Bynum visszatért, a Lakers legyőzte a Washingtont

Vágólapra másolva!
2010.12.15. 08:01
null
Bynum (jobbra) ismét segítheti Bryantet (Fotó: Action Images - archív)
Andrew Bynum először lépett pályára a szezonban, és hét ponttal segítette csapatát, a bajnoki címvédő Los Angeles Lakerst a Washington Wizards 103–89-es legyőzésében az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 50. játéknapján. A meccs legeredményesebb játékosa a 24 pontig jutó Kobe Bryant volt.

Jó hír a Los Angeles Lakers szurkolóinak: Andrew Bynum felépült térdműtétjéből, és a Washington Wizards elleni találkozón pályára is lépett – szezonbeli első meccsén hét ponttal segítette csapatát, és tizenhét percet töltött a parketten. A másik jó hír a bajnok drukkereinek: a Lakers 103–89-re legyőzte a fővárosiakat.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri az NBA 2010–2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A meccs a harmadik negyedben dőlt el, amikor a Lakers egy 17–2-es rohanást produkált, ebből Kobe Bryant sorozatban szerzett 12 ponttal vette ki a részét. Bryant egyébként a meccs legeredményesebbjeként 24 pontig jutott, ebből pedig 16-ot a harmadik negyedben dobott. Érdekesség, hogy a Lakers szupersztárjával egy hárompontos kísérlet közben szabálytalankodtak, ő azonban ezt követően mind a három büntetőt kihagyta a washingtoni közönség füttykoncertje közepette. A sérült John Wallt nélkülöző Wizards legeredményesebb játékosa a 21 pontos Nick Young volt.

A Denver Nuggets nagy csatában, az utolsó öt percben kerekedett az Orlando Magic fölé: a hírek szerint a szezon végén New Yorkba távozó Carmelo Anthony 35 pontot dobott és 11 lepattanót gyűjtött be a floridaiak elleni 111–94-es győzelem során. A Denver tizenkettő hazai meccséből mindössze egyet veszített el, így jelenleg a liga legjobb hazai mérlegével rendelkezik. A Magicnél J. J. Redick karriercsúcsot jelentő 29 pontot dobott, Dwight Howard pedig 21 pontig és 14 lepattanóig jutott.

A Detroit Pistons négymérkőzéses nyeretlenségi sorozatának vetett véget az Atlanta Hawks 103–80-as legyőzésével, amelyből Richard Hamilton 24 ponttal, Charlie Villanueva pedig 23 ponttal és 11 lepattanóval vette ki a részét. A Pistons az első félidőben ráerőltette játékát az Atlantára, és a szünetig 49–37-es előnyt harcolt ki. Érdekesség, hogy a Hawks játékosai az első két negyedben mindössze 34 százalékos pontossággal dobtak.

 NBA
ALAPSZAKASZ, 50. JÁTÉKNAP
Denver Nuggets–Orlando Magic 111–94  
Washington Wizards–Los Angeles Lakers 89–103 
Detroit Pistons–Atlanta Hawks 103–80 
Houston Rockets–Sacramento Kings 118–105 
Charlotte Bobcats–Toronto Raptors 97–91 
New Jersey Nets–Philadelphia 76ers 77–82  
Golden State Warriors–Minnesota Timberwolves 108–99

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik