Elverte a triplazivatar a Miamit San Antonióban

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
2013.06.12. 07:39
null
Danny Green egyik sikeres triplája a hétből – és a San Antonio NBA-döntőbeli rekordnak számító 16-jából (Fotók: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga nagydöntőjének harmadik mérkőzésen olyan történt, amit talán senki sem várt volna, hiszen a Miami Heat az NBA-finálék történelmének harmadik legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el San Antonióban, ahol a Spurs 36 ponttal igázta le a címvédőt, ráadásul a hat, illetve hét triplát értékesítő Gary Neal, Danny Green páros főszereplésével csapatszinten 16 hármast dobott be csapatszinten a nyugati második kiemelt, amivel a döntő-rekordot is megdöntötte a texasi alakulat. Jöjjenek a részletek!

San Antonio Spurs–Miami Heat 113–77 (24–20, 26–24, 28–19, 35–14)

A Spurs nem kezdett rosszul, de az első negyedet követő négy egységnyi hazai vezetés, ami csupán két pontnyival nőtt a nagyszünetre, semmilyen mértékben sem vetítette előre, hogy a lefújás pillanatában megrendítő erejű kiütésről és a finálék históriájának harmadik legnagyobb különbségű győzelméről beszélhetünk majd a két fél esetében, pedig így lett. Danny Green (9-ből 7 tripla) 27 pontos performanszánál már csak Gary Neal 24 egysége és 10-ből 6-os triplamutatója volt nagyobb meglepetés texasi részről, így a Popovich-legénység elbírta, hogy a kisebb sérülést összeszedő Tony Parkert még csak játszatni se kelljen a hajrában, a nyugati gárda folyamatosan növelte előnyét és a lefújás előtt nem sokkal már 37 egységnyivel is vezetett, majd végül ennél eggyel kevesebbel diadalmaskodott.

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: A 19 kísérletből 13 triplát beverő Danny Green, Gary Neal páros, mely tarthatatlan volt ezen az estén, továbbá határtalan önbizalmat is adott a Spursnek a két kisember elképesztő dobóformája, ezen felül Greent LeBron James fenomenális őrzése miatt is külön dicséret illeti.

A nap lúzere: LeBron James, aki az idei döntőben a harmadik mérkőzésén sem jutott el 20 pontig, sőt, a harmadik etap vége előtt nem sokkal csupán négy egységnél tartott és semmi sem látszott abból a dominanciából, amit egy sokak által Michael Jordanhez is hasonlított klasszistól ilyen helyzetben elvárható lenne.

A modern kosárlabda egyik legbizarrabb rejtélyeként - furcsa leírni és még érdekesebb lehet olvasni - de a két nap múlva rendezendő negyedik derbin, szintén saját közönsége előtt leginkább amiatt tarthat a Spurs, hogy az úgynevezett "túlnyerés" átka le ne csapjon, hiszen az utóbbi években számtalan példát láthattunk arra, hogy ilyen esetben a két alakulat soron következő találkozóján azonnal forduljon a kocka, márpedig a San Antonio a Miami pályaelőnyének elvétele után és egy ilyen sikert követően egyértelműen azért hajthat, hogy a negyedik, illetve az ötödik derbit is behúzva, otthon ülhessen fel a liga trónjára.

A rangadó(nak induló csata) krónikájához visszatérve érdekesség lehet, hogy LeBron James (15 pont, 21-ből 7 mezőnyből, 11 lepattanó, 5 gólpassz) a harmadik etap vége előtt, amikor már eldőlni látszott a derbi, mindössze 4 dobott pontnál tartott, ami leginkább Danny Green védőmunkáját és az extra segítéseket dicséri a Spurs oldalán, igaz az MVP ekkor még egyszer megrázta magát és gyors egymásutánban szerzett kilenc pontjával 13-ra faragta a felek közti differenciát. Ekkor azonban újabb lendületet vett a San Antonio, mely 32-ből 16 triplát értékesítve döntőbeli rekordot állított fel és minden várakozást felülmúló diadalt aratott az alapszakasz kiemagaslóan legjobb csapata ellen.

A Spurs legjobb dobói: D. Green 27, Neal 24, Leonard 14
A Heat legjobb dobói: Wade 16, L. James 15, Bosh 12
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Spurs javára

Ha az ellenfélnek minden bejön, nehéz mit tenni
Ha az ellenfélnek minden bejön, nehéz mit tenni
Legfrissebb hírek

Shai Gilgeous-Alexander 40 ponttal segítette győzelemre a rájátszásba jutó OKC-t – videó

Amerikai sportok
2026.03.18. 08:31

Rangadót nyert a Lakers, megtörte rossz sorozatát a Golden State az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.03.17. 08:05

Wilt, Bam, Kobe – minden, amit Bam Adebayo 83 pontos meccséről tudni érdemes

Amerikai sportok
2026.03.14. 10:29

Történelmi teljesítmény, Bam Adebayo minden idők második legtöbb pontját hozta össze az NBA-ben – videó

Amerikai sportok
2026.03.11. 08:16

Tíz hónap után visszatért Tatum; 44 pontot szórt Luka Doncic

Amerikai sportok
2026.03.07. 08:31

Nagy diadalnak szólt a dob San Antonióban; LeBron James megdöntött egy újabb NBA-rekordot

Amerikai sportok
2026.03.06. 07:39

NBA: véget ért a Spurs győzelmi sorozata; sokat ért Giddey tripla duplája Chicagóban

Amerikai sportok
2026.03.02. 09:05

NBA: rekorddöntés az újonctól, Durant mérföldkőhöz ért, sorozatban tizenegyedik meccsén nyert a Spurs

Amerikai sportok
2026.02.27. 07:58
Ezek is érdekelhetik