Helycsere az élen: újabb GSW-vereség, a Rockets az új ligaelső

HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2018.02.15. 09:30
null
Ezúttal sem volt ellenszer a Houston játékára (Fotó: Twitter)
Zsinórban tizedik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában a Houston és mivel a címvédő Warriors nagy csatában kikapott Portlandben, James Hardenék átvették a vezetést a tabellán az All-Star szünet előtt. Sorozatban tizenegyedszer is nyert a Jazz, hétnél jár a keleti listavezető Toronto, újabb hazai pofont kapott viszont a Boston – a Pelicans a Lakerst is szétszedte, a Wizards bemutatta a szezon fordítását, de a Philly is felállt 24 pontos hátrányból.

 

Detroit Pistons–Atlanta Hawks 104–98

Nem erőltette meg magát az Atlanta. A back-to-backet játszó vendégeknél a két fő playmaker, Dennis Schröder és Kent Bazemore, valamint Ersan Ilyasova sem lépett pályára, így pedig nem nagyon lehetett valós esélyük arra, hogy nyerjenek Detroitban – ennek ellenére, akik ott voltak a parketten, még a negyedik negyedben is hajtottak. Ennek egy szoros végeredmény lett a jutalma, ugyanis bár a harmadik negyed közepén már harminc pont volt a két csapat között, az utolsó 17 percet 59–35-re megnyerte az Atlanta és végül abszolút vállalhatóvá tette a különbséget. Érdemes kiemelni, hogy a csapat legjobb dobója Andrew White III lett, aki élete első NBA-meccsét játszotta azt követően, hogy két dobóedzésen vett részt az együttessel és rögtön 15 pontot szórt.

Van Gundy nem volt elégedett. Az utolsó 17 perc alaposan átalakította a hangulatot Detroitban, addig egy könnyed gálameccsről beszélhettünk, amellyel a Pistons megtörte három vereségből álló sorozatát, de ahelyett, hogy kiülhették volna a kezdők a negyedik negyedet, vissza kellett őket hozni, Blake Griffin például végül 36 percet játszott. Ennek finoman szólva sem örült Stan Van Gundy, bár hozzátette, hogy úgyis szünet lesz, ez most tulajdonképpen kevésbé lényeges – mindenesetre, amit az említett időszakban védekeztek a hazaiak, azt hamar el kell felejteniük, ráadásul támadásban is eltűnt a koncentráció, 30 százalék alatt dobtak a záró etapban. A győzelem viszont végül így is meglett, az All-Star után pedig majd a Bostont fogadják Drummondék.

A Pistons legjobb dobói: Smith 22, Bullock 15/9, Johnson 14/3
A Hawks legjobb dobói: White 15/9, Prince 14, Taylor 13

Orlando Magic–Charlotte Hornets 102–104

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Az utolsó két dobás döntött. Fordulatos, hullámzó meccset vívtak a felek, az első negyedet hat ponttal megnyerte a Magic, a nagyszünetben egy egységgel már a Hornets vezetett, a harmadik játékrészt további hat ponttal behúzták a vendégek, majd a záró etapban visszajött az Orlando. A végjáték szorosan alakult, de hiába voltak lendületben Augustinék, pont a legrosszabbkor hagyta el őket a dobásuk, az utolsó 21 kísérletükből csak négyet értékesítettek és a legvégén is hibáztak kettőt – eközben a túloldalon Walker és Batum is bevert egy-egy hármast, így hiába vezetett bő egy perccel az órán a Magic, végül fordított és győzött a Charlotte. Frank Vogel, a hazaiak edzője szerint „ők bedobták az utolsó kettőt, mi pedig nem", ez döntött a Hornets javára.

Nagyon kellett ez a Charlotte-nak. Sorozatban négy vereség után, az All-Star szünet előtt mindenképpen nyernie kellett ezt az összecsapást a vendégcsapatnak, főleg hogy zsinórban kilenc alkalommal verték már meg az Orlandót. Ez végül sikerült is, jó hozzáállással játszottak Steve Clifford játékosai, összességében 40 százalék felett tripláztak, Walker mellett Batum is hozta a pontokat, Dwight Howard (22 pont, 13 lepattanó, 2 blokk) pedig a palánk alatt villogott, így ha nem is könnyedén, de be tudták húzni a találkozót – öt és fél meccsre vannak a keleti nyolcadik helytől, nagy hajrára lesz szükségük az All-Star után.

A Magic legjobb dobói: Hezonja 21/3, Augustin 16/12, Speights 16/12
A Hornets legjobb dobói: Howard 22, Walker 20/12, Lamb 17/6

Philadelphia 76ers–Miami Heat 104–102

Ez így egy nagy győzelem. Joel Embiid nem tudta vállalni a játékot bokaproblémái miatt, ráadásul szörnyű első félidőt produkált a Philly, így nagyon mélyről kellett felállnia az együttesnek – konkrétan 24 pontos hátrányból szedték össze magukat Covingtonék. A fordulás után már egy teljesen más csapatot láthattunk elöl-hátul, Ben Simmons tripla duplázott (18 pont, 12 lepattanó, 10 gólpassz, 4 labdaszerzés), Dario Saric igyekezett agresszív lenni (19 pont, 8 lepattanó, ebből 4 támadó), a padról pedig kiválóan szállt be a Sixers-mezben most debütáló Marco Belinelli. A második félidőt összesen 25 ponttal nyerte meg az együttes, óriásit fordult a meccs és ezúttal a végjátékban sem remegett meg a hazaiak keze, még Embiid nélkül sem – az utolsó öt percben már inkább ők jártak előrébb, majd húsz másodperccel a vége előtt JJ Redick vert be egy clutch kettest, ez volt a döntő momentum. A Philly így zsinórban ötödik győzelmét húzta be, hazai pályán pedig már 11 meccsre rúg ez a széria – pechjére a riválisok is most remekelnek, így csak a hetedik helyet foglalja el Keleten.

Fájdalmas vereség. Sem Embiid hiányát, sem a Philly botrányos első félidejét nem tudta győzelemre váltani a Miami, ami már csak azért is fájdalmas lehet a csapat számára, mert előzetesen a Sixers tűnt esélyesebbnek, mégis szinte már a kezükben volt a siker. Hogy ezt hogyan rontották el, azt talán maguk sem tudják, Erik Spoelstra sem nagyon beszélt erről a meccs után, egyszerűen minden rosszul alakult számukra - a negyedik negyed elején három egymást követő támadásból kaptak triplát Belinellitől, elöl elfogyott a lendület, elment az önbizalom, a végjátékot pedig ezúttal nem tudták behúzni. Pedig a Philly megadta még az esélyt, mert a hazaiak elvesztették a labdát az utolsó másodpercekben, de Dwyane Wade győztesnek szánt hármasa kimaradt, pedig előtte két clutch kosarat a gyűrűbe küldött már az egyébként elég gyengén játszó hátvéd. Továbbra is komoly gödörben vannak a floridaiak, ugyanannyira van mögöttük a kilencedik Detroit, mint előttük a hetedik Philly, pedig nemrég még arról beszéltünk, hogy megelőzik-e a harmadik Clevelandet...

A 76ers legjobb dobói: Saric 19/9, Simmons 18, Belinelli 17/9
A Heat legjobb dobói: J. Johnson 22/6, Dragic 18/6, Whiteside 16

Brooklyn Nets–Indiana Pacers 103–108

A végén kerekedett felül a Pacers. Nem jött simán a vendéggyőzelem, sőt, a harmadik negyedben már inkább a Nets volt előnyben, de a záró etapban sikerült feljebb kapcsolnia az Indianának és végül hoznia a kötelezőt. Ebben nagy szerepet játszott Victor Oladipo, aki 25 pontjából 15-öt a nagyszünet után szerzett, de a hajrában mindenki hozzátette a magáét: 95–93-as Nets-vezetés után jött egy 6–0-s Pacers-futás, majd 99–97 után még egy 5–0-s az utolsó percben, ez utóbbi pedig már döntőnek bizonyult. Így sorozatban harmadik sikerét könyvelhette el Nate McMillan együttese és bár erre nem sokan számítottak a szezon előtt, úgy mehet neki az All-Star szünetnek, hogy alig fél meccsre van a keleti negyedik helytől...

Pedig jól játszott a Brooklyn. Ugyan a vendégeknél is megvoltak a jó egyéni teljesítmények és hatan is tíz pont fölé jutottak, de a hazaiaknál is hozta magát az, akinek kellett: Allen Crabbe 24 ponttal és 5/11 triplával jelentkezett, DeMarre Carroll is nagyon élt (21 pont, 5/8 tripla, 10 lepattanó, 4 gólpassz), a padról pedig D'Angelo Russell (18 pont, 9 gólpassz) tett hozzá extrát, megvoltak a Nets playmakerei is. Hiába, éppen a legvégén csődöltek be mindannyian: a 95–93-as vezetés után sorozatban nyolc mezőnykísérletüket elrontották és bár büntetőből szereztek négy pontot, ezalatt elúszott számukra a meccs. Így ők zsinórban hét vereséggel mehetnek pihenni, eléggé összezuhantak az elmúlt időszakban, a szünet után majd Charlotte-ba látogatnak.

A Nets legjobb dobói: Crabbe 24/15, Carroll 21/15, Russell 18
A Pacers legjobb dobói: Oladipo 25/3, Joseph 15/3, Bogdanovic 14/6

New York Knicks–Washington Wizards 113–118

Szűk egy félidő Knicks-mágia. A Kristaps Porzingist nélkülöző hazaiak valósággal átgázoltak ellenfelükön az első két negyed során, Tim Hardaway Jr. parádézott (32 pontnál járt félidőben), villogott Enes Kanter (24 pont, 14 lepattanó, 5 gólpassz a meccs végére), csapatszinten pedig 63 százalék-kal tüzeltek ebben az időszakban. Úgy tűnt, hogy gálaelőadást látunk, nem sokkal a félidő előtt 27 pont volt a két csapat közötti távolság, ilyen mélyről pedig senki nem jött még vissza a szezon során...

Érthetetlen harmadik negyed. Mintha mezt cseréltek volna a csapatok a második félidőre, a harmadik játékrészben 21.7 százalékkal tüzelt a Knicks, 77.2 százalékkal a Washington és a fővárosiak egy 42–15-ös etappal megfordították az összecsapást. Az egészen elképesztő fordulat után jött az újabb csavar, mert a New York váratlanul összekapta magát és innentől szorosan alakult a meccs, de az utolsó hat percben már végig a Wizards vezetett és a végén megcsinálta a kulcsjátékokat is: Beal labdaszerzésből zsákolt 114–110-nél, majd Satoransky osztott ki egy nagyon fontos blokkot, végül ismét Beal érkezett két büntetővel. A Washington ezzel az idei NBA-szezon legnagyobb fordítását mutatta be és zsinórban nyolcadszor nyert a Madison Square Gardenben, így továbbra is őrzi keleti negyedik helyét.

A Knicks legjobb dobói: Hardaway Jr. 37/18, Kanter 24, Beasley 16
A Wizards legjobb dobói: Beal 36/12, Porter 22, Mahinmi 17

Boston Celtics–Los Angeles Clippers 119–129

Ez nem védekezés. Amennyire kőkemény volt a szezon elején hátul a Celtics, annyira megzuhant az utóbbi időben: már nem csak a támadással van probléma, hátul sem hozzák azt, amit kellene. Ezúttal DeAndre Jordan és a sima kettő-kettők levédése okozott megoldhatatlan gondot Horfordéknak, erre az egész meccs során nem találtak megoldást, így jobb híján megpróbálták túldobni ellenfelüket, de hiába szórt 33 pontot (5/7 tripla, 8 gólpassz) Kyrie Irving, több volt a tűzerő a vendégcsapatban. A Boston 6–9-re áll az utóbbi 15 meccsén, éppen egy 1–4-es szériában van, sorozatban háromszor kapott ki otthon és zsinórban másodszor engedett 120 pont felett, pedig erre egyetlen egyszer sem volt példa a szezon során eddig – komoly gödörben van a társaság, jól jön neki a szünet, főleg hogy már két meccs a hátránya a Torontóhoz képest.

Látványos játék, nagy győzelem. Könnyedén, szórakozva és szórakoztatva játszott ezen az estén a Los Angeles, borzasztóan simán szerezte pontjait az együttes. A fő fegyver DeAndre Jordan volt, aki 30 pontjával karriercsúcsot szórt, 11/14-es mezőnymutatója mellett pedig ezúttal 8/9 büntetőt is értékesített, hiába hackelte kétszer is őt a Boston – nyolc alkalommal zsákolhatott könnyedén és amikor nem egyedül oldotta meg, akkor teret nyitott a többieknek. Ezt kihasználva Danilo Gallinari (20 pont, 9 lepattanó, 10/10 büntető), Tobias Harris (21 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) és Lou Williams (19 pont, 6 gólpassz) is megszórta magát, csapatszinten 50 százalékkal dobtak mezőnyből, 30/33 büntetőt süllyesztettek el és mindössze hét labdavesztéssel zártak, ráadásul a hajrában is könnyedén hozták a pontokat, így nagy győzelmet arattak – ezzel csak fél meccsre vannak a nyugati hetedik-nyolcadik helytől.

A Celtics legjobb dobói: Irving 33/15, Horford 20/6, Morris 13/9, Rozier 13/6
A Clippers legjobb dobói: Jordan 30, Harris 21/9, Gallinari 20/6

Chicago Bulls–Toronto Raptors 98–122

Önbizalomtól duzzad a Toronto. Szenzációs formában van Dwane Casey csapata, amely erőlködés nélkül, simán hozta sorozatban hetedik győzelmét is – ezzel már két meccsre növelte előnyét a Bostonnal szemben, magabiztosan, nyugodtan mehet pihenni. Az első negyedben azért még volt miért aggódniuk a vendégeknek, mert vezetett a Bulls, de a második játékrészre összerántották a védekezést, a nagyszünetben már tíz pont feletti előnyük volt és a fordulás után sem inogtak meg, innentől már lehozták a találkozót. Az is belefért, hogy DeMar DeRozan visszafogott estét produkáljon (7 pont, 8 gólpassz) és hogy senki ne játsszon 28 percnél többet – az All-Star után majd a Milwaukee-t fogadják, addig is élvezhetik, hogy ők Kelet legjobbjai.

Dunn visszatért. Január 17-e óta először lépett pályára a sérülése előtt nagy formában lévő Bulls-irányító, de nem volt még igazán egészséges, fáradtnak érezte magát és saját bevallása szerint fizikálisan nincs tökéletes állapotban – nyolc pontot és három gólpasszt tett hozzá, nem tudott segíteni. Ezúttal Zach LaVine-nek sem ment a játék (11 pont, 1 gólpassz, 5/17 mezőnyből) és a Chicago összességében teljesen alárendelt szerepet játszott, persze nagyjából ez volt a papírforma, így nagyon csalódottak nem lehetnek. Fred Hoiberg azért megmondta a játékosainak, hogy ha tudnak, akkor a meccs után nézzenek egymás szemébe és mondják őszintén, hogy ők játszottak keményebben, mert ezt most nem tehetik meg...

A Bulls legjobb dobói: Portis 18, Markkanen 14/3, LaVine 11/3
A Raptors legjobb dobói: Lowry 20/12, Ibaka 20/6, Siakam 17/6

Houston Rockets–Sacramento Kings 100–91

Köszöntsük az új ligaelsőt. Ahogy azt az utóbbi időben már megszokhattuk, „energiatakarékos" üzemmódban játszott a Rockets és cak annyit adott ki magából, amennyi a győzelemhez kellett – a gyenge első negyed után megnyomták a másodikat, Chris Paul egymaga 17 pontot szórt ebben a periódusban és innentől végig menedzselték a helyzetet. CP3 ezen felül összesen két egységet tett hozzá, de James Harden stabilabb volt (28 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz) és ha nem is jó játékkal, de hozta a kötelezőt Mike D'Antoni csapata. Több dolognak is örülhetnek most Houstonban, egyrészt ez volt a gárda tizedik győzelme zsinórban, másrészt bemutatkozott a frissen megszerzett Joe Johnson (31 perc, 9 pont), harmadrészt pedig átvették a vezetést a tabellán: mivel a GSW ismét kikapott, így fél meccsel már a Houston áll az élen a ligában. Lehet ennél jobban elmenni szünetre?

Kapaszkodott a Kings, de nem jött meg az áttörés. Nem érheti szó a ház elejét Sacramentóban, Bogdan Bogdanovics (20 pont, 4/8 tripla, 5 gólpassz) vezetésével szépen tartották magukat és még a mérkőzés végén is közel tudtak lenni - 24 másodperccel a vége előtt öt pont volt közte, egyáltalán nem volt ez egy lefutott meccs. Az igazi áttörés mégis elmaradt, a Rockets mindig válaszolni tudott, amikor kellett, így vereség lett a vége, ráadásul De'Aaron Fox megsérült a hajrában – nem komolyan, de egy leindításnál „fejjel tompította" az esést és össze kellett varrni a sebet. Dave Joerger egyébként nem tűnt túl türelmesnek az összecsapás után, szerinte az rendben van, hogy fiatalok a játékosai, de olyan gyorsan kell fejlődniük, ahogy csak lehet, gyorsítani kell a folyamaton.

A Rockets legjobb dobói: Harden 28/15, Paul 19/9, Capela 13
A Kings legjobb dobói: Bogdanovics 20/12, Temple 13/3, Jackson 12/6, Cauley-Stein 12, Hield 12/6

Memphis Grizzlies–Oklahoma City Thunder 114–121

A Grizzlies megtette, amit lehetett. Az első negyed egálja után földbe döngölte ellenfelét a Thunder, és félidőben 20 ponttal vezetett. Itt talán kicsit hátra is dőltek a vendégek, és a Memphis remek védekezésével visszajött a meccsbe. A hazaiak emellett a támadójátékot sem hanyagolták el, Tyreke Evans (23 pont, 9 pattanó, 7 gólpassz) és Marc Gasol (10 pont, 9 gólpassz, 6 pattanó) is flörtölt a tripla-duplával, a két rutinos vezér kiválóan szervezte a támadójátékot – ennek fő haszonélvezője Andrew Harrison volt, rá kevesebb figyelem jutott. A végjátékban 114–115-ig zárkózott a Grizzlies, itt azonban kijött, hogy három klasszis van a túloldalon, így végül a nagy felzárkózás nem ért győzelmet.

Csúnyán belealudt a meccsbe az OKC. A nagy előnyt a második félidőben fokozatosan adta le a Thunder, hiába Russell Westbrook (23 pont, 13 pattanó, 15 gólpassz) bődületes tripla duplája, illetve Paul George (28 pont, 6/9 tripla) dobóformája, védekezésben a Memphis megtalálta a lyukakat, folyamatosan büntette is azokat, és a back-to-back is nagyon érződött a társaságon. A végjátékban aztán 114–115-nél jött Anthony, aki beverte az idegnyugtató triplát, összességében egyébként a 17.-et, ami új csapatrekord a gárda Oklahomába költözése óta. A Thundernek nagy szüksége volt a győzelemre, mert az ötödik helyen állnak, ugyanannyi vereséggel, mint a 9. Clippers, és a rakétaként feljövő Jazz is már csak 2 meccsre van...

A Grizzlies legjobb dobói: Harrison 28/15, Evans 23/12, Martin 17/3
A Thunder legjobb dobói: George 28/18, Westbrook 23, Anthony 19/12

New Orleans Pelicans–Los Angeles Lakers 139–117

Thomas egyelőre nem sikertörténet. Az irányító cseréje előtt olyan csapat volt a Lakers, ami mindenkire veszélyes volt, azóta viszont nem igazán találják magukat, különösen a védekezés esett szét – nyilván ebben közrejátszik az is, hogy a rotáció átalakítása időigényes folyamat. Ma 46 pontot kapott a Lakers az első negyedben, innentől kezdve csak futottak az eredmény után, és ezt nem segítette, hogy Thomast Rondóval párban már az első negyed végén kiszórták, a második negyedben pedig Luke Waltont is kiállították. A Kuzma, Randle, Ingram trió mindent megtett és Josh Hart is parádésan dobott, ugyanakkor Davisre senki nem volt jó opció, az erőcsatár szétszedte őket.

Anthony Davis megy előre, a többiek pedig követik. A Pelicans sztárja 3 mezőnykísérletet és egy büntetőt rontott, gyakorlatilag egy pillanatig nem tudták lelassítani sem, ebből esett ki egy 42 pontos, 15 pattanós este. A csapatnak talán még jót is tett Rondo kiállítása, mert hiába adott rövid idő alatt 5 gólpasszt, a játékszervezést simán átvette Jrue Holiday (24 pont, 11 gólpassz, 4 szerzett labda), és több időt kaptak a nehéztüzérek: Mirotic 16, Darius Miller 19, Moore 14 egységig jutott. A harmadik negyedben volt egy kis megingás, akkor egy kosárra feljött a Lakers, utána viszont beindult a henger, simán húzták be az újabb győzelmet, amivel a playoff-vonal felett tartják magukat.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 42/6, Holiday 24/6, Miller 19/12
A Lakers legjobb dobói: Kuzma 23/9, Ingram 21, Randle 20

