Hiába vágták állon a kapusát, nyert a Devils

Vágólapra másolva!
2012.05.22. 07:39
null
<p>Martin Brodeur kapus lábadozik, a tettest, </p><p>Mike Ruppot elvezetik (Fotó: Action Images)</p>
Címkék
A New Jersey Devils hazai pályán 4–1-re legyőzte a New York Rangerst az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) magyar idő szerint keddre virradóra megrendezett egyetlen mérkőzésén, és ezzel újra döntetlenre alakította az összesített állást a Keleti főcsoport döntőjében.

Zach Parise két gólt és egy asszisztot ért el a hazai csapatban, míg Martin Brodeur kapus 27 alkalommal védett – pedig nem sokkal a befejezés előtt kapott egy nem várt ütést az állára korábbi csapattársától, Mike Rupptól...

A Rangers lassan kezdett, szinte minden párharcot a hazaiak nyertek meg, és lepergett a periódus első fele, mire az első lövés eljutott Brodeur kapujáig. Mindez az eredményben is megmutatkozott: Bryce Salvador és Travis Zajac góljával a 12. percben 2–0-ra vezetett a Devils, amelynek ebben a párharcban eddig nem volt ilyen nagy előnye.

A második húsz perc gól nélkül suhant el – az indulatokat jelezte, hogy az elsőhöz hasonlóan erre a periódusra is jutott egy páros kiállítás –, majd a harmadik elején Zach Parise emberelőnyből háromgólosra növelte a hazaiak fórját.

Ez már sok volt a vendégeknek: a Rangers emberei sorozatban provokálták ki az összeakaszkodásokat, és ekkor történt az a bizonyos Rupp-féle kapustámadás is. Mindössze öt perc volt hátra, amikor Ruszlan Fedotenkónak sikerült szépíteni.

A Rangers három perccel a vége előtt lehozta kapusát, a 26 védéssel záró Henrik Lundqvistet, de hiába, az állcsúcson csapott Brodeur két bravúrral megakadályozta a további felzárkózást – sőt még egy assziszot is összekapart magának Parise segítéségével, akinek felszabadító ütése nyomán az üres kapuba csúszott a korong.

A következő mérkőzésen az ezúttal rossz napot kifogó Rangers lesz a pályaválasztó: az 5. csatát szerdán rendezik meg a Madison Square Gardenben.

RUPP DURVULÁSA


NEW JERSEY DEVILS–NEW YORK RANGERS 4–1
NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
New Jersey Devils (6.)–New York Rangers (1.) 4–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik