Gyász: elhunyt a Washington legendás NBA-játékosa

Vágólapra másolva!
2020.06.02. 18:17
Hetvennégy éves korában elhunyt Wes Unseld, a Washington Wizards kosárlabdacsapatának legendája.

A hosszú ideje betegeskedő egykori center halálát tüdőgyulladás okozta az észak-amerikai profi ligában (NBA) szereplő együttes keddi közleménye szerint.

Unseldet– aki egy szavazáson bekerült a liga történetének ötven legjobbja közé– 1968-ban választotta ki az amatőr játékosbörze második helyén az akkor még Baltimore Bullets nevű együttes, amelyben és annak jogutódjában 13 szezont játszott.

A csapattal 1978-ban bajnoki címet ünnepelhetett, ráadásul őt választották a Seattle Supersonics elleni döntő legértékesebb játékosának (MVP). Wilt Chamberlain mellett a másik olyan kosaras, aki első szezonjában egyszerre érdemelte ki az Év újonca és az alapszakasz-MVP címet.

Az All Star-gálán ötször szerepelt, az év legjobb csapatába egyszer került be, a Hírességek Csarnokának 1988 óta tagja, 41-es mezszámát csapata visszavonultatta. Az NBA-ben karrierje során átlagban 10.8 pontot és 14 lepattanót szerzett, súlyos térdfájdalmai miatt vonult vissza.

Játékos-pályafutása után 1987 és 1994 között vezetőedzőként irányította az akkor már Washingtonban játszó együttest, amelynek 1996 és 2003 között főigazgatója volt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik