Az oklahomai James nyerő csere volt Dallasban

2011.05.20. 08:29
null
Kevin Durant (balra) és James Harden győzelemre vezette az Oklahomát (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati döntőjének második meccsén a dallasi Dirk Nowitzki hiába dobott a mezőny legeredményesebbjeként 29 pontot, csapata 106–100-ra kikapott az Oklahomától. Az egyik gárda negyedik sikeréig tartó párharc ezzel 1–1-re áll.

Először is szögezzük le: remek mérkőzést játszott Dallasban a házigazda Mavericks és az Oklahoma City Thunder a Nyugati főcsoport döntőjének második összecsapásán. Látványos zsákolásokat, kétszáznál is több pontot, fordulatokban gazdag, végletekig kiélezett csatát láthatott a nagyérdemű. Más kérdés, hogy a hazai szurkolók a végeredménynek nem tudtak örülni.

A szezon során általánosságban elmondható volt, hogy ha az Oklahomában Kevin Durant és Russell Westbrook egyszerre nyújtott jó teljesítményét, akkor jó eséllyel győzött a csapat. Ha pedig a két szekértolónak még egy harmadik társa is akad a pontgyártásban, akkor már-már biztos a siker.

Dallasban most ez volt a helyzet, mert amíg Durant és Westbrook nagyjából hozta a tőle elvárhatót (előbbi 24, utóbbi 18 pontot szerzett, igaz, mindketten ötven százalék alatt dobtak mezőnyből), addig a padról beszálló James Harden nyerő cserének bizonyult.

A 21 éves bedobó a harmadik negyed utolsó másodpercei és a következő játékrész első perce között zsinórban hét pontot szerzett (egy három plusz egy mellett beszórt még egy triplát), a negyedik felvonásban tízet, a mérkőzésen összesen pedig 23-at, emellett leszedett hét lepattanót és adott négy gólpasszt is. Ami meg a mutatóit illeti: kilenc mezőnykísérletéből hat landolt a gyűrűben, ebből négy darab tripla, míg a büntetővonalról nyolc kísérletéből csak egyet hibázott el.

„Nagy bizalmat fektettünk Jamesbe, nemcsak én, hanem a teljes stáb és az egész csapat. És ő most élt ezzel. Nagy játékot nyújtott, minden sikerült neki, bizonyította, hogy nem csupán egyszerű dobójátékos, hanem igazi játékmester" – méltatta James Hardent az Oklahoma edzője, Scott Brooks.

„A mi erőnk a védekezésben van. Az előnyt, amelyet az első sorunk kiharcolt, a cseréknek sikerült megtartaniuk, és ez jelentette a különbséget" – tette hozzá szerényen a meccs hőse.

A Dallasban Dirk Nowitzki válhatott volna hőssé, de 29 pontja kevés volt a sikerhez, rajta kívül pedig senki sem tudott igazán extrát hozzátenni a hazaiak játékához: a többiek 20 pont alatt maradtak.

A Thunder 106–100-as diadalával egyenlített az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban. Folytatás szombaton, Oklahomában.

DALLAS MAVERICKS–OKLAHOMA CITY THUNDER 100–106

NBA
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Dallas Mavericks (3.)Oklahoma City Thunder (4.) 100–106
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–1
Legfrissebb hírek

A BJA negyedszer is legyőzte az Újpestet, elődöntős az Erste Ligában

Jégkorong
1 perce

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli

Olasz labdarúgás
27 perce

Tátrai Dávid: Ha kitart a formánk, megszorongathatjuk a Fradit

Vízilabda
28 perce

Osváth Richárd és Nádasdy Anna érmet szerzett a budapesti paravívó-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
28 perce

Válogatott meghívót kapott a Barcelona kapusa

Spanyol labdarúgás
45 perce

Bocskai István-emlékverseny: magyar arany? Majd szombaton!

Ökölvívás
1 órája

NB I: MTK Budapest–Paksi FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Szabó Laura is távozik a Zwickau női kézilabdacsapatától

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik