márciusban, ha mindkettőt megnyerik, akkor jó esélyük van a hetedik hely megőrzésére, a playoffjukat pedig jelenleg senki nem veszélyezteti komolyabban.

A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 24/12, LeVert 19/9, Temple 18/12
A Magic legjobb dobói: Gordon 27/9, Fournier 21/9, Ross 21/12

Houston Rockets–New York Knicks 123–112

Most Westbrook sem kellett. Ujjsérülése miatt nem lépett pályára a Rockets jó formában lévő korábbi MVP-je, de ezúttal nélküle is megoldották a feladatot a társak, köszönhetően elsősorban James Hardennek: a „másik" MVP 37 pontig, 6 lepattanóig és 9 gólpasszig jutott, 14/25 dobása a gyűrűben landolt, közelről szinte hibátlanul dolgozott. Mellette többen is hasznosnak bizonyultak, McLemore, Rivers, vagy Eric Gordon is hozzátette a magáét és bár a lepattanózást simán elvesztették és csak 33%-kal tripláztak, de így is hozták a kötelezőt – az első félidőben 72 pontot dobtak és 15-tel vezettek, ezt be tudták osztani a folytatásban. Harden egyébként már a nagyszünetig 31 pontot szórt, utána a csapattal együtt ő is jelentősen visszavett, de a győzelmük nem forgott veszélyben, a záró etapban így is vezettek még kereken hússzal – már egy egész meccsel járnak a Jazz előtt és tovább üldözik a Clippers–Nuggets párost.

Ennyit tudott a New York. Mike Miller, a vendégek vezetőedzője azt mondta a meccs után, hogy ez a Houston sok módon tud kárt okozni az ellenfeleknek és ők most egyiket sem tudták megállítani, túl sok könnyű helyzetet adtak Hardenéknek, így pedig nem lehetett reális esélyük a győzelemre. Igazából csak az első negyedben tudtak látótávolságon belül maradni, a másodikban már leszakadtak, onnantól pedig tisztes távolból követték ellenfelüket – RJ Barrett 21 pontja szép, Dennis Smith Jr. hét labdaszerzése nem különben, az 54-38-ra megnyert lepattanózás is dicséretes, de a sikertől nagyon messze voltak ezen az estén, így maradt számukra a papírformának számító vereség.

A Rockets legjobb dobói: Harden 37/12, McLemore 17/12, Gordon 16/3
A Knicks legjobb dobói: Barrett 21/6, Randle 17, Smith Jr. 15/3

Dallas Mavericks–Minnesota Timberwolves 139–123

Pihentető győzelem. A botrányos körülmények között elvesztett atlantai meccs után most nyugodt napja volt a Dallasnak, a hazai csapat végig vezetett, egyszer sem volt hátrányban, az első félidőben brillírozott támadásban (81 dobott pont) és a hamar megszerzett két számjegyű előnyt különösebb gond nélkül végig is tudta vinni. Olyannyira egyszerű volt ez a mérkőzés számukra, hogy nagyrészt 25 percet játszottak a kezdők és a padról is öten kaptak 19-22 perc között, úgyhogy Rick Carlisle bőven adhatott lehetőséget mindenkinek – Luka Doncic azért így is eljutott 20 pontig, 9 lepattanóig és 7 gólpasszig, Tim Hardaway Jr. 23 pontot termelt, Seth Curry 5/9 triplát süllyesztett el, szóval azért megvolt, aminek kellett. Végül 50%-os mezőnymutatóval, 36%-os triplázással, a 140 dobott pontot közelítve hozták a hazai kötelezőt, most pedig utazhatnak át San Antonióba, ahol valószínűleg nagyobb erőfeszítéseket kell majd tenniük.

Csak a szokásos vereség. Az utóbbi 19 meccsből 18. alkalommal kapott ki a Wolves, Karl-Anthony Towns nélkül most sem volt érdemi esélyük a vendégeknek, akik az utóbbi időben megszokottak szerint ismét egy sokpontos, látványos meccset játszottak, voltak szép egyéni statisztikáik, de mivel a védekezésük tulajdonképpen nem létezik, így ismét vereséget szenvedtek. Azt csinált velük a Dallas, amit csak akart, úgyhogy hiába hozott csinos számokat D'Angelo Russell (29 pont, 10/20 mezőnyből), Malik Beasley (21 pont, 5/12 tripla), vagy James Johnson (19 pont, 6/9 mezőnyből), ebből a csapat semmit nem profitált, az egy félidő alatt kapott 81 pont megpecsételte a sorsukat. Nincs itt nagy látnivaló, ők egyértelműen feladták a rájátszást és már hét meccsre vannak bárki mástól Nyugaton, leszámítva a még mögöttük lévő Golden State-et.

A Mavericks legjobb dobói: Hardaway Jr. 23/9, Doncic 20/3, Curry 19/15
A Timberwolves legjobb dobói: Russell 29/9, Beasley 21/15, Johnson 19/9

Utah Jazz–Phoenix Suns 111–131

Rubio bosszút állt. Nyáron döntöttek úgy a Jazznél, hogy Ricky Rubióra nincs tovább szükség és Mike Conley lesz az irányítójuk, a spanyol pedig Phoenixbe került – Conley egyelőre nem váltotta meg a világot Salt Lake Cityben, Rubio pedig most 101%-on pörgött, hogy bizonyítson volt csapata ellen. A Suns karmestere különösen védekezésben parádézott, kamatoztatta, hogy nagyjából ismeri a Utah figuráit, folyamatosan ott volt a passzsávokban és hét labdát is szerzett, ezt megtetézte 22 ponttal és 11 gólpasszal, gyakorlatilag elöl-hátul azt csinált, amit csak akart – mellette Devin Booker (24 pont, 10 gólpassz) is remekelt, Kelly Oubre Jr. 18 pontot szórt, Deandre Ayton 8/9-et dobott mezőnyből, nagyon működött a Suns. Ennek aztán az lett a vége, hogy a vendégek 56%-os mezőnymutatóval, 60%-os triplázással és 33 gólpasszal zártak és az első negyed után lejátszották a jóval esélyesebb Jazzt – a második negyedet nyolc, a harmadikat tizenegy, a negyediket pedig kilenc ponttal nyerték meg, ízekre szedték ellenfelüket. A komoly bravúrgyőzelem ellenére még mindig messze vannak a nyugati playofftól, de önbizalom-növelőnek mindenképpen jó volt ez az este, no meg Rubio is elégtételt vehetett korábbi csapatán...

Megint gondban van a Jazz. Némileg váratlanul 0-3-mal jött vissza az All-Starról a Utah, ezen az estén pedig egyetlen negyed jutott a hazai csapatnak annak ellenére, hogy abszolút kötelező lett volna hoznia a mérkőzést. Donovan Mitchell 38 pontja kiváló, de Conley 8 pontja és 1 gólpassza nagyon kevés, gyengén játszott Ingles, csendes volt Gobert, nem dobott jól Bogdanovic, a kispadról csak Clarkson tudott hozzátenni és 27 pontot kaptak az eladott labdáik után – közben pedig a védekezésük is romhalmaznak bizonyult, a festékben játszva szedte szét őket Rubio és a Suns. A csúnya hazai pofon után most már magukba kell nézniük, hiszen a gyenge szezonkezdet után hetekig parádéztak, majd váratlanul belecsúsztak egy ötös zakósorozatba, amelyből kijöttek, most viszont megint zuhannak, ezen a Nyugaton pedig ennél stabilabb teljesítmény kell a jó eredményhez.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 38/18, Bogdanovic 16, Clarkson 14/3
A Suns legjobb dobói: Booker 24/6, Rubio 22/6, Oubre Jr. 18/3

Los Angeles Clippers–Memphis Grizzlies 124–97

Megrázta magát a Clippers. Sorozatban három vereség után most esélyt sem adott ellenfelének a Los Angeles, már az első negyedben átgázolt a Memphisen Doc Rivers alakulata: Kawhi Leonard egymaga 14 pontot szórt ebben a játékrészben, a hazai csapat pedig 40-14-re (!) nyerte meg ezt a 12 percet. A harcos és fegyelmezett védekezés mellett most a támadójáték is működött, pedig sem Paul George (7 pont, 3/11 mezőnyből), sem Patrick Beverley (6 pont) visszatérése nem szólt nagyot, viszont mindenki hozzátette a magáét, nagyszerűen járt a labda, 50%-kal dobtak mezőnyből, 43%-kal tripláztak, tükörsimán nyerték meg a mérkőzést. Ennek örömére Rivers pihenőt is adott sztárjainak, Leonard 25 perce volt a legtöbb a csapatban, a többiek még ennyit sem játszottak – nagyon kellett már nekik egy ilyen mérkőzés, ezzel maguk mögött tartották a Houstont és csak egy meccsre vannak a Denvertől.

Kawhi Leonard már az első negyed végén 14 pontnál járt (Fotó: Tóth Zsombor)
Kawhi Leonard már az első negyed végén 14 pontnál járt (Fotó: Tóth Zsombor)

Ez most más szint volt. Egy motivált, elkötelezett, fegyelmezett Clipperstől még elég messze van a Jaren Jackson Jr.-t hetekig nélkülöző Memphis, ráadásul a vendégek nagyon beragadtak a rajtnál, majd megsérült náluk Brandon Clarke, úgyhogy igazából semmi sem jött nekik össze – abszolút nem voltak a hazaiak szintjén fejben és játékban sem, voltak 37 pontos hátrányban is. Egyénileg sem tudunk senkit kiemelni náluk, ez most egy nagyon elrontott este volt számukra, úgyhogy ismét becsúsztak 50% alá és 2,5-3 meccsre csökkent az előnyük a Portland–New Orleans párossal szemben – most ráadásul még mennek Houstonba, majd jön egy Kings–Lakers hazai back-to-back hétvégén, továbbra is nehéz dolguk lesz.

A Clippers legjobb dobói: Leonard 25, Harrell 22, Morris 13/6, Green 13/9, Shamet 13/9
A Grizzlies legjobb dobói: Morant 16, Dieng 14/6, Jackson 14/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–Miami Heat 125–119 – hosszabbítás után
Philadelphia 76ers–Atlanta Hawks 129–112
Washington Wizards–Milwaukee Bucks 134–137 – hosszabbítás után
Brooklyn Nets–Orlando Magic 113–115
Houston Rockets–New York Knicks 123–112
Dallas Mavericks–Minnesota Timberwolves 139–123
Utah Jazz–Phoenix Suns 111–131
Los Angeles Clippers–Memphis Grizzlies 124–97

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik