A Lakers elégtételt vett Dwight Howardon

HEGEDŰS RÓBERT/KEZDŐ5.HUHEGEDŰS RÓBERT/KEZDŐ5.HU
Vágólapra másolva!
2013.11.08. 09:50
null
Howard (jobbra) dupla duplája jól néz ki, de ő is ludas benne, hogy a Lakers nyert Houstonban (Fotók: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján mindössze három összecsapást rendeztek meg, de mindegyikük óriási csatát hozott. Chris Paul gyengélkedése miatt a Los Angeles Clippers kikapott a Dwyane Wade vezette Heattől, a Denver Nuggets pedig a Hawks ellen egylabdás meccsen szerezte meg első győzelmét. Mindkettőnél drámaibb volt azonban a Los Angeles Lakers houstoni fellépése, ahol Dwight Howard kihagyott büntetői ismét saját csapatát sújtották – idén ez a csapat már nem a Lakers, hanem a Rockets.

Miami Heat–Los Angeles Clippers 102–97

Back-to-back Floridában. A Clippers hamar letudta a délkeleti kirándulást, 24 óra alatt előbb Orlandóban, majd Miamiban lépett fel – nem mondhatni, hogy sikeres volt a túra, hiszen két szoros meccsen kaptak ki. Doc Rivers vezetőedző szerint a Heat elleni vereség legfőbb oka az volt, hogy a második félidőben elvesztették a ritmust.

Amikor a dupla-duplák nem érnek semmit. Blake Griffin (27 pont, 14 lepattanó) és DeAndre Jordan (11 pont, 14 lepattanó) is derekasan helytállt a palánkok alatt, a ritmus elvesztése leginkább Chris Paulon érződött, aki 11 pontja és 12 gólpassza ellenére sem tudta azt a domináns játékot játszani, amit megszokhattunk.

Wade vezette győzelemre a Heatet
Wade vezette győzelemre a Heatet

Dwyane Wade remek eddig. Az elmúlt 4 meccsén mindig elérte a 20 pontot a Heat legendája, ma 29 pontját 13/22-es mezőnymutatóval szerezte, kiosztott 7 gólpasszt, és védőoldalon is régi önmagát idézte: 3 labdaszerzése mellett egy blokkot is feltett a táblára.

Végig koncentrált a Miami. Csapatszinten 55% felett dobott a bajnokcsapat, és ma az is belefért, hogy 5/16-ot teljesítsenek a triplavonal mögül (Ray Allen: 0/3), és hogy a Chalmers-Cole irányítópáros 2/10-es mezőnymutatót szenvedjen össze.

A Heat legjobb dobói: Wade 29, James 18/3, Bosh 12/3, Allen 12.
A Clippers legjobb dobói: Griffin 27/3, Redick 15/6, Crawford 14/6.

Denver Nuggets–Atlanta Hawks 109–107

Brian Shaw tűzkeresztsége. Az egykori kiváló irányító a Nuggets kispadján megszerezte első győzelmét, de szinte biztos, hogy beleőszült volna a meccsbe - ha nem lenne kopasz.

Nagyon nagyot hajrázott a Denver. Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, 22-szer változott a vezető csapat személye, és 10-szer volt egyenlő az állás, és a 4. negyedre is egállal fordultak. Az utolsó játékrész közepén azonban úgy tűnt, hogy a Hawks nyer, mivel ezen a meccsen tekintélyes, 8 pontos előnyt építettek ki. A Nuggets azonban Lawson vezetésével előbb 9-0-s, majd egy 6-0-s futást csinált. Ezzel sem volt még meg azonban a siker, az utolsó percben Lawson és Nate Robinson is büntetőt hibázott.

Paul Millsap, a negatív hős. A Hawks erőcsatára fantasztikusan játszott, 29 pontos, 10 lepattanós dupla-duplát hozott össze, 10/15-tel tüzelt mezőnyből – de az utolsó percben előbb büntetőből nem tudott kiegyenlíteni, majd a végén kihagyta a kétpontos kísérletét is.

A hosszabb kispad. A Hawks cseréi a dicséretes lepattanózás mellett 17 pontot kapartak össze - ezt a mennyiséget a túloldalon Nate Robinson szinte egymaga hozta (15), de rajta kívül még Fournier és Mozgov is elérte a 10 egységet, összesen 49 érkezett a Nuggets padjáról.

A Nuggets legjobb dobói: Lawson 23/9, Robinson 15/12, McGee 14.
A Hawks legjobb dobói: Millsap 29/6, Horford 21, Korver 16/6.

Houston Rockets–Los Angeles Lakers 98–99

Dwight Howard: fogott az átok? A Rockets centere tavaly végigszenvedte az évet Los Angelesben, és a nyáron nem is hosszabbított a Lakersszel. Howardnak akkor (is) folyamatosan problémái voltak a büntetőkkel – a Lakersnél ma alkalmazták is a Hack-A-Howardot, az utolsó 3 és fél percben 7 szabaddobást hagyott ki (végül 5/16-tal zárt), ezek segítségével zárkózott fel a vendégcsapat. A 15 pontos, 14 lepattanós dupla dupla ezúttal csak a statisztikában mutatott jól.

A Lakers lesajnált hátvédjei nyerték meg a meccset. James Harden, Patrick Beverley és Jeremy Lin triója a liga egyik legjobbjának számít, ma azonban a mérkőzés kritikus szakaszában nem ők csillogtak, hanem Jodie Meeks és Steve Blake: előbbi felhozta 2 pontra csapatát egy triplával, utóbbi pedig 1.3 másodperccel a vége előtt győztes hármast dobott.

A Lakersnek azért még van mit fejlesztenie fejben. 36-19-re hozta az első negyedet a vendégcsapat, félidőben is magabiztos, 14 pontos előnyben voltak – utána viszont kiengedtek és hagyták egy kicsit élni a Harden-Lin duót, ami majdnem a győzelmükbe került. Emellett támadásban is leálltak: az első félidő 64 egysége után a másodikban mindössze 35-ig jutottak.

A Rockets legjobb dobói:
Harden 35/9, Lin, Parsons 16/3-16/3.
A Lakers legjobb dobói: Meeks 18/15, W. Johnson 16/9, Blake 14/12.

A játéknap öt legjobb jelenete

NBA
ALAPSZAKASZ, 10. JÁTÉKNAP

Miami Heat
–Los Angeles Clippers 102–97
Denver Nuggets
–Atlanta Hawks 109–107
Houston Rockets–Los Angeles Lakers 9899

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik