Gyász: rákban elhunyt a rendőrből lett NHL-bajnok edző

Vágólapra másolva!
2010.11.20. 07:23
null
Burns már nagybetegen, családjával (Fotó: Reuters)
A rákkal folytatott hosszas küzdelem után 58 éves korában elhunyt Pat Burns, a New Jersey Devils 2002–2003-as bajnokcsapatának vezetőedzője.

 

Burns a Stanley-kupával
Burns a Stanley-kupával

Burns québeci rendőrként kezdte a pályafutását, az NHL-ben először 1988-ban edzősködött, a Montreal Canadiens trénereként, és egyből nagydöntőbe vitte a csapatot. 1992-ben a Toronto Maple Leafs kispadjára ült át, 1997 és 2001 között pedig a Boston Bruinst vezette. A 2002–2003-as szezonban nagybajnoki címet nyert a New Jersey Devilsszel, majd egy idénnyel később hagyta abba a vezetőedzősködést. Összesen 1019 alapszakaszbeli meccsen vezette csapatait.

Háromszor nyerte el az NHL legnagyobb edzői elismerésének számító Jack Adams-díjat, három különböző csapattal.

Két rákbetegséget sikeresen leküzdött 2004-ben és 2005-ben, de a 2009-ben diagnosztizált tüdőrákkal már nem bírt. Pályafutásának egy jégkorongcsarnokkal állítanak emléket, melyet 2011-ben a Stanstead College-en adnak át.

„Tudom, hogy közel a vég, és el is fogadom ezt. Mindig azt mondom a srácoknak: ne sírjatok, mert vége, örüljetek, hogy megtörtént! Ez a legfontosabb az életben. Nagyon boldog vagyok, hogy megadatott a lehetőség átélnem mindazt, ami a pályafutásom alatt történt" – nyilatkozta Burns egy áprilisi interjúban, amikor már tisztában volt vele: állapota gyógyíthatatlan.

 

 

Legfrissebb hírek

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
Tegnap, 8:17

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07

NHL: a címvédő Florida idegenben öt gólt vágott a Tampának

Amerikai sportok
2025.12.16. 06:31

NHL: a hosszabbítást nem a Pittsburghnek találták ki

Amerikai sportok
2025.12.15. 08:19

NHL: másfél harmaddal a vége előtt még négygólos hátrányban volt, mégis nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.14. 11:24
Ezek is érdekelhetik