Utah Jazz–Phoenix Suns 107–97

A szív diadala. Zsinórban 11. győzelmét aratta a Jazz, és ebben a kőkemény menetelésben bizony elfáradtak, így fordulhatott elő, hogy a liga alján senyvedő Suns szoros meccset tudott játszani velük. A sziszifuszi munkával felépített pár pontos előnyt eldobták a harmadik negyedben, és a végjátékra fordulva is egy kosáron billegett a különbség – az utolsó 2 perc 40 másodpercben viszont egyetlen kosarat engedtek a Phoenixnek, a túloldalon pedig szinte mindent bedobáltak. Mitchell ma kicsit többet hibázott, de így is a csapat vezére volt, Ingles borzasztó dobóformáját viszont ellensúlyozta az újonc Ryan O'Neale karriercsúcsa, illetve Jae Crowder, aki 15 pontjából 12-t a negyedik negyedre tartogatott. Hátul Gobert biztos pont volt (14 pont, 17 pattanó), összességében pedig a Jazz remek helyzetbe hozta magát az All-Star szünetre.

Booker megkapta a társat, akire vágyott? Zsinórban hetedszer kapott ki a Suns, viszont először tudott érdemben együtt játszani Devin Booker és Elfrid Payton – több mint biztatóan nézett ki a duó, hiszen Payton tripla-duplázott (13 pont, 11 pattanó, 12 assziszt), Booker pedig hat triplát vert be. A padról beszálló újonc, Josh Jackson szintén remekelt (22 pont 67 százalékos pontossággal), a center Alex Len pedig extrát hozott védekezésben (3 szerzett labda, 4 blokk). Hosszú idő óta ez az első igazán biztató meccse a Phoenixnek, amiről el lehet mondani, hogy az összeszokottság hiánya miatt kaptak ki, nem képességbeli problémák miatt. A történet persze úgy kerek, hogy Payton érkezésével valakinek kevesebb szerepe lett, ez pedig TJ Warren – ebből még lehetnek problémák később...

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 24/12, O'Neale 19/9, Favors 18
A Suns legjobb dobói: Booker 28/18, Jackson 22/6, Len 14

Portland Trail Blazers–Golden State Warriors 123–117

Kicsit hamarabb kezdték az All-Star szünetet. Ezt Steve Kerr mondta saját csapatáról, persze leginkább Curry és Thompson veheti ezt magára, a Splash Bros. ma nem villogott, ketten együtt 6/17-tel tripláztak, Curry 6 gólpasszára 7 eladott labda jutott, és ami ennél nagyobb gond, hogy védekezésben gyakorlatilag lenullázta őket a Lillard, McCollum páros. Kevin Durant karrierje során ötödször érte el az 50 pontos határt, a játék többi elemében is hozzátett, Draymond Green mindenhol ott volt (16 pont, 12 pattanó, 7 gólpassz, 2 szerzett labda, 4 blokk), de a periméteren nem nekik kellett volna védekezniük. Kerr próbálta forgatni a csapatát, de ma a kispad is csődöt mondott, onnan sem jött komolyabb hozzáadott érték – az újabb bukta azt jelenti, hogy most már eggyel több vereségük van, mint a Houstonnak.

A szezon legnagyobb győzelme. Damian Lillard fogalmazott így, és a hazaiak ásza tett is érte, hogy így legyen: 44 pontot termelt, ráadásként 8 gólpasszt is szétosztott, egyszerűen nem volt rá megoldása a GSW-nek. CJ McCollum sem akart lemaradni, de említsük meg Jusuf Nurkicot is (17 pont, 13 pattanó), aki több kisebb sérülése ellenére vállalta a játékot, és mélységet, tartást adott a csapatnak. Szoros csata volt, de talán egy picivel többet tett a sikerért a hazaiak cseresora, persze a fő érdem a fent említett trióé – a siker azt jelenti, hogy a Portland is tartja magát a nyugati középmezőnyben.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 44/12, McCollum 29/9, Nurkic 17
A Warriors legjobb dobói: Durant 50/18, Curry, Thompson 17/9-17/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons
–Atlanta Hawks 104–98
Orlando Magic–Charlotte Hornets 102–104
Philadelphia 76ers–Miami Heat 104–102
Brooklyn Nets–Indiana Pacers 103–108
New York Knicks–Washington Wizards 113–118
Boston Celtics–Los Angeles Clippers 119–129
Chicago Bulls–Toronto Raptors 98–122
Houston Rockets–Sacramento Kings 100–91
Memphis Grizzlies–Oklahoma City Thunder 114–121
New Orleans Pelicans–Los Angeles Lakers 139–117
Utah Jazz–Phoenix Suns 107–97
Portland Trail Blazers–Golden State Warriors 123–117

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik