Gond nélkül verte meg a Spurst a GSW, Thomas vereséggel debütált

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.02.11. 09:48
null
Könnyedén nyert a GSW a Spurs ellen (Fotó: nba.com)
Nagy volt a különbség a címvédő Golden State és a San Antonio között az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának ma hajnali rangadóján, Steph Curryék különösebb gond nélkül győzték le a jól kezdő, aztán elfogyó, erősen tartalékos texasiakat. Dallasban tört meg a Lakers szériája, hiába debütált jó játékkal Isaiah Thomas, két hosszabbítás után győzött a New Orleans, nyerni tudott a Sixers, a Bucks és a Wizards, míg a Denver nem hibázott Phoenixben.

 


Brooklyn Nets–New Orleans Pelicans 128–138 – kétszeri hosszabbítás után

Döntőnek bizonyultak a brooklyni triplák. Nyilván túlegyszerűsítés, ha egy ilyen meccset arra vezetünk vissza, hogy éppen hogyan dobott a hazai alakulat, de egyértelmű az összefüggés a Nets sikere, bukása és a hármasai között ezen az estén. Az első félidőben 8/26-ot hajítottak kintről Russellék, össze is szedtek húsz pont feletti hátrányt (28 egység is volt), a másodikban azonban elkezdtek beesni a távoli kísérleteik és a harmadik-negyedik negyedben 11/23-at küldtek a helyére - ennek köszönhetően visszakapaszkodtak és éppen egy triplával hosszabbításra tudtak menteni. Az első ráadásban 2/5-tel céloztak kintről, ott nem született döntés, majd a második túlóra során 0/5-ös mutatóval zártak, ami a vereséget eredményezte számukra – összességében Crabbe (8/18) és Russell (5/13) volt a főkolompos a kinti tűzerőt tekintve, de a végén már ők sem tudtak segíteni, hiába találtak be csapatszinten 21 alkalommal.

Valahogy behúzta a New Orleans. Ez egy nagyon sima meccsnek tűnt a vendégek részéről, ahol már-már kiütésessé vált a különbség egy félidő alatt, de aztán teljesen összezuhant a társaság, megérkezett a brooklyni triplaeső, elbizonytalanodott Alvin Gentry legénysége és kis híján vereséget szenvedett. Anthony Davis végig próbált vezér lenni elöl-hátul (44 pont, 17 lepattanó, 6 labdaszerzés, 3 blokk, 17/35 mezőnyből), Rajon Rondo egy tripla-duplával (25 pont, 10 lepattanó, 12 gólpassz) jelentkezett, de mivel a Nets több mint kétszer annyi hármast süllyesztett el, ez nem ért automatikusan győzelmet, meg kellett érte szenvedni. A rendes játékidő és az első hosszabbítás végén is elrontotta a Pelicans az utolsó dobást, de a második ráadásban már nem volt erre szükség, azt 14–4-re nyerték Davisék. Ezzel még csak a második sikerüket aratták DeMarcus Cousins elvesztése óta, próbálnak kapaszkodni és a playoff-vonal fölé kerülni.

A Nets legjobb dobói: Crabbe 28/18, Dinwiddie 24/6, Russell 21/15

A Pelicans legjobb dobói: Davis 44/9, Rondo 25, Holiday 22/3

Orlando Magic–Milwaukee Bucks 104–111

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

A back-to-back sem számított. Hiába volt fáradtabb a vendégcsapat, mégis talált plusz energiát arra, hogy nyerni tudjon azt követően, hogy előző este kemény meccset veszített Miamiban. Giannis Antetokounmpóra most sem volt ellenszer (32 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 2 blokk), a Middleton-Bledsoe páros is hozzátette a magáét (39 pont, 15 gólpassz), de elévülhetetlen érdemeket szerzett a 40 éves Jason Terry is: a veterán irányító 15 percet kapott a padról beszállva és 11 pontot szerzett a második félidőben, nagyon fontos pillanatban tolta meg csapata szekerét és adott új lendületet. A negyedik negyedre még egyszer fel tudott pörögni a gárda és 13/20-as mezőnymutatóval verte vissza a Magic rohamát, majd az utolsó percben jött egy clutch 2+1 Antetokounmpótól, ez volt a végszó - az utóbbi tíz meccsén így 8-2-re áll a Bucks és szerda hajnalban az Atlantát fogadja.

Harcolt, de most kevésnek bizonyult az Orlando. Sorozatban három győzelem után szenvedett vereséget a Magic, pedig ezúttal sem állt távol a sikertől a társaság - a nagyszünetben még négy ponttal vezetett, a harmadik negyedben fordult meg a mérkőzés. Frank Vogel szerint azonban nincs semmi probléma, úgy játszottak, ahogy azt ő szeretné, harcosan, keményen védekeztek, támadásban pedig megvoltak az extra passzok, de jelen pillanatban Vucsevics és Gordon nélkül ennyi volt bennük, a Milwaukee jobbnak bizonyult. Következőleg Chicagóba látogatnak, ott épülhetnek tovább.

A Magic legjobb dobói: Hezonja 23/3, Fournier 20/6, Mack 19/6

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 32, Middleton 21/3, Bledsoe 18/6

Philadelphia 76ers–Los Angeles Clippers 112–98

A végén döntött a Sixers. Ugyan a mérkőzés túlnyomó részében a hazaiak jártak előrébb és az első negyed után kilenc, a nagyszünetben 14 ponttal vezettek, a harmadik negyedben jött egy komoly hullámvölgy (1/10 tripla, 5 eladott labda), a Clippers pedig a különbség nagy részét eltüntette - a meccs utolsó hat percének 95-93-ról vágtak neki a felek. Itt azonban begyújtotta a rakétákat a Philly, szűk egy perc alatt futott egy 7-0-t, összességében 17-5-tel zárta az összecsapást és bár voltak megingásai, tulajdonképpen magabiztosan nyert, igaz, Joel Embiid egyszer ráhozta a frászt a közönségre és a társaira is: csúnyát esett, majd lesétált a pályáról, az ő kórtörténetét ismerve pedig sokak szeme előtt megjelent egy újabb súlyos sérülés. Szerencsére nem így történt, később visszatért, 29 ponttal, 16 lepattanóval és 3 blokkal húzta övéit, a Simmons-McConnell duó 31 pontot és 18 gólpasszt tett hozzá, így behúzták a back-to-back második felét is és már csak fél meccsre vannak a Miamitól.

Nem volt ennyi pont a Clippersben. Ugyan a harmadik negyedben ki tudták használni a vendégek a Philly „szokásos" gyenge szériáját és ezt meglovagolva partiban voltak a záró etap közepéig, de összeségében nem volt bennük elég tűzerő ahhoz, hogy legyőzzék a jó ritmusban játszó hazaiakat. Lou Williams (23 pont, 9/21 mezőnyből, 6 gólpassz, 7 eladott labda) igyekezett, de sokat hibázott, Danilo Gallinari és Tobias Harris nem játszott rosszul (összesen 39 pont, 14/31 mezőnyből, 3/14 tripla), de különösebben jól sem, a többiek pedig nem tudtak túl sokat hozzátenni támadásban – DeAndre Jordan 21 lepattanója dicséretes, de itt le is zárhatjuk a pozitívumok felsorolását. Doc Rivers szerint ugyan mindkét csapat back-to-backet játszott, mégis a Sixers tűnt frissebbnek, talán azért, mert Simmonséknak nem kellett utazniuk, mindenesetre ők nagyobb energiával játszottak, mint a vendégek, akik így 3-2-re állnak Blake Griffin elcserélése óta.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 29/3, Redick 17/15, McConnell 17/9

A Clippers legjobb dobói: Williams 23/12, Gallinari 22/9, Harris 17

Chicago Bulls–Washington Wizards 90–101

Satoransky újabb piros pontja. Alapvetően azért egy keveset használt csereirányítóról beszélünk a cseh karmester eseetében a Wizardsnál, de John Wall kiesése óta valósággal szárnyal: óriási szerepe volt a fővárosiak sikersorozatában, támadásban és védekezésben is kulcsfontosságú volt, most pedig egyenesen csapata legjobbjának bizonyult. 25 pontját szenzációs hatékonysággal (10/12 mezőnyből, 5/6 tripla) szerezte, kiosztott hat gólpasszt és ellensúlyozta, hogy Bradley Beal pocsék (7 pont, 3/13 mezőnyből, 0/7 tripla) napot fogott ki, saját kezébe vette a dolgokat. Az ő vezérletével végül ha nem is sziporkázó játékkal, de hozta a kötelezőt a Washington, igaz, a karmester idő előtt fejezte be a meccset: egy betörésnél olyat faultolt rajta Bobby Portis, amiért kiállították, a földre zuhanó Satoransky pedig beverte a fejét, le kellett vinni a pályáról. Komoly gond nincs, de valószínűleg az agyrázkódás-protokoll érvényes rá, így lehet, hogy kell kihagynia mérkőzést.

LaVine nélkül. Nem csak az idén nagyot játszó Kris Dunn, de ezúttal a sérülésből nemrég visszatérő és csapatát előző este szenzációs játékkal győzelemre vezető Zach LaVine sem lépett pályára a Bullsnál, így elég félkarú volt a gárda, legalábbis támadásban - a kiegészítők megvoltak, de nem akadt senki, aki összefogná őket és a társaság élére álljon. Emiatt nem tudtak igazán komoly veszélyt jelenteni az egyébként szintén nem szárnyaló Wizardsra, nagyon gyengén tripláztak és bár járt a labda, hiányzott belőlük az igazi átüterő a back-to-back második felén.

A Bulls legjobb dobói: Holiday 15/6, Portis 13/3, Markkanen 12/3, Lopez 12, Nwaba 12

A Wizards legjobb dobói: Satoransky 25/6, Porter 14/3, Scott 14/6

Dallas Mavericks–Los Angeles Lakers 130–123

Thomas jó játékkal, de vereséggel debütált. Ez is egy kötelező meccs lett volna a Lakers számára és egy ilyen parádés időszak után fájó éppen Dallasban kikapni, főleg olyan védekezéssel, mint amit most bemutatott a társaság - eddig ez volt az egyik legfőbb erénye, de most semmi sem látszott belőle. Bemutatkozott viszont Isaiah Thomas, aki 31 percet kapott a kispadról beszállva és rögtön 22 ponttal (7/12 mezőnyből, 4/8 tripla), valamint 6 gólpasszal jelentkezett, megtolta a Lakers támadójátékát, de az arany-lilák közben elfelejtettek védekezni, így simán túldobta őket a támadásban már hetek óta ligaalja Mavs. Thomas mellett egyébként Ingram (22 pont, 4/5 tripla) és Randle (26 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz) is remek számokat hozott, de győzelmet ez most nem ért - most taníthatják tovább a figurákat Thomasnak, mert legközelebb csak csütörtök hajnalban játszanak New Orleansban.

Megtáltosodott a Mavs. Az elmúlt 13 meccsből ez még csak a harmadik győzelem volt a Dallas számára, de ez idő alatt most először jutott 110 pont fölé, sőt, volt egy hosszabb időszak, amikor még a százat sem érte el az együttes. Ezúttal viszont minden a helyén volt, Dirk Nowitzki parádézott (22 pont, 4/4 tripla), Harrison Barnes is megtalálta a dobásait (21 pont, 6/9 mezőnyből), a kispadról pedig Dwight Powell (23 perc, 19 pont, 7 lepattanó) szállt be remekül - összességében 54%-os mezőnymutatóval, 44,4%-os triplázással, 32 gólpasszal és csak kilenc eladott labdával zártak csapatszinten, extra teljesítményt nyújtottak. A némileg meglepő győzelem után már nem utolsók Nyugaton, ma este viszont Houstonban meccselnek, az nem lesz könnyű feladat.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 22/12, Barnes 21/6, Powell 19

A Lakers legjobb dobói: Randle 26, Thomas 22/12, Ingram 22/12

Golden State Warriors–San Antonio Spurs 122–105

Más szintet képviselt a két csapat. A Warriors sem játszott jól, Kevin Durant kifejezetten "takarék" estét produkált és Steph Curry is visszafogott volt, az első negyed után mégis hatalmas volt a különbség a hazaiak javára. A nyitó játékrészt még tíz ponttal nyerte a Spurs, a két középső negyedet viszont összesen 26-tal a GSW, Klay Thompson (25 pont, 5/6 tripla) és Draymond Green (17 pont, 8 lepattanó, 11 gólpassz) remeklésével nem adtak esélyt ellenfelüknek - a záró etapban már nem kellett megszakadniuk, az említett Curry-Durant páros kisebb pihenőt is kapott. Így is 56,5%-kal dobtak mezőnyből, 44,4%-kal tripláztak és 35 gólpasszt osztottak szét, összességében különösebb megerőltetés nélkül nyerték a rangadót és menekülnek tovább a Rockets elől - Steve Kerr közben behúzta 250. győzelmét is edzőként, ezt pedig hamarabb (302 meccs, három és fél év) tette meg, mint a listán eddig élen álló Phil Jackson, a GSW trénere NBA-történelmet írt.

Ennyi hiányzót nem bír el egy csapat. Kawhi Leonard és Dejounte Murray révén két kezdő (előbbi ráadásul a helyi MVP), Rudy Gay és Tony Parker révén pedig két nagyon fontos cserejátékos hiányzott a Spursnél és bár az első negyedben még nagyon ment a szekér (37 pontot dobtak), itt kiürítették a tárat, a folytatásban pedig messze elmaradtak a Golden State szintjétől. Hiába járt jól a labda (30 gólpassz, 10 eladott labda), hiányoztak a kinti dobások (5/27, 18,5%), valamint a sokszor remekül záró védekezés sem működött ebben a formában, azt csináltak velük a hazaiak, amit csak akartak - így nem volt érdemi esélyük a sikerre, de továbbra is vezetnek másfél meccsel a Minnesota előtt, őrzik a nyugati harmadik helyet.

A Warriors legjobb dobói: Thompson 25/15, Curry 17/9, Green 17/3

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 20, Anderson 20, Ginobili 13/9

Phoenix Suns–Denver Nuggets 113–123

Payton jól debütált. Első meccsét játszotta Suns-mezben az Orlandótól érkező Elfrid Payton és rögtön meglátszott a csapat játékán, hogy van egy érdemi irányító - gyorsabb volt a tempó, kevesebb volt a hiba, Payton jól találta meg a többieket, jól diktálta a ritmust és kellően agresszíven is játszott. Ő végül 19 ponttal és 9 gólpasszal zárt, de győzelmet sem ez, sem a többiek eredményes játéka (TJ Warren 31 pontot szórt 13/17-es mezőnymutatóval, Dragan Bender 23 pontig jutott sokoldalú játékkal, Josh Jackson pedig 20 pontot, 7 lepattanót, 5 gólpasszt és 4 blokkot tett a közösbe) nem ért, védekezésben nem nagyon voltak képben, így pedig hiába volt fáradtabb a Nuggets, a vendégcsapat egyszerűen túldobta ellenfelét.

A Denver került ki győztesen a második félidő hullámvasútjából. Wilson Chandler extra estéjére (26 pont, 11/15 mezőnyből, 3/4 tripla) építve futott egy óriási időszakot a második félidőben a Nuggets, amikor 21 pontot vert ellenfelére és úgy tűnt, hogy eldöntötte az összecsapást, de aztán jött a leolvadás és a Suns egészen 109-103-ig felkapaszkodott. Mielőtt azonban nagyon megijedtek volna a vendégek, ismét jött Chandler és bevert két saroktriplát, ezzel végleg eldöntötte a küzdelmet, mellette a 25 pontos Will Barton (10/14 mezőnyből, 4/6 tripla) és a kevés hibával remeklő Nikola Jokics (21 pont, 9 lepattanó, 8 gólpassz) is kiemelendő, a Nuggets ezzel az utóbbi öt meccséből negyedszer nyert és jó hangulatban fogadhatja a Spurst.

A Suns legjobb dobói: Warren 31, Bender 23/9, Jackson 20

A Nuggets legjobb dobói: Chandler 26/9, Barton 25/12, Jokics 21/3

NBA
ALAPSZAKASZ

Brooklyn Nets–New Orleans Pelicans 128–138 – kétszeri hosszabbítás után
Golden State Warriors–San Antonio Spurs 122–105
Orlando Magic–Milwaukee Bucks 104–111
Philadelphia 76ers–Los Angeles Clippers 112–98
Chicago Bulls–Washington Wizards 90–101
Dallas Mavericks–Los Angeles Lakers 130–123
Phoenix Suns–Denver Nuggets 113–123

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik