Brett Favre visszatér a 20. szezonjára

Vágólapra másolva!
2010.08.19. 14:15
null
Favre hosszú gondolkodás után a folytatás mellett döntött (Fotó: Action Images)
Címkék
Bár korábban már bejelentette, mégsem vonul vissza, így sorozatban 20. szezonjának vág neki Brett Favre a tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Minnesota Vikings 40 éves irányítója.
Amikor legutóbb láthattuk a negyvenéves legendát játék közben, akkor a mérkőzés végén bicegve hagyta el a New Orleans-i Superdome játékterét, miután csapatával, a Minnesota Vikingsszel hosszabbítás során alulmaradtak a Szentekkel szemben a konferencia-döntőben, egy lépéssel a Super Bowl előtt.

„Mindent elértem már, nem kell semmit bizonyítanom – mondta Favre. – Azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam, és segítsek a csapatnak nyerni. Nagyon bírom ezeket a srácokat, jobban, mint bárki hinné. Úgy vélem ez az érzés kölcsönös.”

„A folytatás és a visszavonulás mellett is voltak érveim. Ez egy nagyon jó csapat, sokkal nagyobb arra az esélye, hogy a Super Bowlba jusson, mint más együttesnek. Innen nézve könnyebb a visszatérés mellett dönteni” – folytatta a 40 éves irányító.

Az októberben 41. életévét betöltő irányító az előző szezonban pályafutása egyik legjobb évét futotta, 33 touchdownpassza mellett mindössze hétszer csípték át indítását az ellenfelek védői.

„Az egyik részem azt mondja, »nagyszerű volt az előző év, ennél jobban már nem tudnék játszani, miért próbálnám meg? «, míg a másik felem győzköd, »Ezek a srácok nagyon magas szinten játszanak, miért ne mennék vissza? «. Az elvárások magasak itt, ahogy annak lennie kell.”

Május 21-én Favre-nak megműtötték a bal térdét, és alig néhány héttel ezelőtt csapattársainak és a Vikings vezetőinek még azt üzente, hogy nem fog visszatérni, mert regenerálódása lassabb a vártnál.

„Nincs olyan részem, amely százszázalékos lenne. De nem volt tavaly sem, és egy évvel azelőtt sem – mondta Favre. – Ez a műtét egy kicsit segített azon, hogy javuljon az állapotom, de 309 mérkőzést játszottam sorozatban, úgyhogy nem panaszkodom.”

Favre tehát visszatér szerződésének utolsó évére, a 20. NFL-szezonjára, hogy ismét célba vegye csapatával a bajnoki címet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik