Erősödő Clippers: Chris Paul is Los Angelesben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.15. 10:45
null
Chris Paul immár a Los Angeles Clippersre koncentrál (fotó: Action Images)
Címkék
Szerdán lezárult az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legjobb irányítójának számító Chris Paul hosszadalmasra nyúlt átigazolási ügye, a Los Angeles Clippersnek sikerült megszereznie őt.

 

A liga által birtokolt New Orleans Hornets nagy árat kért legjobbjáért, korábban úgy tűnt, túl nagyot is, ugyanis a két fél között hétfőn megszakadtak a tárgyalások, mivel a Clippersnek négy kosarast kellett volna Paulért adnia. Az egyezkedés ugyanakkor nem zárult le végleg, és szerdára sikerült közös nevezőre jutniuk az érdekelteknek.

Ennek eredményeként Paul és a 2015-ös amatőrjátékos-börzére érvényes két választási jog Los Angelesbe, míg a Clippers két eddigi alapembere, az előző szezonban átlagban 22.3 pontot szerző Eric Gordon s a meccsenként 12.4 pontot és 7 lepattanót „termelő” Chris Kaman, illetve Al-Farouq Aminu, valamint egy 2012-es első körös draftjog New Orleansba került.

Pault eredetileg a másik Los Angeles-i csapat, a Lakers akarta megszerezni, a múlt héten már kész is volt az a megállapodás, amely három csapatot érintett volna, ám a liga az utolsó pillanatban megvétózta az üzletet.

A december 25-én kezdődő NBA-szezon előtti átigazolási időszak legnagyobb vesztesének egyelőre éppen a Lakers tűnik, amely egyetlen jelentős igazolást sem tudott végrehajtani eddig, ugyanakkor elveszítette egyik legjobb játékosát, a világbajnok, a csapattal pedig kétszeres NBA-bajnok Lamar Odomot.

A legutóbbi szezon legjobb csereemberének választott csatárt többek, így a nagy sztár Kobe Bryant szerint is tulajdonképpen ingyen adták oda a vezetők a címvédő Dallas Mavericksnek, amelynek mindössze egy draftjog átruházásába került a 2010–2011-es idényben mérkőzésenként 14.6 pontot és 8.6 lepattanót szerző kosaras.

A Clippers az elmúlt időszakban megszerezte már Chauncey Billupsot, aki legutóbb New Yorkban pattogtatta a labdát, valamint Caron Butlert a Dallastól, továbbá újra szerződtették kelendőnek tartott centerüket, DeAndre Jordant.

Az NBA elmúlt időszakának játékosmozgásairól itt olvashatják áttekintő cikkünket!

Legfrissebb hírek

Jerzy Dudek: A legnagyobbak nem szeretik a taktikát, csak játszani akarnak

Spanyol labdarúgás
4 perce

AEK Athén: Vargáék tulajdonosa bekeményített, pénzbírságot szabott ki a játékosokra a kupakiesés után

Minden más foci
52 perce

Marozsán Fábián az elődöntőben búcsúzott az aucklandi tenisztornától

Tenisz
1 órája

Kutyaszorító – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: a magyar férfi kézilabda- és a vízilabda-válogatott is Eb-meccset játszik

Minden más foci
8 órája

Bánhidi nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
8 órája

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Euroliga: nyert Milánóban, és feljött playint jelentő helyre a Crvena zvezda

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik