Döntős a Canucks is, már csak egy hely szabad

2011.05.10. 06:42
null
Daniel Sedin a korán ütött, végül döntőnek bizonyuló gólját ünnepli (Fotó: Reuters)
A Vancouver Canucks 2–1-re győzött a Nashville Predators vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) magyar idő szerint kedd hajnali egyetlen mérkőzésén, és 1994 óta először bejutott a Nyugati főcsoport döntőjébe.

 

Az alapszakaszt megnyerő Canucks már az előző találkozó megkezdésekor ott toporgott a főcsoportdöntő kapujában, de nem tudott élni a hazai pálya kínálta előnnyel. Idegenben azonban – akárcsak a párharc során korábbi két alkalommal – játékosai újra kiválóan összpontosítottak, és ez meghozta az eredményét.

A 8. percben Ryan Kesler eredt a bizonytalankodó hazai védők nyomába, a megszerzett korongot a kapu vonala mögül visszajátszotta, és az érkező Mason Raymond a kapus mellett elhúzva a hálóba pofozta.

Még két perc sem telt el, amikor Henrik Sedin „no look" passza után Kesler megint jó helyen sertepertélt, és bár az ő korongja még nem jutott a hálóba, a lepattanóra – emberelőnyös szituáció volt – Daniel Sedin őrizetlenül érkezett, és bevágta, 2–0 a vendégeknek.

Innentől az volt a kérdés, milyen lábakon áll a vendégek védelme. Nos, bár a második harmad elején David Legwandnak sikerült átgyömöszölnie valahogyan a pakkot Roberto Luongo alatt (a gólt hosszas videózás után ítélték meg), a folytatásban a hazaiak lövéshez is alig jutottak, és ami az eredmény szempontjából lényeges: az utolsó negyven percbeli 13 próbálkozásukból csak az említett egy fogott ki a Canucks kapusán.

A konferenciadöntőt 1994 óta első alkalommal elérő vancouveriek ellenfele még nem ismert: a San Jose Sharks és a Detroit Red Wings szerdára virradóra csap össze hatodszor, jelenleg a Sharks vezet 3–2-re. Keleten már kialakult a döntő párosítása: Boston Bruins–Tampa Bay Lightning.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, HATODIK MÉRKŐZÉS
Nashville Predators (5.)–Vancouver Canucks (1.) 1–2 (0–2, 1–0, 0–0)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Vancouver javára.

 

Legfrissebb hírek

NHL: Taraszenko hosszabbításban döntött, Kucserov átvette a vezetést a pontlistán

Amerikai sportok
48 perce

NHL: idegenbeli győzelemmel tette biztossá helyét a rájátszásban a Colorado

Amerikai sportok
Tegnap, 8:01

NHL: térdműtéten esett át a Toronto olimpiai bajnok sztárja

Amerikai sportok
2026.03.20. 18:25

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
2026.03.20. 07:37

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:31

NHL: Nyikita Kucserov parádézott a Kraken ellen

Amerikai sportok
2026.03.18. 10:33

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:46

Anze Kopitar lett a Kings pontrekordere, a Los Angeles tízgólos meccsen kapott ki – videó

Amerikai sportok
2026.03.15. 09:36
Ezek is érdekelhetik