Hihetetlen fordítások Los Angelesben

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.05.20. 09:29
null
Kobe Bryant és a Lakers újra padlót fogott az Oklahoma ellen (fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) két találkozót rendeztek az éjjel, ráadásul mindkettőt egy helyen, a Los Angeles-i Staples Centerben. A San Antonio Spurs bemutatta a Clippers ellen, hogyan kell megnyerni végtelenül simán(!) egy olyan meccset, ahol már 24 ponttal is vezetett az ellenfél. A Lakers pedig elsősorban Kobe Bryantnek köszönhette, hogy végig jól állt az Oklahoma City Thunder ellen, majd éppen az ő túlvállalása és a csapatjáték teljes hiánya miatt bukott el. S ezzel könnyen lehet, hogy elveszítette magát a párharcot is, hiszen Kevin Durantéknek három lehetősége is van a sorozat lezárására, ebből kettő az otthonukban. Nézzük a játéknap részletesebb összefoglalóját!

Los Angeles Clippers (5.)–San Antonio Spurs (1.) 8696

Bármilyen hihetetlen, de igaz: a Los Angeles-i alakulat már 24 ponttal is vezetett a második negyedben, majd a harmadik etapban 12-es fórba került a Spurs, mely a fordulás után egy 24–0-ás(!) futással fordított. A vége csupán 10 pont lett, de mivel volt, hogy 13 egységnyivel is előrébb tartott a vendéggárda, ezért olyat láthatott a Staples Center nézőközönsége, ami párját ritkítja: 37(!) pontos fordulást egy playoffmérkőzésen – alig több, mint 20(!) játékperc alatt!

A Clippers a feltámadó Blake Griffin és a gólpasszokat nagyüzemi hőfokon osztogató Chris Paul (12 pont, 11 gólpassz) vezetésével képtelen volt hibázni az első negyedben. 33–11 volt ennek a játékrésznek a végeredménye, s ekkor mindenki úgy gondolta a csarnokban, hogy gyakorlatilag el is dőlt a derbi – kivéve a San Antoniót!

Miután Gregg Popovich helyretette csapatát a két játékrész között, a Spurs lehiggadt és elkezdte játszani saját játékát, ennek köszönhetően a félidő zárása előtt nem sokkal már 7(!) pontnyira is fel tudott jönni, pedig ugyanebben a negyedben volt 24 pontos távolság is a felek között.

A fordulás után a megmaradt 10 pontot villámgyorsan és könnyedén tüntette el a texasi gárda, már az is árulkodó volt a vendégek mentális erejét illetően, hogy félidőben jókedélyűen diskurált a Ginóbili, Duncan, Parker trió Popovich mesterrel. A sokat látott négyesfogat érezte, hogy a kétszámjegyű hátrány ellenére is nála van az „előny", ezt pedig érvényesítették a parketten a Spurs játékosai.

A nemrég az amerikai válogatott kispadjával is szóba hozott ősz tréner egyébként hatalmasat húzott, amikor a már amúgy is megtört lendületű Clipperst tovább gyengítette a hack-a-Jordan taktikával, azaz taktikai szabálytalanságokat követtek el a vendégek a gyengén büntetőző centerrel szemben, majd ugyanezt megcsinálták a zsinórban 6 „egypontost” elhibázó Reggie Evans ellen is, a Clippersnek pedig sansza sem volt újra a Spurs közelébe kerülni.

A zsinórban 17.(!) mérkőzésén is veretlen maradó San Antonio tehát egy győzelemnyire van a főcsoportdöntőtől, a Clippers pedig egy kudarcra a kieséstől. S egy ilyen fordítás után meglepő lenne, ha a 24 órával később lejátszandó 4. felvonáson nem érne véget a sorozat.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 28, Mo Williams 19, Paul 12
A Spurs legjobb dobói: T. Parker 23, Duncan 19, Leonard 14

A négy győzelemig tartó párharc állása: 30 a Spurs javára

ÖSSZEFOGLALÓ




Los Angeles Lakers (3.)
Oklahoma City Thunder (2.) 100103

Egyszer már illettük úgy a Lakers egy korábbi találkozóját még a Denver elleni párharcból, hogy „a paradoxonok meccse”. Ez a cím abszolút érvényes lehetne a „nagyobb" Los Angeles-i alakulat éjszakai mérkőzésére is, amit Kobe Bryant fantasztikus, 38 pontos dobóteljesítményére építve „megnyert”, majd éppen Bryant hibái miatt gyakorlatilag elvesztett a Lakers.

PLUSZ – MÍNUSZ
A nap hőse: A San Antonio Spurs – a texasiak félelmetes nyugodtsággal, végtelenül sima végjátékkal 24 pontos hátrányból nyertek mérkőzést, idegenben.
A nap lúzere: Kobe Bryant, aki akár hőssé is vállalhatott volna – éppen az lett a veszte, hogy ez fontosabb volt számára, mint a győzelem. Az első 20 mezőnydobásából 10 jó volt, utána a 8-ból 2-es ámokfutással és a csapatjáték teljes jegelésével juttatta csapatát oda, hogy elveszítsen a negyedik negyedben egy, már érdemben megnyert mérkőzést, 13 pontos előnyt adott le a Lakers.

A negyedik negyed közepéig minden klappolt a hazaiaknál: Mike Brown csapata megtalálta azt a védekezést, amivel teljes mértékben kontrollálni tudta a derbit, a centerek is kaptak labdákat, Bryant pedig nagyon nehéz dobásokat vállalva parádézott, és vitte hátán csapatát.

Aztán megint jött, ami általában szokott: bármi is legyen az előzmény, a Lakers élő legendája minden áron egyedül akarja megnyerni az aktuális mérkőzést, ami az extra dobások elvállalása mellett azzal is jár, hogy a csapatjáték gyakorlatilag megszűnik létezni, a társak pedig egydimenziós, csak a vezér keze alá dolgozó kosárlabdával folytatják a harcot.

Ez megbosszulta magát a második meccsen, majdnem vereséget eredményezett az első Los Angeles-i meccsen, ezúttal pedig már a Los Angeles-i sztárcsapat kiesését is eredményezheti. Bryant majdnem minden helyzetet elhibázott (8-ból 2 jó mezőnydobás volt a ebben a szakaszban), amelyekhez hasonlóakat egyébként sorozatban értékesíteni tudott a találkozó korábbi szakaszaiban, a társak pedig csak azt figyelték, hogyan adhatják a 24-esnek a labdát.

A Thunder eközben fegyelmezetten védekezett, de érdemben nem volt nehéz dolguk a vendégeknek, csak Bryant dobásait kellett a lehető leginkább megnehezíteni és a centerek számára nem hagyni a támadólepattanók megszerzését. A feladat sikerült, a lepattanók, szerzett labdák után pedig robogott a fiatalabb, atletikusabb OKC és sorra szerezte a könnyű kosarakat. 13 pontos negyedik negyedbeli előnyt adott le a Brown-legénység, az utolsó percre fordulva már két egységnyi hátrányból kellett egyenlítenie a hazaiak vezérének. Westbrook eladta a labdát a túloldalon, így esély nyílt a hazaiak előtt, de a jó helyzetben lévő Gasol inkább visszapasszolta volna a játékszert a triplavonalon kívülre, hogy az Bryanthez juthasson, ám elcsente a labdát Durant.

Az utóbbi három szezon pontkirálya egy extra hárompontossal el is döntötte a találkozót, 13 szekundummal a lefújás előtt ez teljesen bénítóan hatott a Lakersre, persze Bryant még megpróbált egyenlíteni, de kísérlete lejött a gyűrűről, Harden pedig a taktikai fault után lezárta a derbit két jó büntetővel. Újabb tanulságos mérkőzésen van túl a Lakers, mely így dupla pályahátrányba került (1– 3), azaz két meccset kellene nyernie Oklahoma Cityben. A jelen helyzetben az is csoda lenne, ha a következőt hoznák Gasolék hétfő este.

Az összesen 68(!) pontot dobó Westbrook, Durant páros minden dicséretet megérdemel, de ehhez a győzelemhez legalább annyira kellett Bryant estéje, mint a Thunder két ászának extrája.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 38, A. Bynum 18, World Peace 14
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 37, Durant 31, Ibaka 14

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–1 a Thunder javára

ÖSSZEFOGLALÓ

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Los Angeles Lakers (3.)–Oklahoma City Thunder (2.) 100–103
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–3
Los Angeles Clippers (5.)–San Antonio Spurs (1.) 86–96
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik