Bajban a címvédő! Már csak „egy élete” van a Chicagónak

Vágólapra másolva!
2011.04.18. 10:21
null
A Canucks egy győzelemre a következő körtől (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság rájátszásának első körében ismét vereséget szenvedett a bajnok Chicago Blackhawks a Vancouvertől. Az alapszakaszgyőztes Canucks már 3–0-ra vezet az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.

A rájátszás előtt egyértelművé vált, hogy a Vancouver–Chicago párharcban a kanadai csapat lesz az esélyes. A Blackhawks ugyanis nagy nehézségek árán, épphogy bejutott a playoffba, míg a Canucks alapszakaszgyőztesnek mondhatja magát. Az erőviszonyokat pedig az sem változtatta meg, hogy az előző két szezonban mindkétszer a Chicago búcsúztatta a Vancouvert...

A keleti negyeddöntő első két mérkőzésén Vancouverben nyert az akkor hazai csapat, a Blackhawksnak a harmadik, immár Chicagóban vívott meccsen kellett volna megállnia a lejtőn. Nem sikerült.

Pedig Duncan Keith góljának köszönhetően az első harmadban még vezetett a Chicago, Christian Ehrhoff és Daniel Sedin találatával azonban fordított a Vancouver. Patrick Sharp ugyan még egyenlített, a harmadik játékrészben Mikael Samuelsson azonban a Canucks javára döntötte el az összecsapást.

Legközelebb két nap múlva, szintén Chicagóban küzd meg egymással a két csapat. Hazai pályán a szezonban 42 mérkőzéséből mindössze 24-et nyert meg a bajnok. Egy újabb vereség pedig a szezon végét jelentené – ez esetben pedig kisöpörnék a Blackhawksot a playoffból.

Nyugaton tehát úgy tűnik, hogy az alapszakasz legjobbja simán túllép a nyolcadikon. Keleten azonban – hasonló szereposztásban – némileg bonyolódnak a dolgok. A 8. helyen a rájátszásba besurranó New York Rangers ugyanis a harmadik meccsen – két elveszített találkozót követően – legyőzte a Washington Capitalst.

Brandon Dubinsky 1:39 perccel a rendes játékidő lejárta előtt szerezte meg a győztes gól a New Yorknak, amely készülhet a 4. mérkőzésre, amit szintén a Madison Square Gardenben játszanak.

Eddig Mike Fisher a Nashville hőse a rájátszásban! A szezon közben Ottawából megszerzett hokis már három gólnál jár az idei playoffban, ráadásul a legutóbbi góljának köszönhetően csapata megnyerte az Anaheim Ducks elleni harmadik mérkőzést.

A 30 éves hokis az alapszakaszban 27 meccset játszott a Predators szerelésében, s ezeken mindössze öt gólt szerzett. Most a három gólja mellett két asszisztja is van Fishernek.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
New York Rangers (8.)–Washington Capitals (1.) 3–2
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–2
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Nashville Predators (5.)–Anaheim Ducks (4.) 4–3
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1
Chicago Blackhawks (8.)–Vancouver Canucks (1.) 2–3
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik