Chicagóban süllyedt el a Miami, Denverben a Boston

Vágólapra másolva!
2011.02.25. 08:57
null
Rose (fehérben) Wade és Bosh mellett is remekelt (fotó: Action Images)
Az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának 118. játéknapján, péntekre virradóra mindössze két találkozót rendeztek. A Chicago Bulls hazai pályán verte meg négy ponttal a Miami Heatet, míg a Denver Nuggets szintén otthon oktatta, és 89–75-re legyőzte a Boston Celticset.


A Chicago Bulls folytatta remek hazai sorozatát, és zsinórban nyolcadik találkozóját nyerte meg a United Centerben. A Bikáknál természetesen Derrick Rose vitte a prímet 26 ponttal, de Luol Deng is alaposan kivette a részét a sikerből 10 lepattanójával, 20 pontjával és 89–89-nél elsüllyesztett triplájával. Carlos Boozer 16 egységet vállalt a közösből, amelynek köszönhetően a hazaiak vissza tudtak jönni a nagyszünetbeli mínusz kilenc után.

Pedig a Miami két nagyágyúja, Dwyane Wade és LeBron James is rendesen termelte a pontokat, előbbi 34-ig, utóbbi 29-ig jutott, de a Heat nem bírta el, hogy a „nagy hármas” harmadik tagja, Chris Bosh pocsék napot fogott ki: a mezőnyből eleresztett 18 dobásából mindössze egy talált célt…

„Elég frusztráló tudni, hogy ha csupán kettő vagy három dobásom bemegy, akkor meglett volna a megfelelő különbség a két együttes között” – mondta érthetően nem éppen jó kedvében Bosh a meccs után, James próbálta a lehetőségekhez képest mentegetni csapattársát. „Nem tudtuk pótolni CB pontjait ma este. Egyszerűen nem érezte a dobásokat. Nehéz, amikor egy ötven százalékos dobó tizennyolc per eggyel zár, és nehéz pótolni is” – nyilatkozta James.

A mérkőzésről beszélve ugyanakkor nem szabad elmenni amellett sem szó nélkül, hogy ezen a találkozón is érződött, amit a nyár óta több szakértő is kiemelt: hiába a „nagy hármas”, a Miaminak a nagy csatákban a kiegészítő-emberek jó, jobb játékára is szükség lesz a nagy célok eléréséhez. Erik Spoelstra Chicagóban mindössze nyolc játékost vetett be, a padról két pont és három lepattanó érkezett – a Bulls cseréi ezzel szemben 22 pontig és 20 lepattanóig jutottak.

A nap másik mérkőzésén a Denver a remek utolsó negyedének köszönhetően (28–15) diadalmasan tudta le a Boston Celtics elleni csatát. A Boston 76–75-ös hazai vezetésnél „beragadt”, sorozatban 16 Nuggets-pont után tudott csak válaszolni, ezzel pedig el is dőlt a találkozó (89–75).

A coloradóiak – és a mérkőzés – legeredményesebb játékosa a 18 pontja mellett 10 lepattanóig jutó Kenyon Martin volt, de kulcsszerep jutott a győzelemben a padról beszálló és 16 pontot szerző Wilson Chandlernek is. A vendégek legjobbja a 17 pontot termelő Paul Pierce mellett a 14 egységig jutó, 13 lepattanót összeszorgoskodó Kevin Garnett volt.

NBA
ALAPSZAKASZ, 118. JÁTÉKNAP
Chicago Bulls–Miami Heat 93–89
Denver Nuggets–Boston Celtics 89–75

 

Legfrissebb hírek

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
21 órája

Denverben is nyert a keleti első Detroit Pistons – videók

Amerikai sportok
2026.01.28. 09:14

NBA: Doncic 46 ponttal vezette győzelemre a Lakerst, Mitchell 45-tel a Cavst

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:17

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
2026.01.15. 09:54

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

NBA: óriási izgalmak után nyert a Pacers és a Jazz, a Bulls meccsét elhalasztották

Amerikai sportok
2026.01.09. 07:35

NBA: Cunningham-parádé a Knicks ellen; utolsó másodperces tripla Duranttől

Amerikai sportok
2026.01.06. 07:54
Ezek is érdekelhetik