Brett Favre rekordjait döntögette, az NFL-ben senki sem kezdett még nála jobban!

BORBÉLY LÁSZLÓBORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2018.11.02. 18:46
null
Nick Mullens minden amerikai gyerek álmát hajtotta végre hajnalban – nem is bírta könnyek nélkül (Fotó: Getty Images)
Távol álljon tőlünk, hogy túllelkesülten máris a következő elit irányítót lássuk bele, de mindenképpen elismeréssel kell adóznunk Nick Mullens előtt. Ha ez a név nem mond semmit, az aligha a véletlen műve.

 

A 23 éves fiatalember péntek hajnalban először kapott lehetőséget a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL), hogy megmutassa magát, és ha már ott volt, ország-világ előtt, helyi főműsoridőben olyat tett, mint korábban senki!

A fiatal irányító 1995. március 21-én, az alabamai Hooverben látta meg a napvilágot, középiskolai tanulmányait is ebben a városban végezte. A Spain Parkban végzős évében 3649 yardot és 40 touchdownt passzolt – 7 interception mellett –, s az idény végén ő kapta meg az Alabama állami év játékosa díjat.

Szóban elígérkezett az Alabama-Birmingham Egyetemhez, de az utolsó napokban tett látogatás miatt úgy döntött, hogy a Southern Mississippi Egyetem lesz számára a megfelelő. Ez utóbbiból érkezett az NFL-be például a számos rekordot magáénak tudó Brett Favre is.

Az együttes nem számított világverőnek, 2013-ban az első hat meccsét elveszítette (ezzel sorozatban már 18 zakónál járt), így az újonc Mullens a következő héten már szóhoz juthatott. A visszafogottabb kezdés után a második meccsén már 300 yard fölé jutott (első újoncként a csapat történetében), majd november 30-án kulcsszerepet játszott abban, hogy véget ért a 24 meccses vereségszéria – épp az Alabama-Birmingham ellen, öt TD-passzt osztott ki a találkozón.

Újoncként 1776 yardot passzolt, másodévesként 2470-et, majd az igazi kiugrás 2015-ben jött el számára, amikor 4476 yardig és 38 TD-passzig jutott, mindkettőben iskolarekordot állított fel. Ahhoz képest, hogy nemrég még 24 meccses zakószériában volt a gárda, ezt az idényt már 9–5-ös mérleggel fejezte be!

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2018-as idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

2016 október elsején a Rice Owls elleni 44–28-as siker során 36 passzkísérletből 591 yardig (és négy TD-ig) jutott, a végzős évét 3272 yarddal és 24 TD-vel zárta. Egyetemi pályafutása során így összesen 11994 yardot és 87 TD-passzt jegyzett, ezzel elhomályosítva a legendás Brett Favre által tartott korábbi csúcsokat (7695, 52).

A nem kiemelkedő egyetemi program és a nem kellően lenyűgöző, draft előtti felmérőn mutatott számok miatt végül egyik NFL-csapat sem áldozott rá húzási jogot a 2017-es játékosbörzén, így draftolatlan szabadügynökként helyezkedhetett el a ligában, a San Francisco 49ershöz került.

Itt Brian Hoyer, Matt Barkley és a harmadik körös újonc C. J. Beathard mögött negyedik számú opciónak számított, a végső keretbe be sem került szeptemberben, de a gyakorlócsapatba visszahozta őt az együttes.

Idén szeptemberben is kikerült a végső keretből – másnap újra bekerült a gyakorlócsapatba –, de ez aligha meglepő, ha megemlítjük, hogy az előző szezon felénél New Englandből érkező Jimmy Garoppolo közben (még ha csak átmenetileg is) minden idők legnagyobb szerződését kapta meg.

Szeptember 26-án viszont Garoppolo nagyon súlyos térdsérülést szenvedett, elszakadt az elülső keresztszalagja, így az egész idényről kiesett, ennek következében Beathard mögé felhozták hősünket a gyakorlócsapatból.

Az első TD-passza Pierre Garconnak ment (Fotó: Getty Images)
Az első TD-passza Pierre Garconnak ment (Fotó: Getty Images)



Hogy aztán Beathard is megsérüljön, így aztán a csütörtök esti (nálunk már péntek hajnali), Oakland Raiders elleni derbin országos főműsoridőben már Mullens vezesse a csapatát a pályára!

Ez pedig finoman szólva is jól sikerült, az első meccsén 22 passzkísérletéből 16 volt pontos, csapata 262 yardot és három touchdownt szerzett ezekből, a 49ers 34–3-ra legyőzte a riválist. Mullens 151.9-es irányítómutatóval zárta az estét (158.3 a maximum, amit egy passzmester kaphat!), ilyen szenzációs debütálás pedig a liga 1970-es egyesülése óta nem volt!

Az öt Super Bowlt nyerő csapatnál korábban olyan irányítók dobáltak, mint Joe Montana vagy éppen Steve Young, akik Brett Favre-hoz hasonlóan bekerültek a Hírességek Csarnokába, de így is Mullens a klub történetében az első játékos, aki debütálásán három TD-passzt is kiosztott.

Egy meccsből persze nem szabad hosszú távú következtetéseket levonni, de ettől még tény, hogy Mullens úgy indította NFL-karrierjét, amiről a legtöbben még az álmaikban sem mernek gondolni.

Aztán majd meglátjuk, hogy felébresztik-e egyáltalán…

NFL 2018, ALAPSZAKASZ
9. FORDULÓ
2018. 11. 2., 1.20 San Francisco 49ers–Oakland Raiders 34–3
2018. 11. 4., 19.00 Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers
2018. 11. 4., 19.00 Buffalo Bills–Chicago Bears
2018. 11. 4., 19.00 Carolina Panthers–Tampa Bay Buccaneers
2018. 11. 4., 19.00 Cleveland Browns–Kansas City Chiefs
2018. 11. 4., 19.00 Miami Dolphins–New York Jets
2018. 11. 4., 19.00 Minnesota Vikings–Detroit Lions
2018. 11. 4., 19.00 Washington Redskins–Atlanta Falcons
2018. 11. 4., 22.05 Denver Broncos–Houston Texans
2018. 11. 4., 22.05 Seattle Seahawks–Los Angeles Chargers
2018. 11. 4., 22.25 New Orleans Saints–Los Angeles Rams
2018. 11. 5., 2.20 New England Patriots–Green Bay Packers
2018. 11. 6. ,2.15 Dallas Cowboys–Tennessee Titans
Szabadnaposok: Arizona Cardinals, Cincinnati Bengals, Indianapolis Colts, Jacksonville Jaguars, New York Giants, Philadelphia Eagles

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik