A Vancouver Canucks otthon nem jutott háromról négyre

Vágólapra másolva!
2011.05.08. 11:50
null
Nagy a forgalom a Nashville kapuja előtt, de a korong csak háromszor jutott túl a gólvonalon (Fotó: Action Images)
Címkék
A Vancouver Canucks hazai pályán kapott ki a Nashville Predatorstól, így egyelőre nem tudott továbbjutni a Nyugati főcsoport elődöntőjéből, pedig igen jó esélye volt rá. Az észak-amerikai jégkorongbajnokság egyik elődöntőjében a Nashville Predators felzárkózott az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban, bár az előny így is a Vancouvernél maradt, amely összesítésben 3–2-re vezet.

A Vancuover 3-1-es előnyével a párharc lezárása készült, annál is inkább, mert hazai pályán léphetett jégre.

Jól, a hazai elképzeléseknek megfelelően, bár Nashville-góllal indult a találkozó, de gyors hazai egyenlítést követően az első harmad végén már a Canucksnál volt az előny. Igaz, csupán minimális. Sokként hatott a hazaiakra, hogy a második felvonás első percében egalizáltak a vendégek – David Legwand már másodszor volt eredményes –, az pedig egyenesen demoralizálta soraikat, hogy a harmadik harmad elejét is csúnyán „bealudták".

Amíg azonban az első és a második felvonásban ezt a kihagyást megúszták egy-egy bekapott góllal, a harmadik etapban kettőt rámolt be nekik Joel Ward. A hajrában Ryan Kesler második találatát követően felcsillant a remény az újabb egyenlítésre, de a közel négy perc kevésnek bizonyult erre a vendéglátóknak.

Az első harmad döntő hazai fölényét követően kiegyenlítődött a mérkőzés, ez a kapura lövési számokból is kitetszik, Pekka Rinne kapus azonban jól állta a megpróbáltatásokat, hiszen 31 lövést hatástalanított.

NHL-RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ (NEGYEDDÖNTŐ)
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Vancouver Canucks–Nashville Predators 3–4 (2–1, 0–1, 1–2)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2, a Vancouver javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik