Howard vérző orral is megállíthatatlan volt

Vágólapra másolva!
2010.05.07. 07:58
null
Az Atlanta ellen Dwight Howard (labdával) volt a levegő ura (Fotó: Action images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában magyar idő szerint péntek hajnalban egy mérkőzést rendeztek: a Keleti főcsoport elődöntőjében az Orlando Magic másodszor is nyert az Atlanta Hawks ellen. A meccs legjobbja a hazaiak sztárja, a 29 pontja mellett 17 lepattanót gyűjtő Dwight Howard volt.

Az Orlando kezdő ötöse fantasztikus teljesítményt nyújtott a Keleti főcsoport elődöntőjében az Atlanta ellen: az öt játékosból csak a kevesebbet pályán lévő Matt Barnes nem érte el a húsz pontot. A kis emberek jól dobtak távolról, középtávolról, a palánk alatt pedig egyértelműen Dwight Howard volt az úr.

A Magic centere 38 perc alatt leszedett 17 lepattanót és elért 29 pontot úgy, hogy kilenc mezőnykísérletéből nyolc a gyűrűben landolt, valamint értékesített 13 büntetőt is (18 próbálkozásból). Howardot az sem zavarta meg, hogy a második negyedben az Atlanta legjobbja, a 24 pontig jutó Al Horford véletlenül úgy odaütött neki, hogy vérezni kezdett az orra.

„Nem vagyok fémből, én is ember vagyok, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, mert mielőbb folytatni akartam a játékot, egy idő után pedig már nem is éreztem fájdalmat" – mondta az eset kapcsán a meccs hőse, aki egy nagyon rövid ápolás után térhetett vissza a pályára.

A második negyedet leszámítva az Orlando uralta a mérkőzést, és végül 112–98-ra diadalmaskodott. Ezzel 2–0-ra vezet az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.

 RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Orlando Magic–Atlanta Hawks 112–98
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 az Orlando javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik