Csaknem negyven pontot vert a Torontóra a Cleveland

Gobodics TamásGobodics Tamás
2016.05.26. 08:26
null
A labdát és előnyét is megtartotta a Cleveland (Fotó: Reuters)
Keményen visszavágott a Cleveland a Torontónak az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) keleti döntőjében és egy 38 pontos kiütéssel került újra előnybe – LeBron Jamesék egy győzelemre vannak a nagydöntőtől.

Cleveland Cavaliers–Toronto Raptors 116–78

Nem hagyott kérdést a Cavs. Az előző két meccs után ezúttal nem tűrt ellentmondást a Cleveland, már az első negyedet 37-19-re nyerték a hazaiak, félidőben már harminc pont felett járt LeBron Jamesék előnye és még a harmadik negyedet is megnyomták - a különbség volt 43 egység is. A mérkőzés kimerítette a totális kiütés fogalmát, egy pillanatig sem volt esélye felzárkózni a Raptorsnak, más sebességi fokozatban játszottak Irvingék – a kezdők már a kispadon pihentek a záró etap alatt, így ismét előnybe került a keleti első kiemelt.

Méretes pofon. Az előző két találkozón elöl-hátul remekelt a Toronto, felállt a padlóról és kiegyenlítette a párharcot, most viszont gyakorlatilag semmi sem sikerült nekik. Támadásban is sokkal visszafogottabbak voltak (Lowry és DeRozan együtt 27 pont, 7/20 mezőnyből), de főleg védekezésben akadtak gondjaik: a Cavs 57 százalékkal dobott mezőnyből, 47.6 százalékkal triplázott és 48–27-re (!) nyerte meg a lepattanózást. Kérdés, hogy egy 38 pontos zakó után hogyan lehet felállni és két nap múlva a kiesés elkerüléséért játszani, de a Raptors most ebben a helyzetben van - szombat hajnalban Kanadában következik a hatodik meccs. Egy valaminek azért örülhettek: visszatért és nem is játszott rosszul a Miami ellen megsérülő Jonas Valanciunas.

Cavaliers legjobb dobói: Love 25/9, Irving 23/3, James 23/6
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 14, Lowry 13/3, Valanciunas 9

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS

Cleveland Cavaliers–Toronto Raptors 116–78 (37–19, 28–15, 35–26, 16–18)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2

 

Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
1 órája

Nagy diadalnak szólt a dob San Antonióban; LeBron James megdöntött egy újabb NBA-rekordot

Amerikai sportok
2026.03.06. 07:39

NBA: véget ért a Spurs győzelmi sorozata; sokat ért Giddey tripla duplája Chicagóban

Amerikai sportok
2026.03.02. 09:05

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
2026.02.25. 08:29

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
2026.02.23. 07:53

LeBron James különleges tripla duplával melegített az NBA All Star-hétvégéjére

Amerikai sportok
2026.02.13. 07:23

Négy kiállítással járó verekedés nyomta rá a bélyegét az NBA-játéknapra

Amerikai sportok
2026.02.10. 07:26

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:42
Ezek is érdekelhetik