Három éven belül másodszor döntős a Boston

Vágólapra másolva!
2010.05.29. 08:30
null
Pierce 31 pontjával csapata legjobbja volt (Fotó: Action Images)
Címkék
A Boston jutott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság döntőjébe, miután a Keleti főcsoport fináléjának hatodik meccsén 96–84-re legyőzte az Orlando Magicet. A Celtics ezzel 4–2-re nyerte meg az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcot.

Tizennyolcadik bajnoki címét szerezheti meg a Boston. A Celticsnek már csak egy ellenfelet kell túlszárnyalnia ahhoz, hogy tovább növelje aranygyűrűinek számát. A Boston a keleti finálé hatodik mérkőzésén ugyanis hazai pályán győzte le 96–84-re az Orlando Magicet, megszerezve ezzel a továbbjutáshoz szükséges negyedik győzelmet.

A találkozó legjobbja egyértelműen a 31 pontot dobó és 13 lepattanót szerző Paul Pierce volt, de a beszámolók kiemelik Nate Robinson teljesítményét is, aki mind a 13 pontját a második negyedben szerezte az ebben a szakaszban magabiztos előnyre szert tevő Celticsben.

A széria érdekesen alakult, mert a Celtics az első három mérkőzés után már 3–0-ra vezetett, az Orlando azonban ezután kettőt nyert, s ha a mostani mérkőzést is behúzta volna, az utolsó meccsen hazai környezetben vívhatta volna ki a nagydöntőbe jutást. A sportban azonban nincs „ha", mint ahogy még nem fordult elő az NBA-ben az sem, hogy egy csapat 0–3-ról fordítson meg egy párharcot.

„Ezek a srácok az egész párharcban úgy játszottak, mint akik meg akarják nyerni a bajnokságot. Ez az, amiért oda jutottak, ahol most vannak" – kesergett a találkozó után az Orlando vezére, a 28 pontig és 12 lepattanóig jutó Dwight Howard.

A nagydöntő péntek hajnalban kezdődik, de hogy melyik csapat lesz a Celtics ellenfele, azt még nem lehet tudni. Nyugaton ugyanis még csak 3–2-re vezet a Los Angeles Lakers a Phoenix Suns ellen. Az azonban biztos, hogy a nyugatról bejutó együttesnél lesz a fináléban pályaelőny, a Celticnek tehát nem lesz könnyű dolga, ha három éven belül másodszor is bajnoki címet szeretne nyerni...

NBA, RÁJÁTSZÁS 
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Boston Celtics (4.)–Orlando Magic (2.) 96–84
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2, a Boston javára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik