Hiába volt esélyes a Pittsburgh és a Vancouver, most bajban vannak

Vágólapra másolva!
2012.04.14. 07:24
null
Claude Giroux (szemben) 3-3 góllal és gólpasszal zárta a harmadik meccset (Fotó: Reuters, archív)
Címkék
Négy mérkőzésen négy vendégsiker született az NHL rájátszásának legutóbbi játéknapján. Pittsburghben a párharc első mérkőzésén 0–3-ról fordító Philadelphia ezúttal kétszer jött vissza kétgólos hátrányból és nyert 8–5-re. Szintén kétmeccses előnye van a Los Angeles Kingsnek, amely másodszor is 4–2-re győzte le az alapszakaszt élen záró Vancouvert. A Detroit egyenlített a Nashville ellen, míg a most kezdődő Florida–New Jersey párharcban előnyt szerzett a vendég Devils.

 

Képtelen megtörni a Pittsburgh a Philadelphiát az NHL rájátszásában, aminek az lesz a vége, hogy ő maga törik meg: hiába vezetett a Penguins az első meccsen három góllal, kikapott. A második találkozón 2–0, 3–1, 4–3 és 5–4 is volt a javára, mégsem tudott nyerni – Claude Giroux és a 19 éves Sean Couturier mesterhármasával a Flyers 8–5-re diadalmaskodott.

Giroux még három gólpasszt is adott (az egyiket Jaromír Jágrnak, a Penguins legendájának), a Flyers pedig vélhetően megtörte szintén pennsylvaniai riválisát. A rájátszás előtt Sidney Crosby visszatérése miatt sokak által a Stanley-kupa favoritjának tartott Pittsburghtől ezek után ugyanis emberfeletti teljesítmény kellene a továbbjutás kiharcolásához, már csak azért is, mert a Philadelphia még sohasem bukott el playoff-párharcot 2–0-ról – pedig ellenfelei 17-szer is próbálkozhattak.

A Los Angeles Kings viszont fennállása során másodszor vezet 2–0-ra, köszönhetően a csapat Wayne Gretzky (1993) óta első rájátszásbeli mesterhármasát jegyző Dustin Brownnak, aki az első két gólját ráadásul emberhátrányban szerezte az alapszakaszgyőztes Vancouver ellen. A Canucks még sohasem állt 0–2-re úgy, hogy otthon kezdett párharcot, s az új helyzetben az egyetlen reménye az lehet, hogy a Kings az első 2–0-s előnyét, 1968-ba,n elbukta a Minnesota North Stars ellen.

A Detroit megóvta magát az extrém helyzettől, a Nashville ellen idegenben korán megragadta az irányítást, nyert 3–2-re, és egyenlített a párharcban. A győzelemhez mérhető fontosságú volt, hogy Todd Bertuzzi másfél percnyi játék után bunyóra hívta ki Shea Webert, aki az első meccsen a palánkba döngölte Henrik Zetterberget, és a hokis társadalom közellenségévé vált. Bár a ligánál megúszta 2500 dolláros pénzbírsággal és eltiltás nélkül, Bertuzzi tett róla, hogy ne felejtse el a történteket.

A Florida és a New Jersey még csak most kezdte a párharcát, s a Devils nem sok esélyt adott vendéglátójának: az első harmadban 3–0-ra elhúzott, és egy gólt meg is tartott az előnyéből. A sikerből Martin Brodeur 24 védéssel vette ki a részét – a veterán kapusnak ez volt a 100. győzelme a rájátszásban. Ennél többel csak Patrick Roy büszkélkedhet, a legendás kapus 151-nél állt meg.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Pittsburgh Penguins (4. kiemelt)–Philadelphia Flyers (5.)

5–8

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–2
Florida Panthers (3.)–New Jersey Devils (6.)2–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–1
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Nashville Predators (4.)–Detroit Red Wings (5.)2–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 11
Vancouver Canucks (1.)–Los Angeles Kings (7.)2–4
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik