A Philadelphia és a Boston fordított, a Denver szépített

Vágólapra másolva!
2012.05.05. 11:11
null
Kobe Bryanetet és a Lakerst elnyomták Denverben (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra három találkozót rendeztek meg, s mindegyiken az alapszakaszban rosszabb mérleggel záró csapat diadalmaskodott. Az eddig esélytelennek látszó Denver Nuggets nagyon egyértelmű meccsen oktatta a Lakerst, a Philadelphia 14 pontos hátrányt dolgozott le a második félidőben és immár vezet az alapszakaszgyőztes elleni párharcban, a Boston csak hosszabbításban tudta két vállra fektetni a tartalékos Atlantát. Nézzük is, hogyan alakultak az egyes találkozók!

Denver Nuggets (6.)–Los Angeles Lakers (3.) 99–84

A Nuggets végre megértette, hogy nem elsősorban a palánk alatt kell megvernie a Lakerst, bár az első félidőben már 20-szal is vezető hazaiak végül 54:44 arányban hozták a lepattanó párharcot is. JaVale McGee talán most először szolgálta meg igazán a bizalmat, 16 pontos, 15 lepattanós dupla duplája mellett 3 blokkot is kiosztott, de rajta kívül a futós játék „agytrösztje", Ty Lawson (25 pont, 7 gólpassz) is rengeteget tett a sikerért a coloradóiaknál. Maga az eredmény abszolút meglepetés, hiszen egy-két momentumot leszámítva gyakorlatilag esélytelen volt a Nuggets az első két Los Angeles-i találkozón, ám most az eddig mindkétszer 30 felett termelő Bryantet is sikerült 22-n tartani, plusz bele is hajszolták őt 6 eladott labdába és számos rossz döntésbe.

nso_box_szavazas_cikkbe

A Rudy Fernándezt és Wilson Chandlert már régóta nélkülöző Denver most Al Harringtont is elveszthette volna, de a veterán bedobó összeszorított fogakkal is tovább harcolt sérülése után. A vendéglátók dicséretes csapatteljesítményt tettek le az asztalra, és úgy jöttek ki erre a mérkőzésre, ahogy egy 0–2-es hátrányban küzdő gárdának kell azt tennie az első otthon lejátszandó meccsén, ennek pedig meg is lett az eredménye, mindjárt más az egész párharc megítélése.

A Nuggets legjobb dobói: Lawson 25, McGee 16, A. Miller 13, Gallinari 13

A Lakers legjobb dobói: Bryant 22, A. Bynum 18, P. Gasol 16

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–1, a Lakers javára.

Philadelphia 76ers (8.)–Chicago Bulls (1.) 79–74

A Bulls mentálisan szétesett az előző mérkőzésre, ami az első volt teljes egészében Derrick Rose nélkül, így pedig elvesztette pályaelőnyét, és úgy utazott el Philadelphiába, hogy mindenképp nyernie kell egy meccset, ha tovább akar jutni. Ez a küldetés elsőre nem sikerült, ugyanis a Sixers a 21 pontos playoff-karriercsúcsot felállító Spencer Hawes főszereplésével 14 pontos hátrányból is fordítani tudott. A negyedik negyedben teljesen leálló Bulls leginkább a betliző Deng, Watson párosnak köszönhette ezt a kudarcot, összesen 5 pont érkezett ettől a két embertől, ráadásul Kyle Korver is pont nélkül maradt, Asik pedig fontos büntetőket hibázott az utolsó etapban.

A Rose őrizete nélkül kiviruló Jrue Holiday és a kezdőként megint remeklő Evan Turner az említett Hawes mellett szintén elsőrangú produkcióval állt elő, ez pedig elég volt a Sixersnek ahhoz, hogy lendületből behúzza a hajrát, és ezzel 0–1-es állás után immáron 2–1-es vezetésre tegyen szert, valamint tényleg nehéz helyzetbe hozza az alapszakasz győztesét, amelynek mindenképp nyernie kell a következő, Philadelphiában megrendezendő összecsapáson, különben nem marad reális esélye a továbbjutásra.

A 76ers legjobb dobói: Hawes 21, Holiday 17, Turner 16

A Bulls legjobb dobói: Boozer 18, R. Hamilton 17, Noah 12, Lucas 12

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–1 a 76ers javára

Boston Celtics (4.)–Atlanta Hawks (5.) 90–84 – hosszabbítás után

Rajon Rondo és Ray Allen visszatért eltiltás, illetve hosszabb sérülés után, ám a Celtics így is képtelen volt elszakadni három negyeden keresztül a Josh Smith és Al Horford, valamint Zaza Pachulia távollétében magas posztokon igencsak gyengécske Atlantától. A negyedik játékrészben aztán emelt a tempón a tripla duplázó Rajon Rondo (17 pont, 14 lepattanó, 12 gólpassz) húzta Celtics, és már 11-es fórban is volt, de jöttek megint a hibák hazai oldalon, illetve Joe Johnson (29 pont, 8 lepattanó) is extrát játszott, így megint utolérte a Hawks az ebben a felállásban sokkal esélyesebb Rivers-legénységet.

PLUSZ, MÍNUSZ
A nap hőse: Spencer Hawes, aki 21 pontja mellett 9 lepattanóval régen látott jó játékkal és termelékenységgel vezette győzelemre a nyolcadik kiemelt Philadelphiát a ligaelső Chicago ellen.
A nap lúzere: A Boston Celtics, amely annyira megszenvedett a három fontos magasemberét nélkülöző Atlantával hazai parketten, hogy könnyen vérszemet kaphat a legközelebb már valószínűleg Josh Smith-szel a fedélzeten érkező Hawks.

Valami hasonlót láthattunk tehát Bostonban, mint amilyen volt az utolsó alapszakasz-meccsük Atlantában, a „lóherések" is megúszták a gyenge játékot, igaz a 21-et szóró Pierce és társai hosszabbításra kényszerültek, miután a kapitány nem tudta értékesíteni a rendes játékidőbeli utolsó lehetőségét. A ráadásban már gyorsan felülkerekedett a Boston, de a lélektani hátrány kiegyenlítődni látszik az Atlanta oldaláról, mivel hősiesen helyt állt az időközben Tracy McGradyt is elvesztő Hawks.

Az egykori orlandói sztár egyébként 10 pontos félidővel nyitott, majd rosszul fogott talajt és a bokája ment ki, ennek ellenére is vállalta a további játékot, de akkor már csak lélekben volt jelen a mérkőzésen... A találkozó bostoni szempontból is hozott áldozatot, a gárda legjobb periméter-védője, Avery Bradley válla bánta a derbit, ő már nem is állhatott klubja rendelkezésére a végjátékban. Folytatás két nap múlva, gyakorlatilag mindkét csapat részéről győzelmi kényszerben.

A Celtics legjobb dobói: Pierce 21, Garnett 20, Rondo 17

A Hawks legjobb dobói: Joe Johnson 29, Teague 23, McGrady 12

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–1 a Celtics javára

NBA TOP 10
NBA
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Boston Celtics (4.)–Atlanta Hawks (5.) 90–84 – h. u.
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1

Philadelphia 76ers (8.)–Chicago Bulls (1.) 79–74

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1

NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Denver Nuggets (6.)–Los Angeles Lakers (3.) 99–84
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik