James Harden újabb 50 pontos tripla duplájával nyert a Rockets

Vágólapra másolva!
2019.03.31. 10:44
null
Harden 50 pontig jutott, leszedett 11 lepattanót és kiosztott 10 gólpasszt (Fotó: Twitter)
Újabb elképesztő teljesítményt rakott le az asztalra James Harden, a regnáló MVP ötven dobott ponttal és egy tripla duplával vezette fontos győzelemre a Houstont az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján. A Boston és a Portland idegenben, az Indiana otthon kapott ki, a Raptors, a Sixers és a Clippers viszont nem hibázott.

 

 

Los Angeles Clippers–Cleveland Cavaliers 132–108

Papírforma. Úgy hozta ezt a kötelező győzelmet a Clippers, ahogy azt elvárhattuk tőle, szép labdajáratással, jó döntésekkel, megfelelő energiaszinttel és parádés dobóformával – a hazai alakulat 62,4 százalékkal tüzelt mezőnyből, gyakorlatilag azt csinált a Clevelanddel, amit csak akart. Danilo Gallinari ugyan kihagyta az összecsapást, de ez sem számított, hatan is tíz pont fölé jutottak az együttesnél és olyan egyéni teljesítményekről számolhatunk be, mint Harrell (23 pont, 10/13 mezőnyből), Green (18 pont, 8/9 mezőnyből, 10 lepattanó) vagy Gilgeous-Alexander (22 pont, 3/3 tripla, 8 gólpassz) estéje, miközben például Zubac, Motley vagy Temple konkrétan hibátlanul dobott mezőnyből – nem is nagyon lehetett kérdés, a második és a negyedik negyedben összesen 27 ponttal volt jobb a LAC. Doc Rivers vezetőedző szerint most nagyon jó szinten kosárlabdáznak, amire a 12–2-vel hozott március is bizonyíték, taktikázni pedig nem fognak, hogy kit kapjanak az első playoff-körben, annyi meccset akarnak megnyerni még, amennyit csak tudnak.

Más súlycsoport. Az utóbbi időben csak erős playoff-csapattal játszott a Cleveland és bár otthon voltak azért szoros mérkőzései így is, most idegenben nem tudta felvenni a kesztyűt a társaság. Az első negyedben még azért partiban volt, azt egálra hozta, de ahogy a Clippers emelt a tempón, úgy dőlt el a találkozó és bár a harmadik játékrészben megint felszívták magukat kissé a vendégek, a vége sima vereség lett ezúttal. A Los Angeles említett dobóformája mellett a Cavs 3/23 triplája is „okolható” ezért, illetve természetesen az sem segített, hogy a vállát fájlaló Kevin Love kihagyta a meccset – egyénileg Jordan Clarkson (26 pont, 10/16 mezőnyből) emelhető ki leginkább, vele +6-ban volt a Cavs, de megmenteni ő sem tudta a csapatát.

A Clippers legjobb dobói: Harrell 23/3, Gilgeous-Alexander 22/9, Green 18/6, Williams 18/3
A Cavaliers legjobb dobói: Clarkson 26, Sexton 21/3, Osman 19/6

Brooklyn Nets–Boston Celtics 110–96

Russell volt a mérleg nyelve. A borzasztóan hosszú idegenbeli túráról hazatérve nagyon kellett egy hazai győzelem a Brooklynnak, főleg mert a riválisok remek formája miatt veszélybe került a playoff-részvétele, ehhez pedig ideális alanynak tűnt a back-to-backet játszó, tartalékos Boston. Az első negyedben még kissé akadozott a Nets támadójátéka, aztán a másodikban összeállt a gépezet, a nagyszünetben egy ponttal már előrébb járt a társaság, majd a fordulás után jött D«Angelo Russell: az irányító egymaga kereken húsz pontot szórt a harmadik játékrészben, ültek a triplái és a középtávolijai, vezetésével pedig a Brooklyn egy 17–5-ös rohamot futott és leszakította magáról ellenfelét. Az itt kialakított tíz pont feletti előnyt aztán már be tudta osztani az együttes és érdekesség, hogy Russell idén már harmadszor csinálta meg ugyanezt a Celtics ellen, volt már egy 14 és egy 18 pontos harmadik negyede Tatumék ellen ebben a szezonban – ez ezúttal győzelmet ért, a Nets számára pedig most az a fontos, hogy otthon az önbizalmát és a pozícióját is sikerült kissé megerősítenie.

Elfáradt a Boston. Előző este a Pacers ellen játszott sorsdöntő találkozót a Celtics és azt végül Kyrie Irving dobásával sikerült is megnyernie, úgyhogy most a back-to-back második felén már az egészség volt az első, így Irving és Al Horford is pihenőt kapott Brad Stevenstől. Így is jól kezdett a vendégcsapat, 21–17-re nyerte az első negyedet, majd 7–0-val nyitotta a másodikat, de ezzel előtte az összes puskaporát és innentől már az történt, amit a Nets akart – a nagyszünetig fordult a kocka, utána pedig jött az említett Russell-show, amelyre a Boston nem tudott válaszolni. Stevens nem is erőltette a dolgot, 30 percnél csak Brown játszott többet, bár igazából nem is teljesített jól sem Tatum, sem Brown, sem Rozier, sem Morris, sem Smart, egyedül a 19 pontos Gordon Hayward dobott megfelelően, ami természetesen nem lehetett elég a sikerhez, úgyhogy most már készülhetnek a Miami elleni hazai derbire.

A Nets legjobb dobói: Russell 29/12, LeVert 15/3, Carroll 13/3, Harris 13/9
A Celtics legjobb dobói: Hayward 19/3, Theis 16, Morris 16/6

Houston Rockets–Sacramento Kings 119–108

50 pontos tripla dupla. Ez az este ismét James Hardenről szólt Houstonban, a regnáló MVP újabb bemutatót tartott abból, hogy miért is érdemelné meg idén is a trófeát. Ugyan rengeteget és nem is túl pontosan vállalt, de abszolút a hátára vette a csapatát, végül 13/31-es mezőnymutatóval, 7/23 triplával és 17/18 büntetővel kereken 50 pontig jutott, leszedett 11 lepattanót és kiosztott 10 gólpasszt, így egy újabb 50 pontos tripla duplát gyártott - idén már másodszor produkált ilyet és az utóbbi hat meccsén harmadszor jutott el az 50-es határig, ez is megsüvegelendő. Ráadásul nem is „üres” statisztikákat hozott, mert a mérkőzés szorosan alakult egészen addig, amíg Harden sorozatban dobott 10 pontjával nem futott egy 10–2-t a Rockets, ezzel lett 111–102 három perccel a vége előtt és innen már nem rontotta el Mike D'Antoni csapata, úgyhogy ha nem is könnyedén, de hozta az újabb győzelmet. Harden „csapatra telepedése” azért eléggé kidomborodott most, a cserepadról egyetlen (!) jó mezőnykosár és három pont érkezett összesen és a kezdőben PJ Tucker is megállt három pontnál, Hardenen kívül csak a Paul-Gordon-Capela trió nézhetett rá a gyűrűre, úgyhogy most eléggé elbillent a csapaton belüli egyensúly Szakáll irányába...

Joerger elégedett. „Nekem tetszett, ahogy ma küzdött a csapatom, de a negyedik negyedben nem esett be elég dobásunk, míg ők nagyon sok nagy dobást is megcsináltak” – értékelte az eseményeket Dave Joerger, a Sacramento vezetőedzője. Valóban sokáig hullámzó, de szoros mérkőzést játszottak a vendégek, a negyedik negyedben is vezettek még és minden esélyük megvolt a sikerre, Bogdan Bogdanovics (24 pont, 9 lepattanó, 8 gólpassz, 5/7 tripla), De'Aaron Fox (18 pont, 7 lepattanó, 10 gólpassz, 2 blokk, 4/7 tripla), valamint Marvin Bagley (20 pont, 12 lepattanó) is remekelt, de Buddy Hield is hozzátett 21 pontot, működött a játék. A záró etap második felében azonban Hardennel már nem tudtak mit kezdeni és az ő említett 10–2-es futása döntőnek bizonyult, úgyhogy hiába voltak jók addig, végül mégis vereséget szenvedtek - közben hivatalossá vált, hogy idén sem lesznek ott a rájátszásban és most már az 50 százalékos határtól is el vannak maradva két mérkőzéssel.

A Rockets legjobb dobói: Harden 50/21, Capela 24, Paul 22/9
A Kings legjobb dobói: Bogdanovics 24/15, Hield 21/9, Bagley 20

Detroit Pistons–Portland Trail Blazers 99–90

Most már elfáradt a Portland. Idáig tudott futni a már kétszeresen is lábon lőtt Blazers, a CJ McCollumot és Jusuf Nurkicot is elveszítő együttes előző este még húsz ponttal nyert Atlantában, most viszont a back-to-back második felén már nem volt benne elég tűzerő ahhoz, hogy a pihentebb, motivált, bár gyengén játszó Detroit otthonában is győzni tudjon. A vendégcsapatnál ezúttal Damian Lillard sem találta a ritmust (23 pont 25 mezőnykísérletből), csapatszinten 37 százalékkal dobtak mezőnyből és 19 százalékkal tripláztak, úgyhogy csak a védekezésüknek, valamint a 18 támadópattanójuknak köszönhették, hogy nem lett nagyobb a különbség és hogy így is tulajdonképpen szoros mérkőzést tudtak játszani. A negyedik negyedben ennek ellenére már nagyon látszott rajtuk, hogy elfogyott az erő, ott komolyabb veszélyt nem tudtak jelenteni a Detroitra, úgyhogy sorozatban hat győzelem után vereséget szenvedtek és visszacsúsztak a nyugati negyedik helyre a Houston mögé - most Indianába látogatnak, ami szintén nem lesz könnyű mérkőzés, meglátjuk, hogy addig sikerül-e kicsit felfrissülniük.

Griffin hiánya megzavarta a Pistonst. Csak a mérkőzés előtt dőlt el, hogy Blake Griffin nem tudja vállalni a játékot a hazaiaknál, ez pedig annyira megborította a Detroit rendszerét, hogy egészen értékelhetetlen játékkal nyitott a gárda: 0/13-mal (!) kezdett mezőnyből és az első félidőben egyetlen egyszer sem talált be a triplavonalon túlról. A mérkőzés képét jól leírja az, hogy a nagyszünetig 1/22 hármasnál járt a két csapat együttvéve, a Pistons 14 százalékkal dobott az első negyedben, de szép lassan azért felvette a ritmust a társaság és Reggie Jackson (28 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz), valamint Andre Drummond (22 pont, 19 lepattanó, 4 gólpassz, 4 labdaszerzés, 3 blokk) remek egyéni teljesítményére építve sikerült összeszednie magát. Ez pedig most elég is volt a sikerhez, a második félidőben már volt érdemi támadójátékuk és bár lepattanózásban továbbra sem voltak az igaziak, végül érvényesítették erőfölényüket és sorozatban tizenegyedik hazai mérkőzésüket is megnyerték, ezzel őrzik a keleti hatodik helyüket.

A Pistons legjobb dobói: Jackson 28/9, Drummond 22, Galloway 12/3
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 23/9, Kanter 20, Curry 11/3

Indiana Pacers–Orlando Magic 116–121

Nagyon értékes győzelem. Ugyan legutóbb Detroitban gyenge játékkal 17 pontos vereséget szenvedett a Magic, ezúttal ismét jól játszott Steve Clifford alakulata, bár most nem a megszokott parádés védekezését, hanem a gördülékeny, sok lábon álló támadójátékát csillogtatta meg. A vendégcsapatnál a kilenc pályára lépő játékosból heten is elérték a tízpontos határt, ketten pedig kilenc egységet dobtak és folyamatosan megtalálták a legjobb megoldást, sekinél sem ragadt le a labda, az vállalta el a helyzetet, akire kijött, aki üresen maradt – az 51 százalékos mezőnymutató mellett főleg a 37 gólpassz az, ami beszédes Vucsevicsék játékát illetően. A hullámzó találkozó végén aztán szintén ők voltak pontosabbak, a záró etapot kétpontos hátrányból kezdték még, de egy 12–2-es futással fordítottak, méghozzá nagyrészt a cseresorral a pályán, ezt az előnyt pedig beosztották a végéig – az utolsó percben visszajött még öt pontra a Pacers, de előbb Augustin, majd Vucsevics is értékesítette a helyzetét, úgyhogy összességében sikerült túldobniuk az Indianát. Ezzel a borzasztó fontos idegenbeli győzelemmel továbbra is rendkívül szorossá teszik a keleti playoff-harcot, a Magic most kilencedik, de a hatodik Detroit csak másfél meccsel áll jobban, úgyhogy még bármi elképzelhető – az biztos, hogy a pályaelőnyért hajtó Pacers otthonában nyerni nagyon komoly fegyvertény.

Csalódás. Darren Collison szerint elfogadhatatlan az, ahogy ma játszott a hazai csapat, a back-to-back sem lehet kifogás arra, hogy miért nem védekeztek úgy, ahogy egyébként tudnak – mint mondta, néha igazi csapatként kisegítik egymást, néha pedig egyáltalán nem figyelnek, ez utóbbira volt példa ez a mostani találkozó is. Márpedig ők dobópárbajt, sokpontos meccset még otthon sem nagyon tudnak nyerni, annyi támadópotenciál nincs bennük, a sikerük titka a védekezés lenne és ezúttal is ez bizonyosodott be: hiába játszott jól Collison (24 pont, 10/15 mezőnyből, 9 gólpassz) vagy Bogdanovic, hiába dobtak ők is 50 százalék felett, a megfelelő csapatvédekezés nélkül ez saját pályájukon sem volt elég a győzelemhez. Pedig a Boston veresége esélyt adott nekik arra, hogy visszaszerezzék a keleti negyedik helyet, de nem tudtak élni ezzel, úgyhogy most játszanak oda-vissza a Detroittal, majd fogadják a Celticset, ott még javíthatnak a helyzetükön.

A Pacers legjobb dobói: Collison 24/6, Bogdanovic 22/9, Turner 16/3
A Magic legjobb dobói: Gordon 23/12, Vucsevics 19, Ross 16/12

New York Knicks–Miami Heat 92–100

A második félidő már a Heaté volt. Az első két negyedben kicsit még kocogósra vette a figurát a vendégcsapat, nehezen pörgött fel igazán Erik Spoelstra alakulata egy ekkora kötelezőre, ez pedig meg is látszott az eredményen, a nagyszünetben még hat ponttal égett a társaság és egyáltalán nem azt hozta, amit várhattunk. A pihenő alatt azonban helyretették a dolgokat a floridaiak és onnantól legalább védekezésben megfelelő szinten pörögtek, elvették a Knicks játékait, a harmadik negyedben egyenlítettek, majd a záró etapot egy 8–0-s rohammal kezdték és innentől kézben tartották a dolgokat – kissé takaréklángon égve, gyenge dobóformával, de hozták a papírforma győzelmet, így továbbra is nagy csatában vannak a playoff-helyekért. Egyénileg a Madison Square Gardentől búcsúzó Dwyane Wade mellett most Dion Waiterst kell kiemelnünk, aki 28 ponttal és 6 gólpasszal állt csapata élére és sokat tett azért, hogy ne bukjon el váratlanul a Miami – most mennek Bostonba, ott ennél sokkal több kell, ha bravúrt akarnak bemutatni.

Letudtuk, haladjunk. Az első félidőben még élt a kínálkozó lehetőséggel és a Heat „totyogásával” a New York, aztán a másodikban már összesen 31 pontot és 33 százalékosos mezőnymutatót tudott felmutatni az együttes, az utolsó negyedben konkrétan 5/21-et sikerült dobniuk Kevin Knoxéknak, így értelemszerűen nem nyerhettek mérkőzést. Az összecsapás nem is a hazaiakról, inkább Wade búcsúztatásáról szólt, mindenki róla beszélt, itt is kapott videós megemlékezést, az nem sokakat érdekelt, hogy a Knicks mit csinál – úgyis mindenki tudja, hogy a liga legrosszabb mérlegével zárják az alapszakaszt és hogy a cél az 1/1-es draftcetli.

A Knicks legjobb dobói: Mudiay 24/6, Kornet 17/15, Knox 16/6
A Heat legjobb dobói: Waiters 28/18, Whiteside 17, Wade 16

Chicago Bulls–Toronto Raptors 101–124

Lemon kihasználta az alkalmat. A korábban a magyar bajnokságban, Körmenden is megforduló Walter Lemon Jr. pár napja írt alá a Chicago Bullshoz és meg is kapta a lehetőséget, mivel a Bullsnál konkrétan a fél csapat kidőlt már, ráadásul éppen az „első fele”, a meghatározó játékosok. Lemon a kispadról beszállva 31 percet töltött parketten és azonnal meg is szórta magát, 8/15 dobását a gyűrűbe küldte, 19 ponttal, 4 lepattanóval, 6 gólpasszal és 4 labdaszerzéssel zárt, konkrétan ő volt a hazai alakulat legjobb játékosa – elég erősen debütált, hiszen ez volt az első mérkőzése a csapatban. Jim Boylen vezetőedző is megdicsérte a bátorságát és hogy azonnal felvette a ritmust, a szezonból hátralévő öt mérkőzésen megmutathatja, hogy mit tud.

Fő az egészség. Kawhi Leonard, Pascal Siakam, OG Anunoby és Pat McCaw is hiányzott a Raptorsnál, négyük közül pedig csak utóbbinak van komolyabb sérülése, a két kezdő sztárt egyszerűen kiültette Nick Nurse a playoffra készülve. A tét nélküli összecsapást viszont a „maradék” kerettel is simán nyerte a Toronto, Serge Ibaka (23 pont, 12 lepattanó, 10/16 mezőnyből) és Marc Gasol (17 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 3/4 tripla) együtt kezdett magas poszton és mindketten élvezték a játékot, a spanyol tandem mellett pedig Fred VanVleet, vagy a kispadról beszálló Lin-Meeks-Powell trió is kiemelendő – a nagyszünetben 11, a harmadik negyed végén 18 pont volt közte úgy, hogy Nurse a pályára lépőkre is vigyázott, Danny Green például csak 19 percet töltött parketten. Izgalom számukra már nincs, csak a sérülések, bebetonozták magukat a keleti második helyre.

A Bulls legjobb dobói: Lemon Jr. 19, Luwawu-Cabarrot 18/12, Harrison 15
A Raptors legjobb dobói: Ibaka 23/6, VanVleet 23/9, Gasol 17/9

Minnesota Timberwolves–Philadelphia 76ers 109–118

Új csapattársai kisegítették Jimmy Butlert. Az emlékezetes átigazolási cirkusz óta először járt Minnesotában a 76ers swingmanje, a drukkerek végig pfújolták, az első percekben a dereka is megsérült, összességében 4/17-tel dobott mezőnyből. A játék többi elemében azért tanárnak bizonyult, 13 pattanót, 5 gólpasszt és 2 szerzett labdát tudott felmutatni, de a meccs nem róla szólt – a remekül célzó (8/11 mezőnyből) Ben Simmons egy gólpassz híján tripla duplázott, Tobias Harris beszórt 20 pontot, a pihentetett Joel Embiid helyén bekerülő ausztrál magasember, Jonah Bolden pedig 5 hárompontossal vétette észre magát. A remekül, összhangban kosarazó kezdőötöst JJ Redick átlagos napja egészítette ki, a padról is jött a tízpontos Mike Scott, de a többi cserejátékos is hozzátett – már az első negyedben megvolt a 18 pontos előny, amit nagyon rutinosan beosztottak a vendégek, a Boston–Indiana páros vereségével pedig gyakorlatilag bebiztosították keleti harmadik kiemelésüket.

Picit köszörült a csorbán a Wolves. Az első negyedben nyolc hármast engedélyezett a Minny, a második negyed elején pedig 21 pontos hátrányban is voltak, innen kellett (volna) fordítaniuk, ehhez azonban kevés volt az emberük, ezúttal nagyon hiányzott a Rose, Teague, Covington, Deng, Gibson ötösfogat. A pályára lépőket azért dicséret illeti, mert az összesen 45 pontot szerző Wiggins-Towns páros mellé szépen felnőtt az ötszemélyes kispad, 46 pont érkezett tőlük, közte Tolliver három triplája, Bates-Diop két kinti találata, Dieng 13 pontja vagy az újonc Cameron Reynolds 10 egysége. A negyedik negyedben kihasználták, hogy a Philly figyelme lankadt egy kicsit és feljöttek 102–105-re, itt viszont megrázta magát az ellenfél, amire már nem tudtak válaszolni. Nagyon nem számít ez a vereség már, de a meccs előtti fogadkozások (az „odavágón” elszenvedett 42 pontos verés feledtetése) végül is valamennyire teljesültek.

A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 24/6, Towns 21, Dieng 13/3.
A 76ers legjobb dobói: Harris 25/9, Simmons 20, Bolden 19/15.

Phoenix Suns–Memphis Grizzlies 115–120

Valanciunas és Conley párosából még lehet valami. Az első perctől kezdve jól működik az irányító és a center duója, és bár mindez győzelmekben annyira nem mutatkozik meg, játékban sokkal jobban teljesít a Grizzlies a szezon második felében, mint arra számítani lehetett. A litván center ma megállíthatatlan volt, 34 pontot, 20 lepattanót, 5 gólpasszt, valamint 2-2 szerzett labdát és blokkot jegyzett, az irányító pedig 33 ponttal (11/14 büntető, 5 gólpassz) jelentkezett. Az első negyedben még nem igazán működött a Grizzlies, 15 pontos hátrányba kerültek, de nagyszünetre már tíz alatt voltak, fordulás után pedig szinte mindenki elkapta a fonalat: a kezdőben Holiday, Caboclo és Dorsey és 10 pont felett zárt, a kispadról megtette ugyanezt Delon Wright is (a cserehátvéd egyébként 5 labdaszerzést és 2 blokkot is bemutatott!), a negyedik negyedben már egyértelműen az történt a pályán, amit a vendégek akartak. Ehhez kellett Ayton sérülése is, az utolsó négy és fél percben Valanciunas 10 pontot termelt, erre már nem jött válasz – a Memphis utóbbi 10 meccséből ötöt megnyert, a Clippers otthonában folytathatják a csapatépítést.

A ponteső sem segített. Devin Booker ma is irtózatos elánnal játszott, 24 egységig jutott az első negyedben, 48 pontját 19/29-es mezőnymutatóval szerezte, mellette 11 gólpasszt is kiosztott, őt nem nagyon tudták limitálni, így bár kezdeti nagy előnyét hamar leadta a Suns, a negyedik negyedre fordulva még ők voltak előnyben. Itt azonban már az egyébként jól játszó Deandre Ayton (17 pont, 13 pattanó) már nem lehetett a pályán bokasérülés miatt, a vendégek pedig jól erőltették Valanciunast, szinte minden támadásból pontot szereztek és percről percre fordították meg a meccset. Hiába a sérülésből visszatérő Josh Jackson, illetve az újonc Bridges 10 pontja, a 12 bedobott hármas és a 23 kiharcolt büntető, ha a mérleg másik serpenyőjében ott van 19 eladott labda, 15 engedélyezett támadópattanó és 40 „ajándékba adott” büntető. A végén még Booker történelmi meccse sem jött össze, az NBA történetének ötödik játékosa lehetett volna, aki zsinórban három meccsen legalább 50 pontot dob, de a Grizzlies az utolsó két támadásnál duplázta, ők annyira nem akartak a história részévé válni...

A Suns legjobb dobói: Booker 48/9, Ayton 17, Bridges 10/6, Jackson 10/3.
A Grizzlies legjobb dobói: Valanciunas 34, Conley 33/6, Holiday 14/6.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik