Egyenlített a Brooklyn, Chicagóban is nyert a Bucks

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2015.04.28. 09:16
null
Deron Williams 35 pontos playoffkarriercsúcsot ért el (Fotó: Action Images)
Deron Williams 35 pontos playoffkarriercsúcsával hosszabbításban nyert és kiegyenlítette a párharcot a Brooklyn a keleti első kiemelt Atlantával szemben az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában. A Milwaukee Chicagóban is lenyomta a Bullst, így 3–0 után szorossá tette a párharcot, a Portland pedig a magára találó Lillard vezérletével elkerülte a kiesést a Memphis ellen. Íme, a részletek!

Brooklyn Nets–Atlanta Hawks 120–115

Egyenlített a Nets. Kevesen gondolták a széria előtt, hogy valóban képes szorossá tenni ezt a Brooklyn, de látva az elmúlt három mérkőzést, már kicsit sem meglepetés, hogy 2–2-vel utazhatnak vissza Atlantába a felek. Mindkét fél remekül mozgatta a labdát, jól dobott és az egyéni extrák sem maradtak el – bár „balhé" nem történt, igaz playoff-szintű kosárlabdát láthattunk. A negyedik negyedben ugyan már nyolc ponttal is vezettek a vendégek, de Deron Williams ellenállhatatlan játékával egyenlített a Nets, majd egy-egy elrontott dobás után jöhetett a hosszabbítás. Itt is Horfordék kezdtek jobban, 113–111-re vezettek is, ám az utolsó szűk két percben lelépte őket a hazai csapat és egy 7–0-s futással megnyerte a találkozót.

Deron Williams villantott valamit a régiből. Azok után, hogy évek óta csak árnyéka önmagának a Nets irányítója, az előző két találkozón kisebb sérüléssel bajlódva borzalmas dobóformát mutatott – sokan ismét kikezdték emiatt. Ezúttal azonban bizonyított, az egész mérkőzés során tarthatatlannak bizonyult, 35 pontos playoff-karriercsúcsot hintett, közte hét triplával – a negyedik negyedben egymaga 4/4 hárompontost süllyesztett el. Mellette Brook Lopez és Bogdanovic is hatékonyan termelt és bár a túloldalon is jöttek a pontok a kulcsemberektől, a hosszabbításban Kyle Korver képtelen volt betalálni kintről – hazai pályán már győzelmi kényszer alatt fog játszani az első kiemelt.

A párharc állása: 2–2.

A Nets legjobb dobói: Williams 35/21, Lopez 26, Johnson 17/6
A Hawks legjobb dobói: Teague 20/3, Carroll 20/12, Horford 17

Chicago Bulls–Milwaukee Bucks 88–94

Carter-Williams lejátszotta Rose-t. A Bucks másodéves irányítója eléggé gyengélkedett eddig ebben a szériában, ma viszont egészen ellenállhatatlan formában kosarazott. 22 pontját 67 százalékos mezőnymutatóval érte el, emellé leszedett nyolc lepattanót és kiosztott kilenc gólpasszt is – ráadásul védekezésben is remekelt, Derrick Rose-t 5/20-as dobóteljesítményen tartotta és három dobást blokkolt. A harmadik negyedben egy leérkezéskor kiment a jobb bokája, de bár be kellett mennie az öltözőbe, később visszatért és ott folytatta, ahol abbahagyta...

Betlizett a Bulls-hátvédsor. Az eddigi találkozókon a Rose-Butler duó parádéjával hozta a győzelmeket a Chicago, most azonban nem túlzás azt állítani, hogy itt veszítették el a mérkőzést a hazaiak. Rose borzalmas napjáról már szóltunk, de Jimmy Butler is hasonlóan teljesített, hiszen bár ő négy szerzett labdájával, tíz lepattanójával és büntetőivel kozmetikázott, mindössze 5/21-et dobott mezőnyből. Végig hátrányban is játszott a Bulls és bár a hajrában 90–87-ig közelített, nem tört meg Jason Kidd fiatal csapata – ezzel 3–2-re zárkózott a párharcban és hazai pályán akár egyenlíthet is 0–3-ról. Rose bizonyára elgondolkodott azon, hogy ha ő nem csinál két hatalmas hibát az előző meccs utolsó öt másodpercében, már söpörték volna a szériát...

A párharc állása: 3–2 a Bulls javára.

A Bulls legjobb dobói: Gasol 25, Butler 20/6, Rose 13
A Bucks legjobb dobói: Carter-Williams 22, Middleton 21/6, Antetokounmpo 21

Portland Trail Blazers–Memphis Grizzlies 99–92

Elfogyott az erő a Memphisből. Mike Conley nélkül is jól játszott a találkozó nagy részében a vendégcsapat, a kezdőbe bekerülő Calathes 4/5 triplával rukkolt elő, de Courtney Lee és Marc Gasol is termelte a pontokat. A nagyon megnyert harmadik negyeddel tízpontos előnybe is került a Grizzlies, de a záró etapban kifulladtak Randolph-ék és bedarálta őket a Portland – a Lillard-McCollum páros szétfutotta őket a periméteren, végül a hazaiak 31–17-re húzták be az utolsó tizenkét percet. Ezzel elkerülték a söprést, Memphisben pedig akár szorossá is tehetik a párharcot – jó esély van rá, hogy Conley azon a találkozón sem tud pályára lépni.

Lillard összekapta magát. A Blazers irányítója élvezte, hogy megszabadult Conley-tól és az előző három meccs borzalma után ma a gárda élére tudott állni. Bár a triplái most sem ültek, 12/23-as mezőnymutatóval beszórt 32 pontja mindenképpen óriási fejlődés, emellett kiosztott hét gólpasszt és a hajrában hidegvérrel büntetőzött. Ugyan Aldridge (6/22) és Batum (3/13) most is botrányosan dobott, de a kispadról érkezett a mentőosztag, McCollum 18 pontig (8/12), Leonard pedig 13 pontig (5/6) és 13 lepattanóig jutott – eközben a vendégek padjáról csak Udrih tudott érdemben hozzátenni.

A párharc állása: 3–1 a Grizzlies javára.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 32/3, McCollum 18/6, Aldridge 18
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 21, Lee 19/3, Udrih 13/3

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT
Brooklyn Nets–Atlanta Hawks 120–115 – hosszabbítás után

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–2

Chicago Bulls–Milwaukee Bucks 88–94
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–2 a Chicago javára

NYUGATI FŐCSOPORT
Portland Trail Blazers–Memphis Grizzlies 99–92

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–1 a Memphis javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik