Ízekre szedte a Warriorst az Oklahoma City!

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.05.23. 10:08
null
Stephen Curry (középen) 24 pontja ellenére esélye sem volt a Golden State-nek (Fotó: Reuters)
Az Oklahoma City a 63 pontot termelő Kevin Durant, Russell Westbrook páros vezérletével 133–105-re legyőzte a Golden State-et az NBA nyugati főcsoportdöntőjének harmadik mérkőzésén, és 2–1-re vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

 

Brutális kiütés. Hihetetlen fölényben játszott ezen az estén az OKC, minden úgy alakult, ahogy Billy Donovan szerette volna. Kevin Durant (33pont, 10/15 mezőnyből) és Russell Westbrook (30 pont, 10/19 mezőnyből, 12 gólpassz) is a legszebb arcát mutatta, mindketten azt csináltak a GSW védekezésével, amit akartak – a leosztásaikból Ibaka és Waiters mellett még Roberson is hatékony (3/5 tripla) volt, hibátlanul működött a gépezet. Ezenkívül most érződött Adamsék fizikai fölénye a palánk alatt (52–38 a lepattanózás), és a Warriorsnak folyamatosan erőlködnie kellett – három negyed alatt 117 (!) pontig jutott a Thunder, a különbség pedig átlépte a negyven egységet. Félelmetes…

Hatalmas pofon. Az első két meccs képe alapján ugyan elveszítette pályaelőnyét a Warriors, de játékban ők tűntek masszívabbnak, jól működött a védekezésük, elöl pedig tudtak emelni a tempón – ebből ezúttal semmi nem látszott. Hátul teljesen tehetetlenek voltak az OKC sztárjaival szemben, támadásban pedig nem tudtak tartani a lépést: Green nagyon rossz napot fogott ki, Curry és Thompson dobásai sem ültek, a Thunder védelme pedig mindenki más elől elvette a jó lehetőségeket. Most már nagy bajba kerülhet a Warriors, és kötelező hoznia a negyedik találkozót ebben a csarnokban – ehhez viszont jó pár dologban nagyot kell javulnia a címvédőnek.

A Thunder legjobb dobói: Durant 33/3, Westbrook 30/3, Ibaka 14/6
A Warriors legjobb dobói:
Curry 24/9, Thompson 18/6, Iguodala 9/6

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 133–105 (34–28, 38–19, 45–33, 16–25)

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Thunder javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik