HIRDETÉS
Itt van Amerika
GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU) 2019.01.15 09:20 Frissítve: 2019.01.15 11:51

Harden 57 pontos szezoncsúccsal vezette győzelemre a foghíjas Houstont

Clint Capela kidőlése és a back-to-back sem állította meg James Hardent, a regnáló MVP 57 pontot szórt, a Houston pedig rá építve hozta a Memphis elleni hazai mérkőzését az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. A Boston megint kikapott, ezúttal Brooklynban, a Portland Sacramentóban maradt alul, a New Orleans viszont győzött Los Angelesben, méghozzá Anthony Davis 46 pontjának köszönhetően – nyert még a Jazz is, míg a Hornets bravúrgyőzelmet jegyzett San Antonióban.

James Harden 57 pontot dobott, a Houston nyert (Fotó: twitter.com/HoustonRockets)

 

Brooklyn Nets–Boston Celtics 109–102

A harmadik negyedben eldőlt. Az első félidő még szorosan alakult, a Nets nem igazán tudta kihasználni a Boston gyengélkedéseit, ám a harmadik negyedben már robbantottak a hazaiak: D'Angelo Russell (34 pont, 7/13 tripla, 18 pont ebben a játékrészben) és Jarrett Allen (19 pont, 12 lepattanó, 4 blokk) vezetésével futottak egy 15–0-t, a negyedet pedig összességében 44–21-re nyerték meg és innentől már lemenedzselték a záró etapot. A végére ugyan feljött a Celtics, de érdemi veszélyt már nem jelentett a Brooklynra, a hazai publikum pedig amellett, hogy ünnepelte kedvenceit, még a „Kyrie elmegy” rigmust is skandálta egy darabig arra utalva, hogy szerintük ezt a Bostont el fogja hagyni nyáron az irányító... A Nets egyébként zsinórban tíz vereség után tudta megverni végre a Celticset és továbbra is playoff-helyen van.

A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Van ok pánikra? Zsinórban harmadik mérkőzését is elvesztette a Boston, így 0–3-mal zárta idegenbeli túráját, úgyhogy (mentálisan legalábbis biztosan) lenullázta az ezt megelőző jó hazai időszakát és már hét meccsre van a keleti éllovas Torontótól. A sérüléssel bajlódó Kyrie Irving nem vállalta a játékot, de az előző két pofon után annyira nem tudta magát összeszedni a társaság, hogy Brad Stevens alig fél perc elteltével időt kért a meccs elején és bár a védekezésük miatt az első félidőben még partiban voltak, a fordulás után szétdobta őket a Brooklyn. Irving nélkül most Jayson Tatum (34 pont, 12/19 mezőnyből, 3 blokk) és Jaylen Brown (22 pont, 9/18 mezőnyből) is jobban játszott, de a Rozier-Horford-Morris-Hayward sor egyáltalán nem találta magát, csapatszinten csak 40 százalékkal dobtak és 30 százalékkal tripláztak, úgyhogy összességében annak örülhettek, hogy a végére legalább a kiütést elkerülték...

A Nets legjobb dobói: Russell 34/21, Allen 19, Kurucs 19/6
A Celtics legjobb dobói: Tatum 34/9, Brown 22/6, Wanamaker 13/9

Houston Rockets–Memphis Grizzlies 112–94

Mit bír még el Harden és a Houston? Chris Paul és Eric Gordon már hetek óta sérült, a találkozó előtt pedig a Rockets bejelentette, hogy Clint Capela is kidőlt négy-hat hétre, úgyhogy az egyébként is nagyon rövid rotációból három kezdőjátékost kell nélkülözniük, amelyből minimum kettő abszolút nélkülözhetetlen láncszeme a gépezetnek – mégis megnyerték ezt a meccset is és ott vannak a nyugati negyedik-ötödik helyen. Az ok persze egyszerű, James Harden, a regnáló MVP ugyanis úgy döntött, hogy ebben a formában ő akkor nem igazán fog passzolni, inkább megveri egyedül a Memphist: 17/33-as mezőnymutatóval, 6/15 triplával és 17/18 büntetővel zárt, amely összességében 57 pontos szezoncsúcsot (és 36 pontos, franchise-rekord félidőt) ért és emellé ezúttal mindössze két gólpasszt osztott ki. Ezzel pedig valóban megnyerte egyedül a meccset, a második-harmadik negyedet 22 ponttal húzták be a hazaiak és jó védekezéssel arattak győzelmet egy back-to-back második felén, Harden pedig zsinórban 17. mérkőzésén is eljutott legalább 30 pontig – erre 1964 és Wilt Chamberlain óta nem volt képes senki. Szakállnak az sem számított, hogy egy időszakban minden játéknál két embert küldött rá a Grizzlies, így is megtalálta a módját annak, hogy a hátára vegye a csapatot – túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egymaga cipeli a Houstont, a kérdés az, hogy meddig lehet ezt bírni, illetve hogy elég lesz-e ez a playoffhoz ezen a Nyugaton...

Nagyobb ellenállás nélkül. Az első negyedben még jól mozgott és vezetett is a Memphis a fáradtabb, erősen tartalékos Rockets ellen, aztán a második játékrészben már nem sok esélye volt a vendégcsapatnak – a harmadikban próbáltak védekezést váltani, megnehezíteni Harden dolgát, de ezzel sem jutottak előrébb és amikor kaptak még egy 11–0-t, onnantól el is engedhették az estét. Marc Gasol nem tudta kihasználni Capela hiányát és borzalmasan játszott (5 pont, 2/5 mezőnyből, 7 eladott labda), a csapat pedig összességében hiába dobott magához képest extrán (50 százalék mezőnyből, 45 százalék tripla), a 24 eladott labda és a tíz elrontott büntető megpecsételte a sorsát – nem tudtak meglepetést okozni, úgyhogy továbbra is csak a Sunst előzik meg Nyugaton.

A Rockets legjobb dobói: Harden 57/18, House 15/9, Green 14/12
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 14/3, Temple 14/12, Jackson Jr. 12, Casspi 12/6

San Antonio Spurs–Charlotte Hornets 93–108

Nem volt erő a Spursben. Meglepő hazai vereséget szenvedett a San Antonio, hiszen a körülményeket ismerve (otthon nagyon erősek, a Hornets egy hosszú idegenbeli túra végén, hullafáradtan érkezett) abszolút favoritnak számítottak DeRozanék, de ezúttal hiányzott belőlük valami – elsősorban támadásban voltak lassúak és dekoncentráltak, amelyen nem tudtak változtatni az egész meccs folyamán. A 11–3-as rajtjuk után egy 7–25-ös etap következett és innen igazából egyetlen egyszer sem tudtak már felállni, DeRozan (14 pont 15 dobásból, 5 gólpassz, 6 eladott labda) nem játszott jól, Gay és Belinelli tűzereje hiányzott és bár Aldridge (28 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz), valamint White (18 pont, 7 gólpassz, 7/12 mezőnyből) szép számokat produkált, az energiát tekintve most elsöpörte őket a Charlotte. A publikumot viszont ez most alig zavarta: végig ünnepeltek a szurkolók, méghozzá a vendégként először visszatérő Tony Parkert, akinek skandálták a nevét, akinek videót vetítettek le és akinek már előkészítették visszavonultatásra a mezszámát...

Miért nem játszik mindig így a Charlotte? Fegyelmezetten, pontosan, agresszíven kosárlabdáztak a vendégek, akik a meccs előtt azt mondták, hogy „nyerjük meg Tonyért”, ez a mentalitás pedig visszaköszönt a pályán is – Kemba Walker (33 pont, 7/13 tripla) mellett a 19 pontos Jeremy Lamb is jól játszott, csak hét labdát adtak el, uralták a lepattanózást és igazából végig vezettek pár ponttal. Parker (8 pont, 4 gólpassz, 0 eladott labda) aztán a végén megkérdezte társait, hogy „oké, de miért nem játszunk így minden idegenbeli meccsünkön?...”

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 28, White 18/3, DeRozan 14, Mills 14/6
A Hornets legjobb dobói: Walker 33/21, Lamb 19/3, Williams 11/9

Utah Jazz–Detroit Pistons 100–94

Majdnem bejött a Pistons terve. Dwane Casey elképzelése szerint úgy tudta volna megnyerni ezt a mérkőzést a Detroit, hogy ha elveszi az egyetlen megmaradt igazi playmaker játékát a Jazznél, vagyis a három hiányzó irányító miatt óriási teher alatt játszó Donovan Mitchellt hozza kellemetlen helyzetbe. Ennek érdekében szinte végig egész pályán helyezte nyomás alá a hátvédet a vendégcsapat és bár Mitchell összességében eljutott 28 pontig, de egyrészt a csapat játékát nem nagyon tudta működtetni, másrészt pedig a negyedik negyedre szemlátomást elkészült az erejével – minden labdáért, dobásért kőkeményen meg kellett küzdenie és itt volt 14 olyan perc, amikor egyetlen kosarat tudott a gyűrűbe gyömöszölni. A társak azonban kisegítették, a harmadik negyedben már volt egy 13–0-s futásuk, amellyel átmenetileg fordítani tudtak azok után, hogy szinte végig hátrányban voltak, majd a negyedik játékrészben egy 10–2-vel már végleg magukhoz ragadták a vezetést – az utolsó percben aztán Mitchellnek volt egy clutch 2 plusz 1-e, majd Ingles zárta le a találkozót egy triplával. Mitchell mellett egyébként mindenképpen ki kell emelnünk a 19 ponttal, 5/11 triplával beszálló Kyle Korvert, valamint a 18 pontig, illetve karriercsúcsot jelentő 25 lepattanóig jutó Rudy Gobert-t, az ő extrájuk borzasztóan kellett ahhoz, hogy 40 százalék alatti mezőnymutatóval is hozni tudják a találkozót – ezzel már egyébként kilökték a Lakerst a playoff-helyekről.

Már csak támadni kellett volna. Védekezésben összességében megcsinálták a vendégek azt, amit kellett, elvették a Jazz játékát, rossz dobásokba kergették a hazaiakat, egy ideig azzal is együtt tudtak élni, hogy az agresszív védekezés miatt sok büntetőt dobhattak Favorsék, mert szerezték a labdákat és abból a gyors kosarakat, viszont felállt védelem ellen egyszerűen képtelenek voltak érdemi játékot bemutatni. Blake Griffin (19 pont, 7/17 mezőnyből), Andre Drummond (15 pont, 6/17 mezőnyből) és Reggie Jackson (11 pont, 5/15 mezőnyből) is csak erőlködött, lepattanózásban 55–38-ra verte őket agyon a Utah, végül 20-szal kevesebb büntetőt harcoltak ki és ők is gyengén dobtak mezőnyből – ezt pedig nem lehetett mindvégig ellensúlyozni, úgyhogy a pocsék támadójáték a jó védekezés ellenére újabb vereséget eredményezett számukra.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 28/9, Korver 19/15, Gobert 18
A Pistons legjobb dobói: Griffin 19/9, Drummond 15, Bullock 13/6

Sacramento Kings–Portland Trail Blazers 115–107

Megőrizte előnyét a Sacramento. A szoros első negyed után a másodikban sebességet tudott váltani a Kings, agresszívebbé vált védekezésben és 17 ponton tartotta a Portlandet, így nagyjából tíz pont körüli előnyt épített fel, ezt pedig végig is tudta vinni a második félidőben. Ugyan a hazaiak védekezése a fordulás után már kevésbé volt acélos, de amikor kellett, mindig tudtak válaszolni, amikor négy pontra zárkózott a Blazers, akkor néhány perc alatt megléptek és 16 egységre növelték a különbséget, majd a végjátékban is reagáltak, amikor visszajött hat pontra a vendégcsapat. Összességében egyéni extrára nem is volt szükségük, senki nem dobott náluk még húsz pontot sem, tíz fölé viszont hatan is eljutottak és mindig volt valaki, aki hozzászólt – közel tíz százalékkal dobtak pontosabban a Portlandnél, ez pedig újabb fontos győzelmet eredményezett. Foxék így zsinórban harmadszor nyertek és utolérték a Lakerst, fél meccsre vannak a Jazztől és a nyugati rájátszástól.

Back-to-back-bukta. Az előző esti denveri vereség után ismét kikapott a Blazers, bár valószínűleg az a mérkőzés erősen benne volt ebben is, mert támadásban meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtott a gárda. Damian Lillard sem dobott jól, de ő volt az egyetlen, akiben legalább volt pont (35 pont, 11/27 mezőnyből), de CJ McCollum hatalmasat betlizett (6 pont, 2/14 mezőnyből, a második félidő hatalmas nulla) és ezúttal Jusuf Nurkic (6 pont, 2/7 mezőnyből) sem igazán tudott érvényesülni – ez pedig értelemszerűen nem férhetett bele, a kiegészítők (Turner, Leonard, Layman, Aminu) pontos dobásai csak azt eredményezték, hogy közel tudtak maradni ellenfelükhöz, de a győzelemhez ez így kevésnek bizonyult. Ezzel a back-to-back-vereséggel utolérte őket a Houston és egy mérkőzéssel előzik meg a Spurs-Clippers párost. 

A Kings legjobb dobói: Hield 19/6, Bogdanovic 18/6, Fox 16/3
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 35/12, Turner 14/3, Layman 13, Aminu 13/3

Los Angeles Clippers–New Orleans Pelicans 117–121

Nagyon fontos győzelem. A  végre kiegészült New Orleansnak nagyon kellett már egy olyan idegenbeli siker, amikor egy riválist, egy jó nyugati csapatot sikerül megverni, hogy bizonyítsák maguknak is azt, hogy ezzel a kerettel bizony velük is számolni kell a playoffért zajló csatában. Ezúttal is Anthony Davis szenzációs teljesítménye jelentette az alapot (46 pont, 16 lepattanó, 4 gólpassz, 16/34 mezőnyből, 12/12 büntető), de Julius Randle (27 pont, 10/19 mezőnyből) és Jrue Holiday (19 pont, 8 gólpassz, 3 labdaszerzés, 2 blokk, igaz, csak 8/24 mezőnyből) harcos, jó játéka is nagyon kellett – az is belefért most, hogy a Mirotic-Moore páros együtt 3 pontot és 1/7 jó dobást tudjon hozzátenni. Voltak ugyan hullámvölgyeik (húszpontos előnyből kerültek hátrányba, majd fordítottak megint a negyedik negyedben), a tripláik sem ültek (8/25), de leszedtek 15 támadópattanót és mindössze hét labdát adtak el, nagyon koncentráltan kosárlabdáztak – a szoros végjátékban pedig nem remegett meg a kezük, így hozták a rendkívül fontos győzelmet. 2.5 meccsre vannak a playofftól, ha idegenben is elkezdenének nyerni, stabilizálni tudnák magukat, még bármire képesek lehetnének...

Valami szétcsúszott. Zsinórban harmadszor kapott ki a Clippers és egymás után másodszor maradt alul otthon, pedig ebben a csarnokban azért eddig eredményes tudott lenni Doc Rivers alakulata. A védekezés megint nagyon rosszul működött, de támadásban is sokat rontottak a helyzeten a tízzel több eladott labdájukkal és a leindításból kapott 24 ponttal, valamint azzal, hogy csak kintről próbálták meg megnyerni a meccset: dobtak 18 triplát, de a festékben kikaptak 68–40-re, ott visszakapták azt, amit a periméterről nyertek. Ennek ellenére húszpontos hátrányból álltak fel, méghozzá igazából néhány perc alatt és a záró etap elején már vezettek is (72–92-ről lett 101–100), úgy tűnt, hogy megtörték a fáradni látszó New Orleanst, de aztán talált még egy fokozatot a Pels, visszavágott és a végén Lou Williams kosarai sem hozták már meg a hazai győzelmet. Gondban vannak Harrisék, a szerencséjük jelenleg az, hogy a körülöttük lévő csapatok (Rockets, Blazers, Spurs, Lakers) is botladoznak mostanában, így a tabellán elfoglalt helyük egyelőre nem sínylette meg az elmúlt mérkőzéseket.

A Clippers legjobb dobói: Harrell 26, Gallinari 25/18, Harris 21/15
A Pelicans legjobb dobói: Davis 46/6, Randle 27, Holiday 19/6

 

2019.03.24 09:14:02

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Nowitzkiék remek teljesítményt nyújtva győzték le a címvédőt hazai pályán.

2019.03.23 09:21:01

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Biztossá vált, hogy a Lakers nem lesz ott a playoffban • Könnyen hozta a kötelezőt a Denver.

2019.03.22 08:25:39

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Atlantában botlott meg a Jazz; győzni tudott a Pistons, a Kings és a Hornets.

2019.03.21 09:16:52

Amerikai sportok HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Bucks kikapott Clevelandben, a Houston alulmaradt Memphisben, a Spurs nagy szériáját megtörte a Miami.

2019.03.20 09:35:58

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Legjobbja nélkül nyert a Milwaukee és a Philadelphia, szenzációsan passzolt a Warriors.

NBA