Hová lett Scottie Pippen?

NS/B. J.NS/B. J.
Vágólapra másolva!
2011.03.31. 13:51
null
A zsákmánnyal: Pippen és a trófeagyűjtemény 2004-ben (Fotók: Action Images)
„Hová tűnt  Damon Hill?" – röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá vált kétségbeesés, amely megihlette szerkesztőségünket is, hiszen újonnan induló sorozatunkban egykori kedvencek visszavonulás utáni sorsával foglalkozunk. Postás, színész, alkoholista, szakértő, kommentátor, feltaláló, punkzenész és szexipari munkás: bizony, változatos ösvényeken vonulnak az örök sportpályák felé az egykori közönségkedvencek.

A pályafutása 17 esztendejéből tizenkettőt a Bulls színeiben töltő Pippen Michael Jordan első számú szárnysegédjeként hat nagybajnoki címhez segítette a Chicagót a kilencvenes években, tagja volt két olimpiai bajnokcsapatnak, hétszer játszott All Star-gálán, és 1996-ban beválasztották az NBA történetének 50 legjobb játékosa közé.

Visszavonulásakor az NBA örökranglistáján ötödik a labdaszerzések terén 2307-tel, emellett ő a Chicago történetének legjobb hárompontos dobója 663-mal, ő szerezte többek között a második legtöbb pontot (15 123), mezőnykosarat (5991) és lepattanót (5726), ő lopta el a második legtöbb labdát (1792), és ő játszotta a második legtöbb mérkőzést (856) is. Pippen mellesleg védekezőkészségével, labdabiztosságával és ponterősségével forradalmasította a hármas posztot a kosárlabdában.

„Gyakorlatilag róla nevezték el újra ezt a pozíciót. Mindenki olyan hármast akar, mint Pippen, ha ez a pozíció kerül szóba, az ő nevét említik először. Hányan mondhatják ezt el magukról?" – tette fel a költői kérdést Scott Skiles, a Bulls edzője is. „Ő a sportág történetének egyik legsokoldalúbb játékosa. Ha a játék egyik elemével gondjai voltak, mindig akadt valami más, amiben kiemelkedett" – méltatta Jordan is egykori játszótársát.

Pippen saját véleménye szerint 1993 és 1995 között volt a legjobb, mialatt Jordan épp baseball-karrierjét építgette. Az 1994-es All-Star gálán 29 pontja és 11 lepattanója mellett a gálák történetének egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, és a legendás 23-as nélküli csapattal is simán nyerte az alapszakaszt, a rájátszásban viszont kiesett a New York Knicks ellenében a gárda. Ráadásul Pippen ekkor alakította ki magáról az önző, sértődős kosaras képét, mivel a sorozat harmadik meccsén nem volt hajlandó pályára lépni 1.8 másodperccel a dudaszó előtt, Phil Jackson ugyanis nem rá, hanem Toni Kukocra tervezte meg a győzelmet jelentő kosarat hozó figurát.

PIPPEN: NÉLKÜLEM NEM MENT VOLNA
„Ahogy itt állok, és visszanézek pályafutásomra, nem hiszem, hogy Michael akár csak egy bajnoki trófeát is begyűjtött volna nélkülem” – nyilatkozta Pippen roppant szerényen a visszavonulása tiszteletére összehívott sajtómunkások előtt 2004-ben.

Pippent emellett gyakran emlegették mindössze Jordan fegyverhordozójaként, és az 1.8 másodperces eset miatt a Bulls drukkereiben is maradt egy tüske. A hatodik bajnoki cím után Pippen le is lépett a Houston Rocketshez, ahonnan egyetlen idény múlva a Portland Trail Blazershez került, mégpedig hat másik játékosért cserébe. 2003-ban tért vissza Chicagóba, és teljesen alárendelte magát a csapatnak, és a fiatal játékosok első számú tanítója lett, amíg az idény végén vissza nem vonult.

Amit meg is bánt, hiszen még 2007-ben is tervezte visszatérését, de már csak egy röpke finn-svéd klubtúrára futotta neki. Még 2004-ben felcsapott a Bullsnál segítőnek az ifjaknál, elemzett a profik számára is, később TV-s szakkommentátor lett. Az üzleti életben is tevékenykedett, erősen mérsékelt sikerrel, sikerült ugyanis tetemes vagyonából 120 millió dollárt eltapsolnia. Talán éppen ezért is vett részt felesége egy valóságshow-ban is a közelmúltban. 2010 nyarán újra visszatért a Bullshoz: a klub nagykövete lett.

Pippen és Jordan a Bulls első bajnoki címének 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen
Pippen és Jordan a Bulls első bajnoki címének 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen
PIPPEN 10 LEGSZEBB PILLANATA A BULLSNÁL
PIPPEN PASSZA A JÁTÉKVEZETŐNEK



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik